Szívlapát

Harmadszor hirdette meg a Berzsenyi Dániel Könyvtár a Vers Világa illusztrációs pályázatát. 141-en küldtek be műveket az ország minden tájáról, művészeti és nem művészeti iskolába járók egyaránt, ezért nem volt könnyű dolga a zsűrinek, hogy kiválassza a legjobbakat a színvonalas alkotások közül.                      Az  illusztrációkat a Szívlapát (szerk.: Péczely Dóra) című, kortárs magyar költők műveit tartalmazó kötet valamelyik verséhez kellett elkészíteni. A földszinti előadóterem falára, mintegy 50 alkotás került fel.

A kiállított alkotások közé bekerült Tímár Aporka 9.D diákunk (a fenti  képen) munkája is.

Gratulálunk!

Loblerné Enyedi Zsuzsanna

              szaktanár

ld. még: http://vaskarika.hu/hirek/reszletek/15335/

III. Kortárs Versmondó Verseny

 „De emberek, emberek!
Ki venné újból észre,
Hogy le kell sikálni asztalainkat,
Ki mondaná meg az asszonyoknak,
Hogy kisöpörhetik a szomorúságot,
Ki ültetne kerteket szemünkbe,
Ki verné föl lelkünkben a lelket?!”

(József Attila)

Az idei tanévben a kortárs versmondó verseny elé büszkén írhattam a városi jelzőt: öt középiskolából érkeztek versenyzők, hogy 2000 után íródott magyar versek elmondásával tegyék igazi ünneppé a Költészet napját. A délután nagyon izgalmas volt: Kukorellytől Tóth Krisztinán, Jónás Tamáson át Zalán Tiborig, Závada Péterig rendkívül sokféle verset és interpretációt hoztak a diákok. A zsűri tagjai –kik mindig városunk kulturális életében meghatározó személyiségek közül kerülnek ki- idén Pallósiné Dr. Toldi Márta szociológus, Dr. Bokányi Péter irodalomtörténész és Orosz Róbert, a Weöres Sándor Színház színművésze voltak. Értékelésükben kiemelték a versmondási „iskolák” sokféleségét, az ebből fakadó nehéz döntést (aminek következtében az első három helyezett díján kívül három különdíjat is ítéltek), illetve azt, hogy milyen fantasztikus dolog, hogy ennyi diák olvas, olvas verset, s olvas kortárs verset, melynek intertextuális rétegzettsége, a posztmodern irodalom létmódjából fakadóan a jelentés folytonos mozgásban levése gyakran a tapasztaltabb (értsd korosabb J ) olvasónak is kihívást jelent. A verseny első helyezettje Vekszli Anna lett gimnáziumunkból. A második helyezett Csizma Blanka a Kanizsai Dorottya Gimnáziumból, harmadik Zsohár Veronika a Premontrei rendi Szent Norbert Gimnáziumból. Különdíjasok: Stercz Gellért és Petovári Lilla az NLG képviselői, illetve Cserpnyák Szederke a Kanizsaiból.

A nyertesek kortárs verseskönyveket vehettek át, a versenyzőknek pedig az emléklap mellé könyvjelzőt kaptak, melyen Prágai Tamás egy verse szerepel: három évvel ezelőtt, mikor először merült fel bennem egy kortárs versmondó verseny terve, összefonódott az abban az évben fiatalon elhunyt költőre, íróra való emlékezés és tiszteletadás igényével. Prágai Tamás nemcsak remek szerző, de jóbarát is volt, s marad, záruljon hát ez a beszámoló is az ő egyik versével:

Tar Patrícia

Prágai Tamás 

Barbárokra várva

Talán a kert. Talán
az volna jó: körték, aranyló dáliák
közt egy csordultig hamis, de másik élet,
kerti szék és kinti asztal
a lugasban, fölhevült virágok:
szeptemberi idill, kiinni egészen ‒

a kehely, a kép üres, üres, üres,
senki a kertben,
senki a parton, a fák közt, a túlságosan
romantikusra festett tájból kilépett
valaki, magára maradt
körtefa, vénülő cseresznye ‒

renyhe embertelenség. Alig hiszem,
megérem: távol, kényes szordínóban
munkazaj dongója zümmög,
szitál, egy helyben fonalat húz, feszül
a pillanat, fényes selyemszál:
véget érni, elszakadni nem fog.

