Mindig nagy öröm, ha volt tanítványunk küldi el munkáját. Balázstól már több alkalommal kaptunk. Leendő jogászok figyelmébe ajánlom.
Kedves Tanárnő!
Az alábbi linken már elektronikus formában
is elérhető a Vasi Szemle 2013/4. száma, amelyben megtalálható az
Árpád-kori Vas megyei hospesközösségek (Körmend és Vasvár) jogállásáról
írt jogtörténeti-helytörténeti tanulmányom.
Gájer Zsuzsanna és Dragománné Tiszai Katalin tanárnők a versek mellé a következő kis kommentet küldték: Nem volt sorrend....!!!!
Mivel az idén sok-sok vers érkezett, ezért három diákot is jutalmaztunk. Ők mind ugyanazt kapták : egy lyukas-kavicsot a nyakukba és Szabó T. Anna dedikált verseskötetét. A díjazott tanulók: Kovács Ákos és Márkus Flóra a 11/C osztályból, valamint a végzős Tóth Barnabás (12/B).
Tavaly talán 4 vers érkezett, az idén 20, s ezért gondoltuk, hogy kapjon több diák is díjat.
A bálon Márkus Flóra verse azért került felolvasásra, mert ez a vers képviselte leginkább a mi általunk megfogalmazott és Szabó T. Anna által képviselt szellemiséget :)
Megmarkolom a végtelent, szorongatom, majd széttárom kezeimet, esni hagyom, hadd zuhanjon, míg el nem jön az ítélet, mikor ismét egy ponttá lesz minden képzet, s zegzugos kis barlangom lesz a Mindenség, mikor sírva feléd súgom, csak maradj még, s ne zuhanj alá markomból a semmibe, kétkedek, mégis súgom, hogy lelkem higgye, s görcsösen fogjon, míg mi is azok leszünk, akikként minden pillantást elfeledünk. /Kovács Ákos/
A lyukas kő Van egy kavics vagy inkább kő egy lyukas kő ami nekem nagyon kő' vagyis kéne, beférne a kabátom zsebébe. De a kavics vagyis a kő a lyukas kő - tudják, ami nekem kő' - nagyon drága - hiába - a világnak gyémántja. Ám a kavics vagyis a kő a lyukas kő, azt hallottam: elnyerhető. Vers kellene -nincs mese - a lírának gyermeke. Az a kavics ó, az a kő a lyukas kő nekem tényleg nagyon kő' Mit csináljak? írkáljak? Versképeket pingáljak? ó, te kavics vagyis te kő, te lyukas kő, küzd érted a költőnő! Mondd, mi az ár, hány rímpár, tovaszaladt délután? Jaj, a kavics, ó, az a kő a lyukas kő - talán most már elérhető? Ó, lyukas kő, drágakő lehetek-e az első? :) Flóra
Tél után Tavasz
Tavasz van újra. Elhagytuk a telet, az uncsit,
anyu is kimosta már a kapucnis pulcsit.
madarakkal közösen búg minden árva jó trafó
s hallgatunk örömmel akármilyen nótaszót.
És a fél világ, a téltúlélők, most hittérítők.
Most már tudják, hogy mindenhol lehet szép idő
És Ők, akik tudják már titkát a Tartarosznak,
nem értik, hogy sokmilliárd miért tartja rossznak.
Ám a téllel ők is küzdöttek. ütés ütést ért
és csak újra ütöttek, mert ütést ütésért.
De ha nem jön a tél, minek nekünk üde tavasz
mondd, minek az ép bőrre a drága sebtapasz?
/Tóth Barnabás/
Egy hajszállal maradt le a díjazottaktól az alábbi két vers, melyet szintén közzéteszünk.
Buborékban
Élem a világom, S ki tudja fájdalmam, Csak néz rám hallgatag, Szeme kérdést takar:
Hogy csinálod, te lány? Hogy lehetsz ily boldog, Ha a világ romlott, És nehéz a sorsod?
Csupán egy a titkom: Buborékban élek, Mit olaj fest, színez, De szivárvány színben.
Látszik a valóság, Viszont más szemszögből. Mit én látok szívből, Festett a sok színtől.
Csak apró örömök: Egy dal, egy szó, egy vers, Egy mosoly, egy könnycsepp... Nem kell más, csak nevess!
A buborék megvéd. A tűtől menekít, Ölel, és melegít, Míg más megfenyít.
Az élet ez csupán, Gyerekszemmel nézve, Csak a jót szemlélve, Buborékban élve.
Baráth Noémi 9.C
V.Szonett Csecsszopóként
Tétlen gombócként nyomtam kiságyamat körülöttem egybeforrt minden hang, illat s szín, mint egy bolond örvény. Hívlak jajszóval; mellettem teremsz; oltom étvágyamat
dombjaid nedvével, barnaszem’ tündér. Néha karjába kap apám is, együtt járjuk a gyertyafény keringőt; az ő lábát használjuk, hangján repülünk, s minden homályosul, a léha
látás, magamra hagy. A szó sustorgássá lész, a lépés pedig puha macskatalp. Összebújtok tán felettem, fáradt, szép
szerelmesek, karotok tömény, bódult nyújtózás. Nővéreim ágyban, a kedves május oly meleg: elhasal az éberség. Csak távoli tündértáncként száll ide pár álomkép.
