Interjú Willel

Gimnáziumunkból minden évben mennek ki cserediáknak, és olykor szerencsére ide is jönnek külföldről. Idén a 11. évfolyamba érkezett Will Hoover az USA-ból, akivel már magyarul tudtam beszélgetni!

-          Honnan jöttél?
Gainesville-ből, azaz Floridából.

-          A Rotary Klub által jöttél, ugye?
Igen.

-          Ahogy hallottam, már múlt januárban elkezdted tanulni a nyelvünket?
Igen, amikor megtudtam, hogy Magyarországra megyek elkezdtem tanulni magyarul a Floridai Egyetemen a magyar tanárnővel. Először még nem tudtam hova kerülök, melyik országba; vagy egyáltalán melyik kontinensre, sok lehetőség volt. Nem lehetett megválasztani, hogy hova tegyenek. Fontosnak tartottam, hogy valamennyire már értsem a nyelvet az emberek miatt, akikkel majd találkozom. A magyar nehezebb, mert nincs annyi lehetőség tanulni, mint például a spanyolt vagy a franciát.

-          Mik voltak itt az újdonságok?
Amerika is hasonló, de itt minden kisebb. A magyar nyelv nagyon nehéz, de szeretem. Mindenki kedves, segítenek tanulni. Nagyon örülök, hogy ide jöhettem.

-          A tanulás milyen, osztályoznak is?
Dolgozatokat még nem írok, de szeretnék, ha már jobban tudok magyarul. A tanórán még nem értem az anyagot. A történelem és az etika a kedvenc óráim, mert értem egy kicsit, és persze az angol óra, ami könnyű.

-          Hol voltál, vagy hova mész még a cserediákoknak szervezett utazásokon?
Voltam már Bécsben és Prágában, ami nagyon jó volt. Novemberben pedig Párizsba utazok, ahol már jártam egyszer, úgyhogy különösen várom. A következő félévben is lesznek még különböző úti célok.

-          Már voltál korábban Magyarországon vagy Európa más országában?
Magyarországon még sosem jártam, de Olaszországban, Franciaországban és Angliában már igen.

-          Melyik tetszett a legjobban?
A kedvenc városom London, persze csak New York mellett. Budapestre még nem mentem, de szeretnék, és majd fogok is.

-          Mik a tapasztalataid ebben a másfél hónapban itt nálunk?
Mindenki nagyon kedves és segít, már sok barátom van. A többi cserediákkal is összebarátkoztunk, vannak például Budapesten, Hódmezővásárhelyen és Miskolcon, a Balatonnál volt egy találkozónk. Szeretem az iskolát, mert szerintem itt jobb, mint Floridában.

-          Miben más a két iskola?
Floridában többet tanultam, persze így könnyű, hogy itt nem írok dolgozatokat. Viszont mindennap tanulok magyarul.

-          Szerintem nagyon jól haladsz a nyelvünkkel. Az értés vagy a beszéd a nehezebb?
A beszéd is bonyolult, de inkább megérteni és olvasni a nehezebb.

-          Otthon van valami hobbid, kedvelt időtöltésed?
A floridai iskolámban sokat kell tanulni, de amúgy szeretek zongorázni és futni. A nyelvek tudása számomra nagyon értékes, valamint érdeklődök a divat iránt is.

-          Milyen nyelven beszélsz még?
Az angolon kívül spanyolul, mert Floridában sok spanyol anyanyelvű él.

Köszönöm a riportot, remélem továbbra is élvezni fogod az itt töltött idődet!

(Tóth Éva, 12.A)

3 cikk - Vas Népe Séta Program 2016/17-es tanév

1)

Rétes és aranygaluska

/gondolatok Luisa Oliviera Caser cserediákról/

Nem tudtam, hogy itt van. Mikor hallottam róla, figyeltem a folyosón, talán megpillanthatom. Fel fogom ismerni? Vajon tudni fogom hogy Ő az? Mosolyogni fog? Biztosan, hiszen brazil.