Légy nyugodt. Légy víg. Nézd,
asztalon a sajt is rohad már,
beérett. Így romlik rád
időd, szeleteld, falatozd bölcsen,
míg lehet. Vadállat-szag és sötét lesz
úgyis, barbárok, miattatok!!

A Költészet Napja

ÖNARCKÉP

Dacos, vad erdő sűrű nagy hajam.
Már meggyötörte asszonyujj viharja,
Forró száj baglya néha megzavarja.
Alatta zúg a gondolatfolyam.

Milyen mély medrü, nem tudom, de mély.
Hitek szirtjét bús iszapjába mossa,
Nagy homlokom a Vaskapu-szorossa,
Hol rég utat vágott a szenvedély.

Zord partján – csókhid szépen szökne itt,
Melyen portyázni víg asszony-tatár megy –
Örök-zsibongó, vijjogó madárhegy:
Sötét gond rakja barna fészkeit.

Szivemben vágyhegylánc, jaj-kráteres;
Még forró, fülledt nyár vonaglik völgyén
S dermedt, havas csucsán „Ember”-t üvöltvén
Egy őrült lélek máglyákat keres!

1923. jan. 5.

Versre fel!!!!

Aki a verset szereti....

Pályázati felhívás

A VERS VILÁGA – Illusztrációs pályázat középiskolásoknak

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár (http://www.bdmk.hu) együttműködve a Művészeti Szakgimnáziummal (Szombathely, Paragvári u. 77. (http://muveszetiszhely.hu) országos képzőművészeti pályázatot hirdet középiskolásoknak.

A pályázat célja, hogy népszerűsítse a középiskolások körében a versolvasást, megmutassa, miként értelmezik a fiatalok kortárs költők alkotásait, a képzőművészet segítségével felmutassa a megszerezhető élmény és interpretáció sokszínűségét.

A pályázat témája a Szívlapát: Kortárs versek. (Szerk: Péczely Dóra. 2017.) című versgyűjtemény, amely célzottan fiatalok számára válogatott nyolcvanöt kortárs költő 150 alkotását tartalmazza. A kötet valamely verse által kiváltott élmény műalkotássá formálásával, vagy verséhez készült illusztrációval lehet pályázni. A pályamunkák szabadon választott technikával készülhetnek. Pl.: rajzi, festészeti, grafikai, plasztikai vagy vegyes technikával készült munkákat, esetleg fotókat várunk.

Kérjük, hogy a pályamunkákat 50x70-es méretre paszpartúrázva, kiállítható, keretbe helyezhető állapotban küldjék be. A plasztikus alkotások bemutatását vitrinben tervezzük.

Az alkotásokat a Berzsenyi Dániel Könyvtár, 9700 Szombathely, Dr. Antall József tér 1. címre kérjük eljuttatni 2018. április 20-ig, jeligés csomagolásban. A jeligéhez tartozó személyes adatokat (név, életkor, cím, telefonszám, email, a látogatott iskola és a felkészítő tanár megnevezése és email címe, továbbá a választott vers címe) zárt borítékban kérjük a pályaműhöz csatolni.

A pályamunkákat képzőművész, művészettörténész, irodalomtörténész tagokból álló zsűri értékeli. A zsűri elnöke Cebula Anna művészettörténész, a Szombathelyi Képtár igazgatója. A legjobbakat kiállításon mutatja be a könyvtár. A kiállítás megnyitója és az ünnepélyes eredményhirdetés 2018. május 23-án lesz. 

Az első három helyezett alkotás, amely a könyvtár tulajdonában marad, díjazásban részesül.

I.                   helyezett 50 ezer Ft

II.                helyezett 40 ezer Ft

III.             helyezett 25 ezer Ft

Az Életünk irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat a legjobb munkákból 15-öt beválogat illusztrációként aktuális számába.

A benyújtott pályaművek a kiállításokat követően, júliustól átvehetők a Berzsenyi Dániel Könyvtárban.