Tamás azt ajánlja, hogy praktikusabb doc formátumban lementeni. Ezen a hosszú hétvégén nekem sikerült a fenti linken is elolvasni. Blogunkba a következő költeményeket választottam.
Mire megnőnek a fák
Sok emléked lesz, mire megnőnek a fák, ott lesz a kedves, álmodod az illatát.
Más lesz a világ, jobb, azt merem remélni, és Pannóniát majd vitéz magyar védi.
Több lesz a kenyér az emberek asztalán, s aki régen él, kevés ráncú lesz talán.
Bölccsé válsz arra, nagy eskü lesz a szíved: ki elragadja, azt el sosem veszíted.
Látok egy pusztát, rajta hevernek azok, akik alusszák a háborút, a gazok.
Hallgatag szegény kezében az olajág - de hol leszek én, mire megnőnek a fák?
Sümegi Tamás 12/A küldött nekünk párat új verseiből. Fogadjátok és olvassátok szeretettel.
Odafent
Odafent fény van és dalok, szép fehér dalok, krétaszín melódiák, andalgó csillagok; járnak ott sokan, lábuk a felhőkbe süpped s rendre az Úr-ragyogás közelébe ülnek; odafent kibukkan a jövendő hegyfoka, arról biztosan tudják, mikor megyünk oda, mikor hagyjuk ide halandó gyász-hitünket és járulunk elejbe, ki jutalmaz s büntet; a Régiek között már magunk is ott leszünkmint Valaha Voltak - és többé nem szenvedünk.
Hol pora szállong messzi évmiriádoknaks a hangokon át ősi titkok vándorolnak, mi barázdát szántottak emberélet-ujjak, nagyanyámnak ráncai megint kisimulnak...
Odafent fény van és dalok, csendes kis dalok, oda nem hord a szél édes virágillatot, de ott bánat sincs, hogy szülne me
lankóliát,az ott a tiszta, örökkön tündöklő világ,ott gyönyörű fény van és fenséges szép dalok!
Vigyetek majd oda, amikor meghalok!
Jó lenne
Jó lenne szétvetett lábakkal ülni a padon, nem bántani senkit, ha nem akarom; jó lenne a lázároknak egészséget mérni,rossz magamnak csak keveset remélni; jó lenne a sorsot dühödt sorsommal veretni, e vén világot végül megszeretni; jó lenne bíbor szegélyű felhők közül nézni, ahogy az alkony életünk kíséri; jó lenne a nyíres mögé lesüllyedő Napot marasztani, ha sötét-félő vagyok;jó lennea csillagtábor alatt szunyókálni, egy seregnyit egy lánynak verbuválni; jó lenne a víztükörben víg képmásra lelni, csak gondolatban szilajul szökellni; jó lenne el tébolyodott vadként szabadulni, a szabadokat hagyni elvadulni; jó lenne méltósággal búcsúzni, kín-könnytelen, elmúlni otthon, azon a szent helyen;jó lenne majd egyszer az Istenért imádkozni, őérte csak egy percet feláldozni; jó lenne az altatókat eldalolni újra, hogy álmodjon a sok árva fiúcska; jó lenne a szívem igaz szívvé varázsolni, nagy haragomnak kit se korbácsolni; jó lenne Héraklész-dicsőn, boldogan, hálávalfogadni, amit más halandó vállal; jó lenne a szép szavakat megtestesíteni, aki szükséget lát, megsegíteni; jó lenne kilesni a Jónás-féle cethalat, tikkadni nyáron a zelnice alatt s jó lenne fajtámnak, ha hatalmas eskü kötné halhatatlan hittel bízni mindörökké!
Szeptemberi kívánság
Szívedbe a tél kvártélyozza be magáts én sem forrongok már tovább közeledben. Utolsó lázasat álmodni legalábbhagytál, aztán megtörtem és felejtettem.
Szétszórta az emlékeket a távolság s az idő tuszkolta őket kalickákba, rozsdaette rácsok mögött élte sorsát foszlány-lepkék régi szivárványvilága.
És rájöttem: nem bírom nélkülük, kellenek s újra, hogy lássalak, közöttük állottam és forrongtam megint, hogy szerethesselek téged vénségemben s fiatalságomban!
