Az elmúlt hetekben a Vas Népe Séta rovatában jelentek meg az alábbi cikkek. Mindkettőt blogunk "mindenese" Ignéczi Dóri 11/C írta.
Las
Vegas a tóparton
Egy iskolai rendezvény megszervezése és lebonyolítása
megtisztelő, ugyanakkor
komoly feladat: nagy kihívást jelentett osztályunknak, a 11.C-nek. Amikor
kilencedikben a gólyaavatónkon kiderült, hogy második helyezettként mi
rendezhetjük két év múlva a
diákbált, elhatároztuk:
a miénk lesz a legjobb! Így hát fogadalmunkra emlékezve kezdtük meg a
szervezést.
A Nagy Lajos Gimnázium iskolabáljainak történetében
újdonságnak számít a tematizálás, nekünk szinte automatikusan jött az ötlet. Las
Vegasba rengetegen szeretnének eljutni, ezért mi megpróbáltuk megteremteni
a lehetőséget
az érdeklődők számára, és egy estére, 2016. április 8-án elhoztuk a
Tóvendéglőbe a legendás várost.
Sokat foglalkoztunk a díszlettel, volt, amit saját kezűleg készítettünk
(például a fotósarok egyik hátterét).
A téma nem csak a dekorációban nyilvánult meg,
igyekeztünk minél színesebb műsorral
készülni. Számos fellépőt
meghívtunk, szerepelt
például a Savaria Tánciskola lánycsapata, énekelt az iskola fiúegyüttese, és
még UV-fényes tánccal is megleptük a bálozókat, melyet Nardai Borbála, Sinkó
Sára, Tóth Boglárka, Sulyok Gergő
és Vigh Gergő adott
elő. Természetesen az osztály is készült egy előadással, a '60-as
hangulatát idéztük fel Elvis-számainkkal.
Az este további részében dj gondoskodott a jó
hangulatról, illetve 21:00-tól kaszinó is rendelkezésére állt a játszani
vágyóknak, 22:30-kor pedig értékes tombolanyereményeink találtak gazdára. Nagy
sikert aratott a két helyen is felállított "Fotósarok", amelyet a bál
alatt végig rengetegen igénybe vettek,
mint ahogyan az épület elé parkolt Mustang-gal is sokan fotózkodtak.
A következő
héten nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, örömmel hallottuk, hogy
mindenki élvezte az estét. Végül büszkén mondhatom: mégiscsak sikerült
összehoznunk a legjobb iskolabált!
„...a
művészetből nem megélni kell, hanem átélni!”
Múlt héten örömmel értesültünk
róla, hogy Vincze Bence, a Nagy Lajos Gimnázium (12/ B) tanulója Halkan élünk
című írásával a XXII. Országos József Attila Mese- Vers- és Novellaíró
Pályázaton a középiskolás vers kategóriában első helyezett lett. Vele
beszélgetett Ignéczi Dóra.
Vissza tudsz emlékezni, mikor írtál
először verset? Milyen élmény, gondolat késztetett rá?
- Már nagyon
fiatal koromban elkezdtem verskezdeményeket írogatni, de az még csak olyasféle
gyermeki kísérletezés volt, általában éppen arról a témáról, ami érdekelt, de
szerintem ezzel mindenki találkozott gyerekkorában. Viszont akkor éreztem
igazán először, hogy érdekel is a versírás, amikor 11. évfolyamban fakultációt
kellett választani és - természetesen - a magyar mellett döntöttem. Ott
mélyebben is megismertem a versírás formai és stilisztikai alapjait, nem
pusztán egymásután összeírt rímelő sorok voltak onnantól, hanem egy-egy kerek
egész és csodálatos alkotás minden egyes vers, és már büszkeséggel tud
eltölteni, ha tudok egy szép ritmusképletet alkotni. Így talán mondhatom azt,
hogy onnantól már érzésből írtam, élveztem, és szenvedélyemmé vált, de
egyértelműen Ady Endre költészetének mélyebb megismerése, és természetesen a
mindennapi impressziók - ahogy az ember felnő - hatottak rám.
Miért ír
egy mai fiatal verset? Milyen szerepet foglal el az írás az életedben?
- Amiért 50-,
100-, 1000 éve is írtak. Emberi létezésünk alapja, hogy tudunk foglalkozni az
érzéseinkkel, tudunk törődni egymással, az emberekkel. Ezeket pedig hogyan
lehetne jobban kifejezni, mint szavakkal, melyek csodásan vannak körítve? Amióta az irodalom szenvedélyesen az életem
része lett, azóta természetesen az írás is szerves építőeleme. Nem tudok
elképzelni egy napot sem anélkül, hogy ne üljek le - még ha csak pár percre is
- “agyalni”. Jóleső érzés tud lenni, amikor apró gondolatait az ember papírra
vetve többször vissza tudja olvasni. Egyben emlék, egyben levezetés.
Írtál már valakinek verset?
- Minden versem
szól valakihez, ha máshoz nem is, magamhoz. De mindig is családcentrikus
voltam, így erős impulzusok onnan jöttek, amik gyakran verseket szültek. Írtam
már anyukámnak (nem is egyszer), húgomnak is próbálkoztam már gyermekversekkel,
nagypapámnak, barátoknak, de természetesen fiatalként gyakran a szerelem hozza
ki az emberből azt az érzést, amit papírra kellett vetnie, de talán mindezekkel
a legnagyobb baj, hogy megfogalmazhatatlan érzések, sajnos a versek sosem
tudják igazán visszaadni azt az érzést, amit megél írójuk.
Mit gondolsz, mindig része lesz életednek
a versírás?
- Ebben biztos
vagyok. Voltak korábban kétségeim efelől, hiszen 18 évesen, pont pályakezdés
előtt vannak olyanok, akik megjegyzik, hogy lehetetlen megélni a művészetekből,
vagy éppen olyan időszakom volt, amikor semmi időm nem volt, és ráadásul
ihletem sem. De nem szabad a mélypontok csapdájába esni, vagy éppen a
vészmadarakéba, hiszen akárhogy is mondják, a művészetből nem megélni kell,
hanem átélni!