A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet, Waldinger Dórától +36-94-513-540, Boros Ferenctől +36-94-513-547 telefonszámon, illetve a versvilaga@gmail.com email címen. 

NLGvers mindenkinek

Vendég A héten az ősz is bekopogtatott. Csendesen leült, tudod, ahogy szokott És kéretlenül, nem várva Halkan odabökte, hogy Marad még néhány hónapot. Jól van, mondtam neki s kérdeztem Tavaly óta mi minden változott? Szűkszavúan felelte, hogy semmi, És hogy idén is ahogy mindig Csak szokásos szívfájdalmat hozott. Kínáltam teával, kávéval és némi Szíverősítővel...de tudjátok milyen Semmit nem kér, nem fogad csak Ül a búskomor fejével. Aztán megszólalt: - Egy kis teát mégiscsak elfogadok! Örömmel nyújtottam felé egy kedves bögrét Hátha kicsit jobb kedvre derítem. Az almás-fahéjas ködben pedig Nem nagyon, de épphogy leheletnyit szerényen Rám tekintett s elmosolyodott szemérmesen. Csak egy pillanat volt, aztán Menekült is vissza búskomorságába. De én ezen a pillanaton még soká Elidőztem. Lám, lám... A végén mégis csak én győztem! Sokszor hittem, hogy nem kedvelem. Jöttére felállt a szőr a hátamon. Mindig csupa bajt hozott rám És ha jött csak munka ült a vállamon s a szenvedés kis csomagjai csüngtek a fülemen is. Ám ez a kis mosoly mindent megváltoztatott. Rájöttem, hogy az ősz olyan Mint amilyen én vagyok és Egy pillanat alatt felfordult a világ, Életemben először kedveltem minden mozdulatát. A Mélabú már csak csendes elmélkedés, A ködös reggel csupa varázs, megigézés, A lehulló levelek halála pompás szivárvány Apró csodák díszes szövete mely Töredék alatt változott meg szemembe. Lassan készülődni kezdett. Megyek tovább mondta. Jöttömre egy év múltán számíthatsz s Már nem a széken ült, hanem Szorosan a kezemet fogta. Egy év. Te jó ég! Hová lesz addig Ez a sok csoda? - Nefélj! Visszatérek s meglásd Addig is szép lesz, gyönyörű szép Az élet minden egyes pillanata. Mert évszakok jönnek aztán mennek is megint Csak mi maradunk itt állandóan ez Örökös körforgás tengelyeként. S sokszor Nem is vagyunk tudatában annak, Hogy ez az egész mennyire nagyon szép. Vekszli Anna 12/A : 4 perce Részletek

Arany(os) Rambo-versek

http://www.bdmk.hu/rambovers

A fenti linken mindent megtudhattok, amit a Rambo versekről tudni szeretnétek + a Megyei Könyvtár  által meghirdetett versenyről is. A lényeg : erre a versenyre nevezett iskolánkból Csonka Dorottya és Kővári Dorottya a 12/A-ból.   

Arany  János születésének 200. évfordulója van 2017-ben. A költő emléke előtt tisztelegve verseiből kellett választani a Rambo versekhez, max. 4 perces időtartammal. Dorottya&Dorottya  a következő filmek alá vágott Arany verseket:

1) Csillagainkban a hiba

2) Rekviem egy álomért

3) Harry Potter

4) Csillagainkban a hiba

(A fenti filmrészleteket fel is tettük.)

A versenyre általános-, középiskolás tanulók egyetemi hallgatók küldték be műveiket. 

A középiskolás kategóriában Dorottya&Dorottya első helyezést kapott a Rekviem.....című filmre tett Ágnes asszony  balladájának néhány sorával.

Az alkotók értékes könyvjutalmat kaptak. 

                                                 GRATULÁLUNK!!!!!!!!

Ajánlás:

Ezért Rambo a vers:      https://www.youtube.com/watch?v=8lxeqxonoZw

Egy másik nagy kedvenc: https://www.youtube.com/watch?v=o_TJRP7QfNM

II. Kortárs versmondó és klipverseny

Március 1-én írt bejegyzésünkben  már közzétettük a verseny felhívását.
 Tegnap a könyvtár adott helyet  a  rendezvénynek, április 11-én, a Költészet Napján. Szépszámú tanuló nevezett,  két verset kellett mindenkinek bemutatni. Az idén sajnos klip nem készült.

A zsűri tagjai Orosz Róbert, a Weöres Sándor Színház művésze, Szikszainé Pallósi Patrícia tanárnő és Nagy Attila tanár úr voltak.  A versenyt szervezte és vezette Tar Patrícia tanárnő.

Az eredmények:
1. Vekszli Anna (11/A)
2) NagyJohanna Csenge (10/A)
3) Németh Anna (9/B)
 Gratulálunk!

Szerintünk ennek a versenynek csak nyertesei voltak/vannak, hiszen, ki a verseket szereti, már egy nagy nyeremény birtokában van.

A KÖLTÉSZET NAPJA : ÁPRILIS 11.

forrás:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&kat=2076&n=menusgabor&blog_kategoria=J%F3zsef%20Attila

Lyukaskő 2017.

Az NLG báli bejegyzésnél (2017.03.03.) úgy érzem nem kapott kellő hangsúlyt az idei Lyukaskő-díjat kapott vers, Gál Gyula (11/B) alkotása.  Nem beszélve arról, hogy  a sorok széttöredeztek és így nem láthattátok a vers  "valódi" képét. Talán most igen. Nekem nagyon-nagyon tetszik. Remélem Nektek is...

A hely

Kell, hogy legyen egy hely,

Ahol végre mindenki önmaga

És a lassú víz a sziklát

Kaviccsá nem csiszolja.

Látni akarom, a helyet,

Nem csak hinni benne

Ahol nem csak beszéli,

Hanem teszi az ember, amit tenne.

Reménykedem egy helyben,

Ahol nem pillanatnyi szeszély,

Hogy a kutya ugat

És nem a pénz beszél.

Léteznie kéne a helynek,

Ahol, mint a kincs

Ragyog az emberiség,

De ilyen hely nem volt, nem lesz és nincs.

Pénzsztárok

Idén  is (október 27-én) felöltöttük a közgazdászok harci ruháját, az öltönyt. Ezúttal a NAV épületében volt a leginkább vetélkedőhöz hasonlítható verseny, melyre időben és (a többi csapat tagjaival ellentétben) jól öltözötten érkeztünk. A barokk környezet hiánya (az előző évi vetélkedő a Premontrei Gimnázium Dísztermében került megrendezésre)  ezúttal negatívan hatott teljesítményünkre: bár szoros küzdelem árán,  és 1 pont híján mi lettünk a megye második legjobb közgazdász csapata. Bár a versenyen nem, de az ajándékba kapott Balaton szeletek promóciós csomagolásával nyertünk.
Az első helyezett, aki az országos versenyre is megy - nem véletlenül, de megérdemelten  - a HBSZ csapata lett.

Jakab Bálint, Sulyok Botond, Koltai Kristóf és Teket Ádám Gábor 11/C

Újabb Séták

Az elmúlt hetekben a Vas Népe Séta rovatában jelentek meg az alábbi cikkek. Mindkettőt blogunk "mindenese" Ignéczi Dóri 11/C írta.

Las Vegas a tóparton

Egy iskolai rendezvény megszervezése és lebonyolítása megtisztelő, ugyanakkor komoly feladat: nagy kihívást jelentett osztályunknak, a 11.C-nek. Amikor kilencedikben a gólyaavatónkon kiderült, hogy második helyezettként mi rendezhetjük két év múlva a diákbált, elhatároztuk: a miénk lesz a legjobb! Így hát fogadalmunkra emlékezve kezdtük meg a szervezést.

A Nagy Lajos Gimnázium iskolabáljainak történetében újdonságnak számít a tematizálás, nekünk szinte automatikusan jött az ötlet. Las Vegasba rengetegen szeretnének eljutni, ezért mi megpróbáltuk megteremteni a lehetőséget az érdeklődők számára, és egy estére, 2016. április 8-án elhoztuk a Tóvendéglőbe a legendás várost.

Sokat foglalkoztunk a díszlettel, volt, amit saját kezűleg készítettünk (például a fotósarok egyik hátterét).

A téma nem csak a dekorációban nyilvánult meg, igyekeztünk minél színesebb műsorral készülni. Számos fellépőt meghívtunk, szerepelt például a Savaria Tánciskola lánycsapata, énekelt az iskola fiúegyüttese, és még UV-fényes tánccal is megleptük a bálozókat, melyet Nardai Borbála, Sinkó Sára, Tóth Boglárka, Sulyok Gergő és Vigh Gergő adott elő. Természetesen az osztály is készült egy előadással, a '60-as hangulatát idéztük fel Elvis-számainkkal.

Az este további részében dj gondoskodott a jó hangulatról, illetve 21:00-tól kaszinó is rendelkezésére állt a játszani vágyóknak, 22:30-kor pedig értékes tombolanyereményeink találtak gazdára. Nagy sikert aratott a két helyen is felállított "Fotósarok", amelyet a bál alatt végig rengetegen igénybe vettek, mint ahogyan az épület elé parkolt Mustang-gal is sokan fotózkodtak.

A következő héten nagyon jó visszajelzéseket kaptunk, örömmel hallottuk, hogy mindenki élvezte az estét. Végül büszkén mondhatom: mégiscsak sikerült összehoznunk a legjobb iskolabált!

„...a művészetből nem megélni kell, hanem átélni!”

Múlt héten örömmel értesültünk róla, hogy Vincze Bence, a Nagy Lajos Gimnázium (12/ B) tanulója Halkan élünk című írásával a XXII. Országos József Attila Mese- Vers- és Novellaíró Pályázaton a középiskolás vers kategóriában első helyezett lett. Vele beszélgetett Ignéczi Dóra.

Vissza tudsz emlékezni, mikor írtál először verset? Milyen élmény, gondolat késztetett rá?

- Már nagyon fiatal koromban elkezdtem verskezdeményeket írogatni, de az még csak olyasféle gyermeki kísérletezés volt, általában éppen arról a témáról, ami érdekelt, de szerintem ezzel mindenki találkozott gyerekkorában. Viszont akkor éreztem igazán először, hogy érdekel is a versírás, amikor 11. évfolyamban fakultációt kellett választani és - természetesen - a magyar mellett döntöttem. Ott mélyebben is megismertem a versírás formai és stilisztikai alapjait, nem pusztán egymásután összeírt rímelő sorok voltak onnantól, hanem egy-egy kerek egész és csodálatos alkotás minden egyes vers, és már büszkeséggel tud eltölteni, ha tudok egy szép ritmusképletet alkotni. Így talán mondhatom azt, hogy onnantól már érzésből írtam, élveztem, és szenvedélyemmé vált, de egyértelműen Ady Endre költészetének mélyebb megismerése, és természetesen a mindennapi impressziók - ahogy az ember felnő - hatottak rám.

 Miért ír egy mai fiatal verset? Milyen szerepet foglal el az írás az életedben?

- Amiért 50-, 100-, 1000 éve is írtak. Emberi létezésünk alapja, hogy tudunk foglalkozni az érzéseinkkel, tudunk törődni egymással, az emberekkel. Ezeket pedig hogyan lehetne jobban kifejezni, mint szavakkal, melyek csodásan vannak körítve?  Amióta az irodalom szenvedélyesen az életem része lett, azóta természetesen az írás is szerves építőeleme. Nem tudok elképzelni egy napot sem anélkül, hogy ne üljek le - még ha csak pár percre is - “agyalni”. Jóleső érzés tud lenni, amikor apró gondolatait az ember papírra vetve többször vissza tudja olvasni. Egyben emlék, egyben levezetés.

 Írtál már valakinek verset?

- Minden versem szól valakihez, ha máshoz nem is, magamhoz. De mindig is családcentrikus voltam, így erős impulzusok onnan jöttek, amik gyakran verseket szültek. Írtam már anyukámnak (nem is egyszer), húgomnak is próbálkoztam már gyermekversekkel, nagypapámnak, barátoknak, de természetesen fiatalként gyakran a szerelem hozza ki az emberből azt az érzést, amit papírra kellett vetnie, de talán mindezekkel a legnagyobb baj, hogy megfogalmazhatatlan érzések, sajnos a versek sosem tudják igazán visszaadni azt az érzést, amit megél írójuk.

Mit gondolsz, mindig része lesz életednek a versírás?

- Ebben biztos vagyok. Voltak korábban kétségeim efelől, hiszen 18 évesen, pont pályakezdés előtt vannak olyanok, akik megjegyzik, hogy lehetetlen megélni a művészetekből, vagy éppen olyan időszakom volt, amikor semmi időm nem volt, és ráadásul ihletem sem. De nem szabad a mélypontok csapdájába esni, vagy éppen a vészmadarakéba, hiszen akárhogy is mondják, a művészetből nem megélni kell, hanem átélni!

Vincze Bence (12/B) az alábbi  a két verssel lett első a XXII. Országos József Attila mese, vers és novellaíró pályázat középiskolás vers kategóriájában.

Halkan élünk

Őrülten álomba
fektetett vágyakon;
Ott fekszem én.
Percen, a tétova
fekete órákon;
Ott fekszem én.

Vízhangzó kis falu
Süllyedő völgyein;
Ott járok én.
Kopott, rozsdás falu
Nagyváros terein;
Ott járok én.

Hol a szó rég kihalt,
Hol már lázadni bűn;
Ott élek én.
Hol tombol a vihar,
S nem marad senki hű;

Ott élek én.

Zsebébe prédikál,
Ő sem hisz igazán;
Ezt látom én.
Nem őriz, nem vigyáz,
Korruptan megaláz;
Ezt látom én.

Csendben is ócska zajt,
Dalban is sikoltást;
Ezt hallom én.
Nevetésben zavart,
Szeretetben sírást;
Ezt hallom én.

Szellő érintését,
Egy mosoly igazát;
Mégis érzem én.
A szavak erejét,
A tél csodás havát;
Mégis szeretem én.

Az utca nagy csendjét,
Város kis pörgését;
Mégis érzem én.
Éj fekete szemét,
Kiskorom meséjét;
Mégis szeretem én.

Az életet, amit
A sors így elém vet;
Még vigyázom én.
S míg szeretni tanít,
Ha néha eltéved;
Megkeressük Te, meg Én. 

Éjfél

Rézcsövekben csordogáló
Csobogó, forró vízcseppek.
Búgó acélradiátor
Felett rohadt szúnyoghegyek.

Kopogó óramutató, 
Tompán szökkenő fainga,
Fülben lüktető vénaszó.
S kintről kutyáink dala.

Hogy üvölt a csend magába
Ily hangosan vajon kinek?
Nekem? Tán Neked te árva?
Veled alszok ma szerintem.

Átölellek-e? Nem tudom...
Félek, nélküled megfagyom!
Mondd! Egyáltalán itt vagy? ...Hallgatok

Megint csak csahol a kutya, 
Talán egy sündisznót ugat,
Vagy ki tudja, lehet épp fordítva.

Lyukaskő-díj 2016

Horváth Gábor (12/C) lett az idei díjazott. Az alábbiakban olvashatjátok verseit, melyekkel pályázott a Lyukaskő-díjra. Szerintem megérdemelten lett ő az idei legjobb.

Verselj másképp!

Nem kenyerem

eme versek

s nemes

mesterek,

E remek emberek

embertelen vesztegetése.

Maga majma,

Ha más malma

átkát hajtja,

S álmává

magának azt

andalgatja.

„Ím, így írt

Ő! ős Hős!

Most másold, marha!”

Még hogy mű,

mi más mondatát mondja! Mesterkélt

munkát majd

magasztal

mennyei malaszttal

más majma.

Ha vár

mesterkéltet,

Hamis hamvast,

Megkapja, ha akarja.

De más tollát

nem forgatom;

Inkább leszek

magam s kóbor barom.

Eljön egyszer majd a nap…

Eljön egyszer majd a nap,

Óra, vagy pillanat,

Mikor már nem lesz szép nő e földön.

Nem lesz oly édes a bor mámora.

Nem zaklat majd többé ősi ösztön,

Halkká lesz a muzsika moraja.

Nem hallod többé koccanását

Korsóknak barátaid kezében,

Mikor megérzed lobbanását;

Szerelmednek szerelmét szép szemében.

Ébredés

Tizennyolc év kellett,

Hosszú megpróbáltatások mellett,

Mire ráébredtem

kinek kell megfelelnem.

Önmagamnak.

Nem érdekel, mások mit akarnak,

Lehullt az álca

Sanyarú átka.

Már nem kell arra kelnem,

Hogy a rám erőltetett jellem

rabrácsai mögül figyelve

várjak megváltó jelre,

Mert e jel ÉN vagyok.

S nem a nagyok,

Kik szeretik szabadnak hinni magukat,

Miközben test börtönében mossák agyukat.

De ÉN már szabad vagyok:

Csak azt akarom, amit én akarok.

Készen kapott álmok ezer hamis fénye

nem csalogat már a messzeségbe,

Mert látom már sajátom.

Nem baj, ha te nem, barátom!

Hívhatod ezt lázadásnak,

Röpke változásnak;

Mert mind igaz.

De nem kell e grimasz,

Mert magam, a felszín-én ellen lázadok,

és nem érdekel már, áldotok vagy átkoztok.

Kivívtam szabadságom,

Ahogy őseim tették vala;

S ha újra elvesztem, hadd aludjam igaz álmom,

Mert akkor már csak egy senki térhet haza.

Buzdításnak való

Mondj öt mondatot, s tudom, miként beszélsz.

Meséld el öt történeted, s tudom, miért élsz.

Mondd el öt gondolatod, s ismerem észjárásod,

mesélj öt barátodról, s ismerem összes barátod.

Álmodozz kedvesedről, de nem fogom megérteni.

Miért? Mert ha igazán szereted, szívedből és tisztán,

szívedben és álmaidban mindig meg fogod szépíteni;

ezért teremhet neki vers csak tieden, s nem más száján.

Mondd el álmaid, minden apró vágyadat, nem fogom érezni.

Miért? Mert ez mind tiéd, s ez tesz téged egyedivé, naggyá;

ezek mind hiába hasonlók, mint másoké, mindig fog különbözni.

Ne is próbáld magad más szavába burkolni, nem válsz ugyanazzá.

Ne akard másnak szép emlékeid meséltetni, úgysem fog menni.

Miért? Mert mind-mind egy érzés vagy másik őrzött mementó,

melyek szívedben és elmédben élnek. Nem fog ez másképp lenni.

Hisz’ ezekkel nem rendelkezik más, csak te; se Isten, se Mephisto.

Így hát kérdem én, minek vársz, hogy papírra vessenek? Mit remélsz?

Miért próbálod ócska költő tollába vetni ihleted, miért nem írsz?

Más nem fogja leírni szerelmed szeszélyét, emléked vagy álmod;

úgyhogy pennát a kézbe, érzést a szívbe! Ezt javasolja kötő barátod.

Fiatal a nyár
Az élet sűrűjében
Levelek vagyunk mi egy almafán.
Némán ingunk a csendes szélben
A létnek ezernyi mámorán.
Nem nézzük a fát, sem a tájat,
Nem nézzük, mi minket áthat,
Hisz, az még várhat.
Szétnézni ráérünk zuhanva
Ha friss szellő lágyan suhanva
Görget a tikkadt őszi földön,
Mikor a szabadság lesz a börtön
S visz a lét szélsebesen rohanva.
Árkok-bokrok közt fel-felbukkanva
Látjuk még mi egymást néha.
Az élet sűrűjében
Levelek vagyunk mi egy almafán.
Tépjen minket bármi,
Majd csak fenn akadunk a világ ág-bogán.


Búcsú a barátoktól

Ó mondd, látod-e még
A nyíló ibolyát;
Ó mondd, hát hallod-e még
A parknak zsivaját?
Ó mondd, hát lát-e még
Minket a világ;
És mondd, látjuk-e mi még
Egymás mosolyát?
Megszakadt száz emlék,
Sorsunk kusza már.
Bár létünk titkos létét
Elfeledni fáj,
Tudjuk már réges-rég,
hogy mégis muszáj.
Visz az élet, cél a lét,
De addig a fény vár,
Mi örök lánggal ég
S mi magába zár.
Dicsfény ez; szép türkizkék,
Mit nem fog már a sár.