A télen hullott hó patakokban csorog alá a hegyekből. Nyiladoznak az első virágok, s bársonyos szirmaikat kíváncsian a Nap felé fordítják. A madarak újult erővel kapnak szárnyra, s vidám dalban tudatják a földlakókkal: megérkezett a tavasz! A szép idő hatására minden felbolydul, akár a méhkas. A téli álmot alvó állatok pislogva bújnak elő, a vándormadarak visszatérnek, hogy újra elfoglalják régi fészkeiket. Az erdőben versenyt dalol egymással a feketerigó, a cinege, a fülemüle. Mókusok ugrálnak ágról ágra, őzek kergetik egymást a réten. A növények is éledeznek. A fák rügyeiket bontogatják, mint megkésett karácsonyi ajándékokat. Hóvirágok fehér fejükkel szemlélik az éledő világot, s üdvözlésképpen integetnek a lágy szellőben. Mi is megérezzük a tavaszt. Családok indulnak kirándulni, művészek vonulnak el a természetbe, hogy annak ébredése szolgáljon múzsául. Ki gyalog, ki kerékpáron, ki lóháton vág neki az útnak. Mindenki mindenkivel eggyé válik. Végre vége a télnek! Elmúlt az az idő, amikor szállingózó hópelyhek fehérbe öltöztették a tájat. Az Elmúlás visszavonulót fúj, s átadja helyét az Újjáéledésnek. Új év, új élet, új kalandok, új szerelem. Tudjuk mi vár ránk, és mégsem sejti senki az eljövőt. A szemekben kíváncsiság lángja lobban, s azt kérdezzük: vajon mit tartogat a jövő?Pócza Gabriella 11/A
Nemrég szörnyű tragédiának lehettünk tanúi: a pécsi egyetemen egy diák agyonlőtte egy iskolatársát, többeket pedig megsebesített. Hogy mindezt miért? Talán még ő maga sem tudja. Feltételezések szerint tettét hirtelen felindulásból követte el. A harag váltotta ki belőle a reakciót, amit azok iránt a diáktársai iránt érzett, akik csúfolták őt.
Sokunkat csúfolták már, s csúfolják még a mai napig. De nem nyúlunk fegyverhez, hisz tudjuk, az nem megoldás. Védjük meg magunkat, a sors pedig majd kiszabja a méltó büntetést – de ne akarjunk azonosulni a sorssal! Tragédia előjele lehet, ha társunk magába zárkózik, és furcsán viselkedik, zavart tekintetéből nem lehet kiolvasni, mi jár a fejében. Nem véletlen a mondás: „a szem a lélek tükre”. Érdemes odafigyelni ezekre az apró jelekre, mert ha időben felismerjük a veszélyt, elkerülhetjük a bajt. Figyeljünk oda a másikra. Sokszor az okozza a legnagyobb problémát, ha valakit magára hagyunk. Az ember beleőrül, ha úgy érzi, nincsen senki, akire támaszkodhat, és elmondhatja a problémáit. Még azoknak az embereknek is szükségük van legalább egy barátra, akik nap mint nap azt mondják: nekik a magány a legjobb társuk. Ha tényleg magukra maradnak, egy idő után belerokkannak, s talán öngyilkosságot is elkövetnek. Nem szabad bántani a másikat azért, ha valamiben nem olyan jó, mint mi. Ha nem tud énekelni, táncolni, vagy nem nyújt fényes teljesítményt valamelyik órán, akkor ne csúfoljuk, hanem segítsünk neki. És ha nem jó ebben, másban biztos az.
Vegyük észre, és értékeljük a másikban a jót, mert valamilyen jó tulajdonság mindenkiben van, s így a tragédiákat is el tudjuk kerülni!
Pócza Gabriella 11/A
Gabi is részt vesz a Vas Népe Séta programjában. Az itt megjelent cikkeiből kaptunk néhányat. Köszönjük. Nekünk nagyon tetszettek, reméljük Nektek is . Gabi igazán ügyesen forgatja a tollat (is), nemcsak az íjat és a kardot, hiszen bizonyára emlékeztek, hogy a Károly Róbert Középkori Történelmi és Kulturális Hagyományőrző Egyesület tagja.
Debrecenben született 1773 táján.
S mivel édesapja korán beadta a kulcsot,
Édesanyja(hogy eltartsa a családot)kosztos diákokat tartott.
Felvilágosult költőnkre jó hatással lehetett volna a kollégium,
többek között megtanult ott olaszul, görögül,németül és franciául.
Tanárai már-már a leendő professzort látták benne,
ezért is lett ő a gimnáziumi poétaosztály vezetője.
De csakhamar rovására írták,hogy nem kedveli már a teológiát,
s azt is tudatába vésték:nem becsülik pedagógiai módszerét.
S már csak egy csepp kellett a pohárba,hogy ő átessen a ló túlsó oldalára,
így hát nem ok nélkül rákenték,hogy a legáción gyűjtött pénzt meglovasította.
Mindezekért 1795-ben derékba törték reményekkel teli életét,
de öntudatból ő sem tette össze a debreceni kollégiumért a két kezét.
Ezek után megpróbált tisztes polgári állást keresni,
de helyette csak Lillával tudott szerelembe esni.
De mivel Lilla mással osztotta meg a staférungot,
Csokonai néhány évig a Dunántúlon bolyongott.
Végül aztán segített rímfaragó barátján,
Sárközy István,somogyi alispán.
De 1800-ban Csokonai visszavágyott a nyomorba,
s Debrecenbe gyalog indult útra.
Tüdőbaja súlyosbodott,kedélyállapota romlott,
rousseau-i szentimentalizmusa emberkerüléssé fokozódott.
Már nem élhette meg művei nyomtatásba kerültét
Harminckét éves korában fejezte be fiatal életét.
Műveinek értékét a stílusirányzatok sokszínű palettája adja,
fiatal éveiben olasz hatásokra szerelmes verseit a rokokóban alkotta,
mely a barokk monumentalitását elvesztő változata.
Jellemző ezekre a versekre a miniatűr forma,
s olykor meglelhető bennük a finom erotika.
