2012. május 7., hétfő

NLG Ballagás 2012. május 4.






A végzős diákok búcsúja

Sok szeretettel és tisztelettel  köszöntöm tanévünk legnagyobb ünnepén a végzős tanulókat,osztályfőnökeiket,iskolánk tanárait és dolgozóit, a szülőket és minden kedves vendéget!

Nekem jutott a megtiszteltetés,hogy  a 12.-es diákok nevében búcsút vegyek iskolánktól,a Nagy Lajos Gimnáziumtól .Különleges érzés itt állni ,ahol most sok ismerős szempár szegeződik rám. Olyanoké,akik tegnap még mellettem ültek a padban,akikkel együtt  jártam fakultációra,akikkel együtt izgultam  a dolgozatok eredményét várva és akikkel egy-egy jobb jegy megszerzése érdekében együtt írtam  puskát a szünetekben. Ilyen a  gimnáziumi tanuló élete  4 éven át, ahogy  Karinthy mondaná:„Minden reggel új fegyverzet és új haditerv. Furfangos és végtelenül komplikált megfontolás, amiben százféle ok és okozat kombinálódik.
A februári szalagavató után (amelynek műsorát rengetegszer  elpróbáltuk ,a sörtáncot is majdnem egészen kétszer ) felgyorsultak az események :Előbb a jelentkezési lap beadása  az új felsőoktatási törvény miatt okozott  fejtörést sokaknak,ma pedig már  az érettségi miatt izgulunk.
A két hónap,mintha csak 2 perc lett volna.
A mai nap az emlékezésé. De nehéz most megtalálni a szavakat,hiszen  számtalan élménnyel gazdagodtunk az évek során. Az  osztálylétszám is változott néha ,persze volt ,hogy  csak átmenetileg egy kalandosra sikerült állatkerti séta  folyamán. Szóval kijelenthetem,hogy ma a legrátermettebbek állnak itt,akik ellenálltak  mindenféle szelekciónak.
Tisztelt Tanáraink!
Köszönjük kitartó munkájukat,amellyel  bővítették tudásunkat,még olyankor is ,amikor ennek minden eszközzel megpróbáltunk ellenállni. És köszönjük, hogy nem adták fel soha, hogy kitartottak mellettünk a végsőkig. Hogy elhitték nekünk, századszorra is, hogy nagyon betegek voltunk, és hogy soha nem kérdezték, mi is az a bizonyos családi ok...
Kedves Szüleink!
Nektek is köszönetet kell mondanunk,hiszen nélkületek most nem állhatnánk itt. Végig támogattatok, ellátatok egy életre elegendő szeretettel, gondoskodással.
Kedves Diáktársaim!
A jövőnek sok neve van: a gyenge úgy hívja ,elérhetetlen,a gyáva úgy,hogy ismeretlen,a bátor viszont lehetőségnek nevezi. A legendás francia író,Victor Hugo szavai ezek. Kívánom,hogy most ,3 nappal az érettségi előtt  ti mindannyian lehetőségnek tekintsétek  és használjátok  is ki!...

írták: Tóth Barnabás, Horváth Diána (12/B)
elmondták: Bíró Bálint, Horváth Diána (12/B)



Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna igazgatónő  köszönti a ballagó diákokat
 
Kedves Ünnepeltek, Szülők, Hozzátartozók,
tisztelt Vendégeink!