Volt már rá példa, hogy egy-egy diák az iskolánkból néhány hónapot külföldön töltött, mint cserediák. Szeptemberben azonban hozzánk jött egy kedves brazil diáklány, akivel beszélgettünk arról, hogy miért csatlakozott a cserediák programhoz, hogy milyenek a brazilok és magyarok, meg persze szó esett a konyhánkról.

Luisa Oliviera Caser édesapja Kanadában kapott munkát, ezért a család egy időre odaköltözött. Amikor azonban visszamentek Brazíliába, hiányérzete támadt és szomorú is volt, úgy gondolta, még utaznia kell, így a család jóváhagyását követően cserediáknak jelentkezett. A legnehezebb feladata az volt, hogy kiválassza, melyik országba szeretne menni. Azt tudta, hogy mindenképpen Európába akar jönni. Csábító volt Németország, ahol a családjának egy része él, vagy a számára ismeretlen Magyarország. Az országról nem volt különösebb ismerete, azt tudta, hogy hol van, hallott már Mihalik Enikőről, a magyar modellről, és hogy Budapest egy gyönyörű város, mást viszont nem. Mégis idejött, és most Szombathelyen, a Nagy Lajosban tanul.

Mint mondta, az iskolában mindenki nagyon lelkesen fogadta, és nagyon jól érzi magát befogadó családjánál is. Bár a kommunikáció jelent némi problémát. Nem nagyon érti azt, amit beszélünk, mégis igyekszik megtanulni a szép, ugyanakkor nehéz magyar nyelvet. Nincsenek sztereotípiái, nem gondolja, hogy mi, magyarok esetleg szomorúbbak vagyunk. Sőt, szereti nézni, hogy az idős emberek mindenhova biciklivel mennek, ez tetszik neki. Azt azonban furcsállja, hogy a brazilokkal ellentétben, nem vagyunk annyira közvetlenek. Nálunk az üdvözlés a köszönést jelenti, míg ők rögtön puszit adnak az ismerős arcára. Vallja, hogy mind a két ország legnagyobb előnye az ott  élő emberekben és a konyhában rejlik. A brazil ételek is finomak, de a magyar ételek különlegesebbek, nálunk van rétes és aranygaluska, ami náluk nincs. Ez a két fogás Luisa kedvence, amikkel nem tud betelni. Nehéz, hogy ennyire távol van a családjától, az időeltolódás sem könnyíti meg a helyzetét, de ahogy van rá lehetősége, rögtön hívja az otthoniakat. Szeretne még külföldön tanulni, érdeklődik Nagy-Britannia, Német-, és Spanyolország iránt is, kíváncsi a kultúrájukra.

Németh Dolóresz 12.B

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

2) 

Színek és választások

Amint azt színpompás hőlégballon-dekorációnk kifejezte, az idei Pályaválasztási és Képzési Kiállításon iskolai képzéseink, programjaink sokszínűségére hívtuk fel a figyelmet. Népszerű volt az „osztályválasztó” számítógépes játék; a tesztek, melyek a nyelvi, biológiai, matematikai és sportiskolai képzésekre való alkalmasságot mérték; s nem utolsósorban büszkén állítottuk ki az eddig megszerzett fontosabb serlegeket, emléklapokat, díjakat, közöttük a Zrínyi Ilona Matematikaversenyen szerzett, a régió legeredményesebb négyosztályos gimnáziumának járó elismerést, s megannyi sporttörténeti ereklyét is.

Én, mint egyike a Nagy Lajos Gimnázium standjánál segítő diákoknak, reggel 8:40-kor érkeztem be a vásárra, utána tíz percben a stand előkészítésével és a nyakkendőm megkötésével foglalkoztam. 9 órára mindenki csinosan, mosolyogva várta leendő elsőseinket. Eleinte csak pár fiatal lépett hozzánk érdeklődő tekintettel. Nem volt nagy nyüzsgés. Egy óra elteltével azonban ellepték a 7.-es, 8.-os tanulók a standunkat. Csak jöttek és jöttek, mintha nem akarnának elfogyni. Versenyt is rendeztünk, hogy ki tudja a legtöbb diákot meggyőzni, hogy az NLG legyen a továbbtanulása célja. Nem én győztem.