Ily művet írt Lillához Egy tulipánthoz címmel,
melyet előadhatunk ütemhangsúlyosan és időmértékesen,tehát szimultán verseléssel.
Később aztán megérintette poétánkat a pictura és a sentencia varázsa,
így váltott a klasszicizmusra.
S míg a Konstancinápoly Voltaire egyházellenességét csipkelődve visszhangozza,
Az estvében a romlott társadalommal szemben Rousseau felfogását osztja.
Verseit újra meg újra elővette,csiszolgatta,
Horatius tanácsát megfogadva.
S bár Lilla szerelme rövid ideig boldogságba ringatta,
elvesztése a szentimentalizmusba taszította.
Kudarcait,kitaszítottságát a tihanyi visszhangba kiáltotta,
s költeményeiben lassan megjelent halálvágya.
Felsírt társadalmi megbántottságának panasza a Magánossághozban,mely elégiko-óda,
s benne újszerű a strófa.
Bár megtévesztő a kronológia,de az is hiba volna,
ha a népiesség a költészetéből kimaradna.
Népies helyzetdalaiban már a magyar parasztdalok nyelve,ízlése is benne van,
Ilyen a Jövendölés az első oskoláról a Somogyban.
A fenti költeményt írta Horváth Diana (10/B). Szerintünk Dia roppant eredeti megoldást ajánl, hogyan lehet egy életrajzot sokkal érdekesebben, hatékonyabban, de mindenképpen szórakoztatóbban megtanulni.
Sümegi Tamás (11/C) neve már ismerős blogunk olvasói számára (is). A tavalyi évben verseket kaptunk tőle, az évzárón/évnyitón pedig új oldaláról mutatkozott be, rappelt. És nem is akárhogy!!! Nos, most rappelős dalaiból kaptunk egy csokornyit. Nekem az a szám tetszik legjobban.....de mégsem. Nem árulom el,nem titok ugyan, de senkit sem szeretnék befolyásolni.
A színház varázslat. A jelmezek, a kellékek, a díszlet és persze a kiváló színészek. A színház kiszakít a szürke hétköznapokból, olyan tájakat és embereket ismerhetünk meg általa, amikre a valóságban nemigen van lehetőségünk. Egy színházi darab mindig más, hiszen élő játékról beszélünk, nem filmről. Ennek a játéknak a végén a színészek óriási ajándékot kapnak a nézőktől: a tapsot. Ez a taps nemcsak nekik szól, hanem a színdarab megannyi "háttérmunkásának" is. A Weöres Sándor Színház korrepetitorával, Falusi Anikóval beszélgettem.
- Mit takar pontosan a korrepetitor kifejezés?
- A tanulóknak a korrepetálás azt jelenti, hogy valamire felkészíteni, a zenében pedig azt, hogy segíteni megtanulni egy zenés darabot.
- Kik működnek közre a darabok zenei oldalának megtanulásakor?
- A fő rendező mellett legalább olyan fontos ilyenkor a zenei rendező is. Ő felügyeli a produkciót, a korrepetitor pedig megtanítja a dalokat. Az én esetemben ez kicsit más, hiszen én éneket is tanítok. Ha egy színész erre igényt tart, azzal hangképzés szempontjából is foglalkozom.
- Milyen stádiumai vannak egy zenés darab próbafolyamatának?
- Az első lépés a dalok megtanulása. Itt optimális esetben nincs rendezői kéz, csak a zongora van, a színész van és én vagyok. A következő lépés a darab prózai oldalának megtanulása, tehát az olvasópróbák. Ezután a produkció színpadra kerül, beteszik a zenei betéteket, először csak zongorával. Miközben a dalbetétek lassan beépülnek a prózai szövegbe, a zenekar már próbál. Az utolsó stádiumban a zenekar, az énekes- és prózai szerep együtt van jelen.
- Az ön jelenléte a próba melyik stádiumában szükséges?
-A legfontosabb feladatom az első szakaszban van. Ezután már nem szükséges, hogy mindig ott legyek. Nem is lehetséges, hiszen főállásban az egyetemen tanítok. A színpadi próbákra viszont többször bemegyek, hiszen egy dal rengeteget alakul egy-egy ilyen próba folyamán. Kérem is a színészektől a visszajelzéseket, hogy mit szeretne a rendező hallani. Ilyenkor megint tudok segíteni abban, hogy milyen technikai megoldások szükségesek ahhoz, hogy megszülessen a rendező által kért hangulat. Ekkor a szerepem még mindig nem ér véget, hiszen minden előadás előtt az én segítségemmel énekelnek be a színészek.
- Ők izgulnak az előadás előtt?
- Természetesen. Azt tudni kell, hogy a Weöres Sándor Színház nem zenés színháznak indult. A színészek között nagy különbségek vannak énekesi gyakorlat szempontjából. Vannak, akik eleve is énekes színészek voltak, és vannak, akik csak pályájuk kezdetén tanultak énekelni, de ezt később nem gyakorolták. Nekik is és nekem is kihívás azt megoldani, hogy ez a különbség az előadáson ne legyen érezhető.
- Melyik darabot emelné ki a sok közül?
- Nem igazán tudok egyet kiemelni, mert nagyon sokféle darab volt. Minden új feladat új kihívás elé állított minket. A Lüszisztraté azért volt érdekes, mert csak hallgatók szerepeltek benne. Nehéz volt a bonyolult koreográfiát és az éneklést egyszerre megoldani, de meglepően jól sikerült. Ezt a művet akárhányszor játszották az országban play back volt, itt pedig élőben énekeltek. Az Anconai szerelmesek kedves volt nekem a kellemes zene és a régi kor sajátos hangulata miatt. A nevető emberben bár kevés a zene, de a komolyzenei betét (egy Purcell-ária) érdekessé teszi a feladatot. Nehéz kitalálni, hogy miképp lehet egy ilyen különös hangulatú darabhoz hozzáigazítani az éneklést.
Az interjú végén még gyorsan átfutom a kérdéseimet, hátha van köztük megválaszolatlan. Csak egyet találok, de azt hiszem a "Szereti-e ezt e munkát?" kérdésre szavak nélkül is megkaptam a választ.
Isten ajándéka vagy az ördög játékszere?
Hétköznap délután van, a pontos idő 2-től 6-ig valamikor. Azzal a lendülettel, ahogy belépek a lakásba elsőként ledobom magamról a táskát. Második lépésként leveszem a kabátot és a cipőt. Harmadszor bekapcsolom a tévét. Jó szokás? Nem. Elítélendő? Szerintem nem.
Az elején le szeretném szögezni, hogy ez szubjektív vélemény. Nálam százszor okosabb, műveltebb és tapasztaltabb emberek vitáznak a televízió hatásairól világszerte, eszemben sincs a magam tizenhét évével vitába szállni velük. Kizárólag azért nem raktam minden mondat elejére a "szerintem" szót, mert az szóismétlés.
Tehát a fent említett délután ledőlök a kanapéra a távirányítóval a kezemben és rettenetesen sajnálom magam.(Az vesse rám az első követ, aki még nem érzett így.) Mivel a tévéműsort lusta vagyok megkeresni, elkezdek kapcsolgatni. A felhozatal általában a következő: szappanopera, valóságshow, természetfilm, sportműsor, dokumentumfilm, talkshow, rajzfilm, videoklip és néha egy-egy délutáni film. Az ugyebár elég egyértelmű, hogy melyikek nyújtanak minőségi szórakozást ezek közül. Aki ilyen lemerült állapotban ezeket a műsorokat választja, az előtt őszintén megemelem a kalapom. Bevallom, nekem nem megy, pedig többször is tettem rá kísérletet. (Többek között ennek a lapnak a hasábjain is megjelent tőlem egy "lemondok a heti szappanopera-adagomról" kijelentés M. Kiss Csaba kapcsán.)
Tehát minden nap egy órán keresztül hagyom, hogy a felszínesebb gondolatok világa tisztítsa az agyamat. Ilyenkor úgy érzem magam, mint egy lemerült telefon, amit töltenek. Csak arra kell vigyáznom, ne töltsem magam túl. Legtöbbször a szappanoperáknál kötök ki, de a mesecsatornák is előkelő helyet foglalnak el a rangsorban. Egyébként körülbelül ugyanannyira kiszámítható mind a kettő, csak Thomas, a gőzmozdony aranyosabb.
Persze akkor teljesen más a helyzet, ha kipihenten kerülök tévéközelbe. Olyankor megfognak a minőségi beszélgetős műsorok, érdekelnek a természetfilmek, és, felhúzom magam a szappanoperákon.
A filmekkel kapcsolatban is megvan bennem ez a kettősség. Megnézem azt is, aminek már a második másodpercben tudom a végét, de igazán azokat szeretem, amelyikben nincs habos happy end. Viszont nincs mindig kedvem egy Szabadság, szerelemhez, néha kell az a Los Angeles-i tündérmese is. Akkor is, ha már régen nem hiszek a mesékben…vagyis talán éppen ezért mégis hiszek bennük.
Szerintem a televízió sem nem átok sem nem áldás, hanem egy lehetőség, amit tudni kell használni. Persze nagyon sok vele a baj (beszélhetnék az agresszív rajzfilmek következményeiről, a tévé személyes kapcsolatokra gyakorolt negatív hatásáról. vagy a pénzhajtó, igénytelen műsorokról.)
Az én véleményem szerint a "TV-betegséget" kezelni lehet, gyógyítani nem. Utóbbihoz az emberi természetet kellene alapjaiban megváltoztatni. Szerintem.
Mi is az a divat? Egyenfekete haj, amit minden második lányon látok? Méregdrága új farmer, amivel felvághatsz? Stílus?...
A divat… fantázia. Kreatív emberek érzései és gondolatai testet öltve; az, ahogy a leghétköznapibb dolgokból is képesek valami egészen fantasztikusat és egyedit alkotni. A divat művészet. A szépség, a kreativitás állandóan megújuló művészete. Itt tényleg csak a határtalan fantázián múlik, hogy a ruha mennyire lesz extrém.
A divat „diktálói” olyan emberek, akiknek korlátok nélküli képzelőereje, és saját, kiforrott egyéniségük van. Képesek arra, hogy a saját stílusukat belevigyék a ruhába, amit terveznek. Ez teszi őket ugyanolyan művészekké, mint az ókori szobrászokat, a reneszánsz festőket. A divat a modern kor egyik vezető művészeti irányzata.
Azt gondolom, ebben rejlik az óriási különbség a divat diktálói, és követői között. Ahogy egy dalt is sokan meghallgatnak, egy festményt is sokan megnéznek, alig van egy-két ember, aki valóban megérti, amit lát, hall…
A többség sajnos más stílusát akarja magára venni, és így elveszti a saját egyéniségét. Elveszteni a saját énünket olyan, mintha az arcunkat veszítenénk el.
Ezért a divat a szilárd egyéniségek kiváltsága. A divatot nem kell követni. Nem szabad. A divatot teremteni kell. Ismerek egy lányt, a neve Kinga Bachem . Divattervezést tanul Európa egyik legnevesebb divatakadémiáján. Itt elolvashatjátok a riportot, amit egy beszélgetésünk alapján készítettem.
Sokan talán úgy gondolják, ezzel bedobtak a mélyvízbe: Tervezz! Tényleg ilyen érzésed volt a bemutatkozáskor? Mesélnél nekünk egy kicsit az első élményekről?
- Egyáltalán nem éreztem ilyesmit. Egy pár héttel az év eleje előtt találkoztam a leendő osztálytársaimmal. Az akadémia mindenkit meghívott egy bemutatóra, ahol a friss diplomások ruháit mutatták be.
Izgalmasnak hangzik. És kaptatok ti is feladatokat a bemutatóra, volt valami próba-szerű az egészben, vagy csak élveznetek kellett a vibráló hangulatot?
- Pár nappal előtte már elkezdtem keresgélni a megfelelő ruhát. Nehezebb volt mint gondoltam volna. Túl meleg volt ahhoz, hogy az ember egyáltalán ruhát vegyen. Szóval arra jutottam, legyen a ruha egyszerű, mégis kábító. Klassz, erőltetettség nélkül.
Végül a cipő két balett cipő lett. A sarok nem tűnt túl praktikusnak, és igazán nem akartam nagyon felvágni (mosolyog). A ruha egyszerű tengerészkék volt. Aszimmetrikus, egy masnival a bal vállán. Maga a ruha kb. 3 számmal nagyobb, de egy gombostűvel egész jól működött. A táska egyszerű second-hand bőrtáska volt, olyasmi, mint a régi orvosi táskák. Épp elég nagy a fényképezőgépemnek, telefonnak és napszemüvegnek.
A bemutató csodás volt, pont tökéletes. Már alig vártam az iskolakezdést.
El tudom képzelni :)! De mondd csak, az izgalom mellett nem éreztél egy kis félelmet az újtól? Nap mint nap tökéleteset alkotni a divat világában?
- Ez a „randevú” egy új korszak kezdetét jelezte. Tudtam, hogy sok új vár rám. Kemény munka, dráma, ’vér’ és rengeteg új feladat. Alig vártam!
Csak kitartást kívánhatok! Utolsó kérésem/kérdésem lenne, hogy bemutatnál nekünk egy saját tervezésű ruhát?
- Egyszer terveztem egy „kávézóruhát”, az amszterdami Rietveld akadémia felvételi vizsgája előtt. Egy apró kísérlet. Előtte annyira kész voltam, hogy szabályosan megizzadtam a suliban..A végén kiküldtek a történelem osztályból. De végül Rietveld-be felvettek.
A ruhát egész könnyű volt elkészíteni. Egyszerűen összevarrtam a filtereket. Aztán ’kiöntöttem a kávét’.
Egész jól sült el a dolog, tetszett a színkombináció. Szeretem, ahogy a kilöttyent kávé eseményeket sugall, és így kialakul egy történet…
ha több ruhára is kíváncsi vagy az Arnhem-i diákok munkái közül, katt: www.modearnhem.nl
Állok a nagy, sárga épület előtt fekete szoknyában, fehér blúzban, belépésre készen. Nézem a nagy faajtót, és a súlyos kilincset, hallgatom a viszontlátás örömének hangjait belülről. Felnézek a jobb oldali táblára: Nagy Lajos Gimnázium, Szombathely. Érdekes, eddig fel sem tűnt, hogy ilyen NAGY. Mármint nemcsak a neve, hanem, hogy az iskola is mekkora. A nyílt napon, a felvételinél és a gólyanapon csak vendégként jártam itt. Tetszett a hely hangulata, jó volt a légkör. Boldog voltam, amikor fölvettek, és a nyári szünet vége felé százszor elképzeltem, hogy fogok belépni a gimibe, ami (legjobb esetben) négy évig a második otthonom lesz. Nem is tudom, mit vártam, tűzijátékot, egy vonósnégyest a háttérben, vagy valamit. Most viszont csak úgy érzem magam, mintha egy elefánt ugróiskolázna a gyomromban, sőt, olyat teszek, amit csak végső kétségbeesésemben szoktam: rágom a körmöm. Az utóbbi időben csak három alkalommal tettem ezt: amikor a nyílt napon az igazgató grafikonokat mutogatott, én meg majd’ elájultam, hogy hogyan kerülök be a sok száz jelentkező közül. Aztán felvételi előtt (nyilvánvaló okokból), és most. Csodálatos. Ha ilyen hatást gyakorol rám ez az iskola, három hét múlva műkörmöt ragaszthatok magamnak. Na jó, felsétálok a lépcsőn. Benyitok. Balra porta, jobbra irodák, és hopp, egy lépcső. Elvileg tudom, hol az osztályom, de tájékozódási képességeimet ismerve, jobb félni, mint megijedni. Első emelet, helyben vagyunk, már látom is. 9. c. osztály - hirdeti a tábla, és én már szaladok (már amennyire magas sarkokon lehetséges). Belépek, meglátom a gólyanapról ismerős arcokat, és mintha a gyomromban ugráló elefánt már nem is lenne annyira virgonc. Úgy látszik, kezd fáradni. Beszélgetés, ismerkedés, évnyitó, osztályfőnök útmutatása, és Fáni(ha már ennyire közel van hozzám el is neveztem) határozottan nyugisabb lesz. Nap végére szinte el is tűnik, és átadja a helyét egy kellemes, bizsergő érzésnek: sikerült. Lehet, hogy megőrültem, de a háttérben mintha azt a bizonyos vonósnégyest is hallanám…
Néhány hét elteltével már szinte szálldostam az épületben. Bár a tantermek keresésénél inkább csordatagként ügettem jobb térérzékkel rendelkező (fiú) osztálytársaim után, kezdtem magam kiismerni. Egyébként ma már rájöttem, mi okozta a kezdeti bizonytalanságot. Az a bizonyos egy szint különbség, ami annyit jelent, hogy utcafrontról a földszintre érsz, a tornaterem felől viszont a pincébe. Ezután szépen lassan kezdtem megismerni a suli osztálytermen kívüli életét is. A sulirádiót, ahol számokat lehet kérni. A tablóképek remek szabadidős foglalkozást nyújtanak órák előtt, sokáig lehet őket nézegetni (és gonoszul nevetni egy-egy rosszul sikerült képen). A dolognak csak az a hátulütője, hogy néhány év múlva rajtunk is mosolyogni fognak. Aztán ott van a büfé, ahol mindig zajlik az élet, és ha Ági néni jól ismer, annyit is elég odalökni: a szokásosat. Kedvencem még az ének- és rajzterem a zongora miatt, zenetudós osztálytársaim ott szokták bemutatni tudományukat több-kevesebb sikerrel. A könyvtár, ahol boldogan lehet jégkorcsolyásat játszani a papucsokban, ha Ági néni nem figyel. Az iskola menzája… hát igen, a társaság nagyon jó, a kaja kevésbé. Nem baj, enni otthon is lehet, beszélgetni a többiekkel viszont csak ott. Egy tárgyat viszont még feltétlenül meg kell említeni: a tanári szoba előtti fénymásoló gépet. Annak a gépnek lelke van! Birtokában tudhatja az egyik legalapvetőbb emberi tulajdonságot: tudniillik szeszélyes. Ha olyan kedve van, egyáltalán nem kapcsol be. Egy oldal másolása 10 Ft, de őkelme nem szereti a tízeseket. Dobhatod gyorsan, lassan, kapargathatod a pénzt, verheted a fejedet a falba: nem és nem. Visszaadni bezzeg nem akar. Pedig fontos szerepe van, ugyanis a szorgalmas diák a XXI. században nem másol kézzel, csak lefénymásolja osztálytársa füzetét, és azt beragasztja.
Egyébként tanulás szempontjából is szeretem a sulit. Persze itt is van unalmas óra, de a lehetőségek adva vannak a fő célhoz: hogy a remegő térdű gólyából boldog „nagylajosos” váljon.
Sajnos ezen én már nem tudok segíteni. - mondta egy ötéves kislány szüleinek az óvodai logopédus. A lány dadogott, és kivételes esetnek számított, ha egy hangot úgy ejtett, ahogy kellett volna. A beszédhibás kislány azóta szépen beszélő nagylány lett, de ez a mondat azóta is eszébe jut néha. Azon is el szokott gondolkodni, hogy mi lett volna, ha szülei nem viszik el egy kiváló kőszegi logopédushoz. Ezt a kiváló logopédust, Kiss Gyulát invitáltam beszélgetésre, és faggattam ki a beszédhibák „természetéről”. Egy szerencsés ember dadogással maximum filmben találkozik, ahol sokszor ezzel fejezik ki egy karakter félszegségét, butaságát vagy gyávaságát. A valóság azonban ennél egy kicsivel bonyolultabb. - Mikor kezdett el érdeklődni a logopédia iránt? - Eredetileg általános iskolában tanítottam, 1959-ben helyeztettem át magam Kőszegre, az akkor alapult logopédiai intézetbe. Izgalmas volt, az egész ország területéről odaküldött nagyon súlyos beszédhibásokkal foglalkoztunk. 