„Vivat academia” – hangzottak az imént a jól ismert dal szavai, amelyek ugyanúgy Selmecbányáról származnak, mint a végzősök szalagja vagy a ballagás hagyománya. Május a valétálás, a ballagás hónapja. Valétáló egyetemisták, ballagó középiskolások búcsúznak az alma matertől. Az előttünk álló fiatalok évekkel ezelőtt kedves ballagó óvodások, majd – az általános iskolát befejezve – ballagó nagylányok és -fiúk voltak, a ballagás azonban igazán a középiskolások ünnepe, az érettségi és a felnőtt lét előtt állók búcsúzása az iskolától.
Ünnep és búcsúzás. Ünneplőbe öltözött a természet, az iskolaépület, ünneplőbe öltözött minden tizenkettedikes diák és az őket búcsúztató közösség minden tagja. De nem a külsőségek teszik ünneppé a mai napot, hanem a napok, talán hetek óta tartó készülődés, a gondolatban többször megfogalmazott, és talán célt érő köszönő és búcsúzó szavak, amelyek csak itt és most nyerhetik el jelentésüket.
Kedves Ballagók!
Napok óta készültetek, hogy emlékezetessé tegyétek a mai ünnepet. Terveztétek, hogyan, mivel búcsúzzatok tanáraitoktól, diáktársaitoktól. Minden ismerősnek jutott valami: kisebb-nagyobb fotó, cukorka vagy más, személyre szabott ajándék. Azoknak az itt maradó társaitoknak akartátok a legtöbbet adni, akik a legtöbbet jelentették nektek az elmúlt években. Tudnotok kell azonban, hogy a közös emlékek kötnek igazán össze Benneteket fiatalabb diáktársaitokkal is. Az érettségi vizsga után valamennyien a „nagylajosos” öregdiákok családjához tartoztok majd.
Az előttem szólók beszéltek már arról, milyenek voltak az első napok, amelyeket itt töltöttetek, milyen érzések, gondolatok kavarogtak Bennetek négy évvel ezelőtt. Az itt eltöltött idő alatt számtalan élménnyel gazdagodtatok, amelyekre mindig jó lesz emlékezni. Ti is gazdagítottatok bennünket azzal, hogy mindig számíthattunk Rátok: a tanulmányi- és sportversenyeken elért eredményeitekkel elismerést szereztetek magatoknak és iskolátoknak, a diákönkormányzat élére állva szerveztétek az iskolai diákéletet. Köszönet érte. Állandó szereplői, résztvevői voltatok az iskolai ünnepélyeknek, rendezvényeknek. Köszönjük az NLG Királyi Képtár fotóit, az iskolai eseményekről készült videókat, az iskoláért végzett önzetlen munkát.
37 társatok három tanéven keresztül másutt gyűjtötte a középiskolás élet élményeit, most ők is „nagylajososként” ballagnak.
Kedves Dések! A Ballagók könyvébe írt gondolataitok arról árulkodnak, hogy otthonra találtatok köztünk, s talán sikerült tartanunk a tanévnyitón tett ígéretemet, mely szerint mindent megteszünk azért, hogy megkönnyítsük beilleszkedéseteket, az új helyzethez való alkalmazkodásotokat. Bízom benne, hogy az együtt eltöltött időre évek múlva is szeretettel gondoltok vissza.
Kedves Szülők!
Gyermekeik ma köszönetet mondanak az Önöktől kapott szeretetért, törődésért. Kollégáim nevében én is köszönöm, hogy az elmúlt négy évben mindig ott álltak mellettük, hogy velük örültek a sikereknek, és mindig ott voltak, ha szükségük volt egy segítő kézre vagy megerősítésre. Kívánom, hogy felnőtt gyermekeikben sok örömük legyen, hogy a sikereiket látva értelmét lássák az álmatlan éjszakáknak, az aggódásnak, annak az odaadó szeretetnek, amellyel körülvették őket.

Kedves Ballagók!
Ma nemcsak diáktársaitoktól, hanem tanáraitoktól is búcsúztok. Köszönetet mondotok mindazért, amit a Nagy Lajos Gimnáziumban tőlük kaptatok. A nekik átnyújtott virág, a fényképek, a tablók, az esti szerenád mind-mind a sokéves közös munkáért mondott köszönet jelei.
Bízom benne, hogy olyan alapokat és szemléletet kaptatok tőlünk, amelyekkel bátran útra bocsáthatunk Benneteket. Az imént magasba szállt léggömbök is útra indultak, ahogy hamarosan Ti is teszitek; Ti azonban kijelölt cél felé indultok; és kívánom Nektek, hogy érjetek célt. Kívánom, hogy legyen Bennetek kellő erő és kitartás, hogy megvalósítsátok terveiteket.
Váljatok boldog felnőttekké, találjátok meg az életben azt – munkát, hivatást, családot –, ami igazán boldoggá tesz Benneteket, és legyen erőtök megőrizni is!
A közeljövő feladataihoz kitartást, a mai napra pedig szép ünnepet kívánok Nektek!
Viszontlátásra!






A ballagáson kerültek átadásra a Nagy Lajos Gimnázium ezüst és bronz emlékérméi azon végzős  diákjainknak, akik a négy év alatt tovább öregbítették iskolánk hírnevét. A  kitüntetéseket igazgatónőnk, Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna adta át.