Összességében nagyon jó buli volt, és remélem, lesz még alkalmam ilyen programon részt venni. Utolsó mondatom legyen egy latin szálló ige: Deliberandum est diu, statuendum est semel. 

(Latolgatni tízszer kell, dönteni egyszer.)

Gratzl Péter 9/B

Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

3)

„Álljon meg, mert keresztüllövöm!”

Kóta Ferenc „nagylajosos” öregdiákkal történelemről, ’56-ról

Az ünnepi megemlékezések mindig furcsa érzéseket váltanak ki a diákokból, hiszen olyan eseményekre emlékezünk vissza, amelyeknek nem voltunk részesei, melyek csak a történelemkönyvek lapjain elevenednek meg számunkra. Ez alól kivétel az 1956-os forradalom, ugyanis sok résztvevője, szerencsére, még mindig köztünk él. Nemrégiben volt  alkalmam, hogy találkozzam egyikükkel, Kóta Ferenccel. Bár Ő nem a pesti forradalomban vett részt, de átélte annak hatásait, ugyanis 1957-ben, a Nagy Lajos Gimnázium szalagavatóján majdnem áldozattá vált, a rendőri túlkapás miatt. Azonban ne szaladjunk ennyire előre! Kezdjük a történelem felidézését valós szemszögből, a „nagylajosos” öregdiáktól.

KF: A forradalom híréről napokkal később értesültünk, de sok fiatal azonnal cselekedni kezdett. Október 29-én megjelent a saját 12 pontunk, melyben nem a kormánynak és az ideológiának megfelelő tankönyveket követeltünk, hanem olyanokat, melyek valós tényeken alapszanak. Ezenkívül pedig követeltük dr. Kecskés Tibor tanár ügyének felülvizsgálatát, aki a pontok megfogalmazásában segített, ám később rejtélyes körülmények között eltűnt, és soha nem került elő.

Mi történt a szalagavatón?

KF: 1957 márciusában három iskola tartotta szalagavatóját, köztük a Nagy Lajos Gimnázium. A szalagavatóra rengeteg ember érkezett, a zenekart Pestről hívták, s egy csodálatos estének indult. Akkor még csak harmadikos voltam, de én is kaptam meghívót, így el tudtam menni. Az eseménynek nem sokkal tíz előtt lett vége, de a vidékieknek az utolsó vonata akkor indult, így ők, köztük én is, elindultunk a kijárat felé de mivel a rendőrök senkit nem engedtek ki, a folyosón nagy lett a tömeg. Ekkor az egyik „pufajkás” elővette a pisztolyát, és azt mondta nekem: „Álljon meg, mert keresztüllövöm!” Soha nem fogom elfelejteni. A tömeg azonban nem csitult, rendületlenül menni akart. Abban a pillanatban valaki leütött, és a további történésekre nem emlékszem. Nem sokkal később egy cikk jelent meg a Vas Népében, ami elferdítette az igazságot, s a fiatalságot okolta a történtekért, az állítólagos rendbontásért, ami nem is volt. Senki nem kiabált vagy nem volt ittas állapotban, ahogy a cikk valótlanul állította. Egyszerüen csak el akartuk volna érni a vonatunkat.

Az újság egykori beszámolójában az olvasható, hogy a fiatalok udvariatlanok voltak a vendégekkel, demagóg, álhazafias jelmondatokat skandáltak. Ezek szerint az egész hazugság.

KF: Az egyik szülő azt mondta, hogy kár volt tönkretenni a szalagavatót, ez igaz, sajnáltuk mindnyájan. Ettől eltekintve minden szó hazugság.Az akkor végzettek közül mindenki egyetemre, főiskolára ment és felsőfokú végzettséget szerzett. Egy „nagylajosos” diák soha nem mondott volna olyat, idézem: „Most pedig mindenki fogja be a pofáját!”  Jól nevelt, udvarias diákok voltunk, ilyen nem fordult elő.

Miért volt ekkora a rendőri jelenlét? Hiszen egy iskolai ünnepség nem indokolja, hogy ennyien  kivonuljanak.

KF: Az októberi forradalom leverését követően megalakult a MUK, vagyis a Márciusban újrakezdjük nevű tömörülés, ami azt az érzést keltette a hatóságokban, hogy esetleg lesz folytatás. Ezt pedig nem akarták, és ahogy csak tudtak, próbáltak tenni ellene, mindenhol ott volt a rendőrség, a családok, ha csak egymással beszéltek, esetleg többen, akkor már oszlatták őket. Nagyon féltek az újabb megmozdulásoktól.

A pedagógusok mit szóltak a történtekhez? Később volt róla szó? Vagy már eleve ellenezték a rendszert?

KF: Megosztott volt a tanári kar, volt, aki rendelkezett piros könyvvel, és tudtuk, hogy milyen nézeteket vall. Ő rendesen, az elvárásoknak megfelelően tartotta az óráit. Ugyanakkor volt olyan pedagógus is, aki becsukatta velünk a tankönyveket, és magától mondta az anyagot. Volt egy fizikatanárunk, Jámbor tanár úr, aki órára egy olyan újságcikket hozott be, amelyben le volt fényképezve a kivégzett Rajk László édesanyja. A tanárunk pedig azt mondta: „Fiatalok, nézzék meg ennek az anyának a szemét! Ennek lesznek következményei!”  Gondolom, Ő sem tanított sokáig. Tudja, az más világ volt, de nemcsak emiatt. Az emberek körbenéztek, ha egymással beszéltek politikáról, még az ablakokat is becsukták, nehogy valaki meghallja, mit mondanak. Akkoriban sokan disszidáltak is, az osztályunkból hárman vagy négyen, kettőt én segítettem át a határon.

Az egykori diák még most is elszorult hangon beszélt a történtekről. Egy szalagavató, amelyen majdnem meghalt, és egy korszak, mely számtalan fiatal életét, jövőjét befolyásolta. Ez maga a történelem, mely egy esős csütörtöki délelőttön megelevenedett a szemem előtt.

Németh Dolóresz 12.B Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium

Interjú Luisa Oliviera Caserral

Ebben az évben a mi iskolánk is fogadott egy vendégdiákot. Luisa Oliviera Caser a 11/A osztály vendége egy évig.  A kommunikáció nyelve az angol. Luisával Németh Dolóresz(12/B) beszélgetett.

Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol a cserediák programhoz?

Pár éve az édesapám, Kanadában dolgozott, így a családnak is oda kellett költöznie. Angolul tanultam nagyon sok új élményt szereztem  és rengeteg emberrel ismerkedtem meg ez alatt a három év alatt. Amikor megtudtam,hogy visszamegyünk Braziliába, szomorú voltam és azt éreztem, hogy nekem még utaznom kell. A városban,  ahol éltünk, hallottam erről a lehetőségről.

A szüleid végig támogattak? Hogyan reagáltak arra, hogy külföldre szeretnél menni?

Először természetesen megkérdeztem őket, hogy az anyagi helyzetünk megengedi-e,és mivel azt mondták hogy igen, illetve ők is jó ötletnek tartották,  belevágtunk. Az első lépés az volt, hogy a jelentkezőknek egy tesztet kellett írniuk. Erre körülbelül 200-an jelentkeztek, mind hozzám hasonló fiatalok, akik utazni szeretnének. Ugyanakkor, csak 50 diáknak volt lehetősége valóban utazni. Köztük voltam én is, és nagyon örültem.

Tudatosan választottad Magyarországot?

Azt tudtam, hogy mindenképpen Európába szeretnék jönni,hogy pontosan hova sajnos nem. Nagyon érdekelt Németország, a családom egy része ugyanis német, de emellett kíváncsi voltam Ausztriára és Magyarországra. Hirtelen pedig azt vettem észre, hogy ebben a nagyszerű országban vagyok.

Mielőtt ide kerültél, tudtál néhány dolgot az országról?

Sajnos nem. Teljesen ismeretlen volt számomra. A térképen azért el tudtam helyezni,  illetve hogy Budapest a főváros, ami egy gyönyörű hely. Mást nem, de a híres magyar modellről, Mihalik Enikőről már én is hallottam.

Milyen volt a fogadtatás az iskolában?

Mindenki nagyon kedves velem, néhány nagyszerű emberrel, remek kapcsolatot sikerült kiépíteni. Igaz ,a kommunikáció kissé nehézkes, de ettől függetlenül minden nagyszerű.Ugyanez elmondható a családról is, akikkel Táplánszentkereszten élek. Nagyon befogadóak és aranyosak,voltunk már kirándulni is, például Kőszegen.

Említetted, hogy a kommunikáció nem annyira gördülékeny. Ez azt is jelenti, hogy az órákat nem nagyon érted. Ilyenkor mit csinálsz? Próbálod tanulni a nyelvünket?

Az elején nagyon nehéz volt, csak néztem a táblát és nem értettem semmit. Az osztályfőnök,( Holthoner Aurélia) egy-egy lyukas órában magyarul tanít. Nagyon szép nyelv a magyar, de bizony nehéz is.

Tudnál mondani néhány különbség a két ország között? Szomorúbbak vagyunk esetleg, vagy a brazilok jobban élvezik az életüket?  
Nem, ezt nem gondolnám, hogy a magyarok nem élvezik az életüket. Mindig nézem az idősebb embereket, akik folyton bicikliznek,és mindenhova azzal mennek. Nagyon jó ezt látni. Különbség talán még az ételekben van. A magyar konyha egyszerűen fantasztikus. Ezzel persze nem azt mondom, hogy nálunk nem. A brazil ételek is finomak, de nincsen például rétes vagy aranygaluska.  Ez a két kedvencem. Illetve a brazilok közvetlenebbek, ellentétben a magyarokkal. Ha találkozunk ismerősökkel, mi rögtön megöleljük egymást és puszit adunk az arcokra. A magyarok ebben távolságtartóak. Csak köszönnek egymásnak és ennyi.

Mi a legjobb Brazíliában?

Egyértelműen az emberek, nagyon közvetlenek és kedvesek.

És Magyarországon?
Itt is az emberek, na meg az ételek. Sajnos ebből nem tudok kitérni,annyira finom minden.

Szeretnél még külföldön tanulni?

Ha lesz rá lehetőségem, akkor igen. Szívesen utaznék Angliába,Németországba,Olaszországba vagy akár Spanyolországba is. 

Miért pont ezek az országok? A kultúra vagy a kíváncsiság miatt?

Spanyolország azért, mert közel van Portugáliához, az én anyanyelvem a  portugál. Németország, ahogy említettem, a családi szálak miatt vonzó számomra. Ezektől elvonatkoztatva,inkább a kultúra miatt.

Magyarország és Brazília között 5 óra az időeltolódás. Hogyan tudod tartani a kapcsolatot a családdal?

Amikor reggel iskolába jövök,ők még nem keltek fel, alszanak. Fordítva is megtörténik,itt már késő este van,de otthon még délután. Ezért általában az édesanyám hív, megkérdezi, hogy ráérek-e és beszélünk. Ilyenkor mindig elmondja, hogy mennyire szomorú, hogy nem vagyok mellettük és nagyon hiányzom nekik, ami persze rám is igaz.