1962-ben fölkértek, hogy csatlakozzak a Fonetikai Logopédiai Társasághoz. Beleegyeztem, és tíz év múlva vezetőségi tag lettem. Itt már régen nem volt kérdés, hogy életem végéig a logopédiával fogok foglalkozni. - Milyen okai lehetnek a dadogásnak, vagy a betűtévesztésnek? - A beszédhibákat három fő csoportra lehet osztani. Az első az, amikor a beszédközpont sérül például agyvérzés során, vagy egy baleset következtében. Az „sz” „z” „c” és „r” betű hibáinak oka általában a száj téraránytalansága. Például túl rövid vagy túl magas a szájpad, esetleg túl nagy a nyelv. A harmadik csoportba soroljuk a pszichológiai alapú beszédhibákat, ide tarozik a dadogás és a hadarás. Ezek közvetlen oka lehet koraszülés vagy ijedtségélmény - Maradjunk most a legutóbbi csoportnál. Mit értünk ijedtségélmény alatt? - Ez gyakorlatilag bármi lehet. Egy mérges kutya, egy félelmetes figura a tévében. Találkoztam olyannal, aki egy robbanás után egyszerűen nem tudott megszólalni. - Hogy lehet helyrehozni a dadogást? - Ennek a beszédhibának két oldala van: a technikai és a pszichológia oldal. Mindkettő ugyanolyan fontos, de kezdetben a pszichológiai erősebb. Nagyon sok negatív hatás éri a beszédhibásokat a külvilág felől. A dadogás egy olyan tényező, ami meggátolja a társadalomba való beilleszkedést. Egy állásinterjún nincs esélye a dadogónak, egy szóbeli vizsgán is óriási hátrányt jelent. Ezért nem csoda, hogy egyre félénkebbé válik, pedig a kialakult helyzetért nem ő a hibás. - Ha egy pszichológus feloldja ezeket a gátlásokat, előfordulhat, hogy a probléma magától megoldódik? - Nem. Ugyanis a beszédhiba egy idő után beidegződik. Ezt a beidegződést olyan eszközökkel lehet feloldani, amit a logopédus ismer. Gyerekeknél nagyon könnyen fel lehet bontani egy rossz reflexet. Felnőttet nehezebb kezelni, hiszen ez a reflex már nagyon feszes és begyakorlott. Felnőttekkel is foglalkozom az egész ország területéről. - Most is tanít? - Ismerősöket, illetve olyanokat, akik kihívást jelentenek számomra. 74 évesen az ember már visszavesz a tempóból. - Kapott kitüntetéseket, díjakat munkájáért? - Igen. Ilyen például a Kempelen Farkas- emlékérem, az Arany Katedra Díj vagy a Szolgálati Emlékérem. Kiteszem őket a falra, de nekem nem ezek az igaz kitüntetések. Az igazi kitüntetés, hogy látom a munkám gyümölcsét, és érzem, hogy segítettem. ( Utóirat: Ezen a ponton szükséges megjegyeznem, hogy a cikk elején szereplő lány én vagyok. Ha valaki eddig még nem jött volna rá.)
Egy porszemben világok lakoznak. Akkor benned hány világ van? Akárki vagy, az ember világokat hordoz magában.
A legszebb világok, melyeket gyakran ő maga sem lát. Mindenkiben megbújt halkan egy szerető világ.
Mindenkiben ott van valami titkos jó, ami csak csendben munkál, nem mer szólni, egy szerény világ, mi elbújó, de aki meri, elő tudja hozni.
Kutass magadban, világok embere, halld világaid szavát! Sok világod van, de közülök egyetlen élheti túl magát.
Érdekes egy világ. Szeretetnek hívják, az ember és a tudomány sohasem fejtheti meg titkát. De benne van minden fogant emberben, a folyókban, a hegyekben; s ha meglátod és szemed tartod rajta, az összes más világot is uralma alá hajtja.
Nem az az okos ember, aki Huszonéves koráig tanul, Nem is az a jó, Aki lapul szótlanul; Aki Valaki lenni Akar, Az lesz is valaki. Talán kirekeszti a társadalom, De mindig szót kér az, aki Majd egyszer mégis lesz valaki. Talán hosszú és göröngyös az útja, És vállát a tudás terhe nyomja, Talán már az élet is fáj neki, De a terhét –bármi az- tovább cipeli.
Kitapossa az utat. Hogy járják azt majd újabb generációk: Egyének, családok, egész nációk; Hogy ők már értsék azt, Amiért ő küzdött.
Hiszem az álmokat. Hiszem az Istent. Hiszem, hogy támogat mindenkit itt lent ezen a Földön.
Hiszem az igaz szeretetet, hiszem a szebb jövőt, hiszem a lélek erejét, hiszem és mondom a boldogságot, sőt nektek keresem.
Hiszem magyar népemnek az örök napvilágot. Halottaink sírjára kívánok szál virágot.
Édesanyánk, apánk szemébe lángot, mit a tiszta szeretet éget, a gyermekeik szívébe tisztaságot, hiszem, hogy igaz hittel élnek.
Hiszek tiszteletet az idősebbnek. Segítséget a koldusnak. Azoknak jutalmat a mennyben, kik a jóért dolgoznak.
Hiszem a barátságot, az önzetlen szerelmet, azoknak istápot, kik a földön hevernek.
Hiszem a kiutat minden rosszból, a remény öröklétét és vágyaink beteljesülését; hiszem, hogy Isten meghallgatja kérését a segítő kézért könyörgőknek, hiszem, hogy véget vet a háborúknak s a sátáni gőgnek, hiszem a fajtánk megtérését végezetéig az időknek.
.jpg)