A díjazottak névsora:


12/A osztály

Az NLG ezüst emlékérmét kapták:

BOKOR KRISZTINA
A 009-2010-es tanévben a gimnázium diákönkormányzatának elnöke volt. Képviselte a közösség érdekeit, programokat szervezett. Leköszönése után is részt vett a diákönkormányzat munkájában.

HORVÁTH DELINKE
Két éven keresztül a 24 órás vetélkedő iskolai csapatának főszervezője volt. A közösségi élet aktív szervezője és résztvevője. Nincs olyan diák, aki ne ismerné.


Az NLG bronz emlékérmét kapták:


DÉNES KITTI CSILLA
Több iskolai rendezvény aktív résztvevője volt. Megyei és országos versenyeken is jó eredménnyel képviselte az iskolát.

MÁRFI MÁRK
Az iskolai műsorok aktív szereplője volt. Városi rendezvényeken is méltóképpen képviselte a gimnáziumot. Az "Aludj máskor" megyei rendezvényen részt vevő iskolai csapat szervezője.

TORMA KRISTÓF
Kristóf a 2010-2011-es tanévben a középiskolai kosárlabda diálolimpia bajnok csapatának tagja. Az idei tanévben az atlétika diákolimpia döntőjén képviseli az iskolát magasugrásban.


12/B osztály


Ezüst emlékérem


SÜMEGI BRIGITTA
Az iskola közösségi életének aktív, önzetlen szervezője, a DÖK tagja. A Nagy Lajos Gimnázium virtuális fotogalériájának, a Királyi Képtárnak megalkotója. Az iskola diákjairól készült portrékiállítása megtekinthető könyvtárunkban.

Bronz emlékérem


BÍRÓ BÁLINT
Az iskola ünnepségeinek kreatív közreműködője. Tanulmányi, közösségi munkája, szorgalma példamutató valamennyi diák számára.

HALÁSZ DORINA
Az iskolai rendezvények, programok videó felvételeinek készítője, s mindezek internetes hozzáférését lehetővé tevő "Dedivideo" megalkotója.

HORVÁTH DIANA
Kiemelkedő tanulmányi munkája, szorgalma, szerénysége révén gimnáziumunk egyik büszkesége.Két tanévben is a biológia OKTV második fordulójába jutott.


NAGY DÓRA
Az NLG zenei tehetsége. A város zenei együtteseinek tagja, zenei versenyek, fesztiválok, hangversenyek résztvevője. A gimnázium rendezvényeinek rendszeres szereplője.

PRISZNYÁK ANNA
Városi és iskolai versmondó versenyek sikeres versenyzője, az iskolai műsorok állandó szereplője. Kiemelkedő sportteljesítménye a tenisz sportágban az országos diákolimpián elért eredménye alapján.

12/C osztály 
Az NLG ezüst emlékermét kapta:
 
PÉTERFAI RICHÁRD
 aki az iskolai profi diákolimpiai kosárlabda csapat minden főbb sikerének részese volt.


Bronz emlékérmet kaptak:
KOVÁCS ÁKOS
Négy éven keresztül  szinte minden informatikával kapcsolatos városi, megyei illetve országos versenyen sikerrel képviselte iskolánkat.
MOLNÁR PÉTER
Az iskolai amatőr diákolimpiai kosárlabda csapat oszlopos tagja, sikereinek egyik fő letéteményese.


12/D osztály 

Az NLG bronz emlékérmét kapták: 


KÖLKEDI PETRA
Négy éven át példát mutatott segítőkészségével, szorgalmával, magatartásával, tanulmányi eredményével. Sportsikereit még a Szent-Györgyi Albert középiskola diákjaként érte el, tagja volt a megyei bajnokságot nyert röplabda csapatnak.


RÓZSA BÁLINT
Ügyességét, sokoldalúságát, tehetségét több sportágban (társastánc, fallabda) elért sikerével bizonyította. Már a Nagy Lajos Gimnázium tanulójaként lett a harmadik helyezett diszkoszvető csapat tagjaként a diákolimpia országos döntőjében. Tanulmányi eredménye és szorgalma is kiemelkedő, példamutató.


Fotók: Várhelyi Zsófia 9/A

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése