Tanárportrék 22. Pataki Ágnes tanárnő

Hogy teltek a diákévei?

Így utólag visszagondolva hihetetlenül gyorsan teltek. Alapból tatabányai vagyok, ott is jártam általános iskolába valamint gimnáziumba, és nagyon szerettem őket, szép emlékeim vannak ezekből az időkből. Gimiben kevesen voltunk, 24 fős volt az osztály, ebből 20 lány. Ez azért megadta az alaphangulatot, de jó kis közösség voltunk, sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. Visszanézve kicsit érdekesnek találom, hogy nagyon csendes és visszahúzódó diák voltam, most már azért nem érzem magam annyira annak. 

Sajnos a kapcsolatokat a távolság miatt nem könnyű tartani, nem futok össze senkivel például a  boltban, de az osztálytalálkozókon mindig nagyon jó a hangulat, ilyenkor sokat beszélgetünk egymással. Mostanában szoktunk tartani általános iskolás évfolyam-találkozókat, ezeket is nagyon élvezem.

Mindig tanár szeretett volna lenni?

Nem mindig, de általános iskolában igen. Akkor még nem tudtam miért, mi tetszik benne, de sokat segítettem az osztálytársaimnak a matekban, vagy bármi másban, amiben kellett, és éreztem, hogy ezt nagyon szeretem csinálni. Aztán középiskolában eltávolodtam ettől az iránytól, akkor már gépészmérnök vagy vegyészmérnök szerettem volna lenni, jártam is a mostani Pannon Egyetem vegyészmérnöki felkészítő táborába. Itt viszont eldöntöttem, hogy ez mégsem szeretnék lenni, és valahogyan visszakanyarodtam a tanári pályához.

Miért a matematika és a technika szakot választotta?

Ez érdekes, én alapvetően egy orosz specializációjú osztályba jártam, ez azt jelentette, hogy heti 7 óránk volt oroszból. Viszont emiatt nem mehettünk fakultációra, hanem ezt a nyelvet kellett tanulnunk még nagyobb óraszámban. A matekot nagyon szerettem, bár ugye faktra nem mehettem belőle, viszont az osztályban jó matekosnak számítottam, így naiv tudatlansággal úgy gondoltam, hogy ez nekem megy, és elég lesz az egyetemre. Aztán persze emiatt a hiány miatt sokkal nehezebb volt, de valahol természetesen meg kell dolgozni a sikerért, amit mások középiskolában tanultak meg, nekem ottanra maradt. Viszont a matek mellé kellett még valamit választani. A vegyészmérnökséggel együtt a kémiától is eltávolodtam, abban pedig biztos voltam, hogy a fizikát nem szeretném. Elkezdtem keresgélni, hogy mivel lehetne még párosítani, és rátaláltam a technikára, amiről sokat nem tudtam, de ekkor eldöntöttem, hogy ezt a két szakot választom az ELTE-n. Ez jó döntésnek bizonyult, a technika szakot különösen szerettem az egyetemen. Ez kis létszámú csoport volt, nagyon családias. Volt külön tanszékünk, külön könyvtárral, még a folyosónk is le volt zárva, csak a technikások mehettek oda be. A tananyag nagyon színes skálán mozgott, az anyagismerettől kezdve a forrasztáson át az esztergálásig mindent csináltunk, én például készítettem autóriasztót. Olyan feladatot is kaptunk, hogy határozzuk meg, hogy tejből, vízből, tojásból és lisztből miket tudunk létrehozni különböző feltételek mellett, vagy fel kellett dolgoznunk egy tárgy történetét. Én a világítástörténetet választottam, és azért, hogy élethű ábrákat tudjak  hozzá készíteni, kimentem a Lánchíd végébe, és az ottani lámpákat rajzolgattam.

Emellett sokat jártunk kirándulni, rengeteg üzemet látogattunk, ahol végignézhettük a munkafolyamatokat. Ezek a csapatot is jobban összehozták, hiszen a túrázások alkalmával lehetőségünk nyílt többet beszélgetni egymással.

Hogyan került a Nagy Lajos Gimnáziumba?

Az egyetem után körülbelül két évig éltünk és tanítottunk Pesten a férjemmel, ahol nagyon élveztünk tanulni és utána pár évet elölteni, de azért azt éreztük, hogy hosszabb időre nem szeretnénk fent maradni. A férjem a Nagy Lajos Gimnáziumban végzett, az iskola pedig szerette visszahívni azokat a diákjait, akik tanárok lettek. Az akkori igazgató megkereste őt is, hogy lenne itt álláslehetőség mindkettőnk számára, ami rendkívül megtisztelő dolog volt, hiszen már akkor is jó hírnévnek örvendett az intézmény. A legjobbkor érkezett ez a lehetőség, ezután végleg elhatároztuk, hogy Szombathelyre költözünk.

Úgyhogy így kerültem ide, én voltam az első női matektanár a gimnáziumban.

Említette, hogy Tatabányáról származik. Voltak olyan szavak, kifejezések, amik furcsák, esetleg ismeretlenek voltak, mikor ide került?

Igen! Sokáig nem tudtam megérteni, hogy a tányér szót miért úgy ragozzák, hogy tányérat. Nekem az tányért. A nyílt „e” hang használatát is nagyon furcsa volt hallani. Apósomék erőteljesen helyi tájszólással beszéltek, olyan szavakat használtak, amiket nekem először még le kellett fordítani. A családban a kedvencem ez az „Ipp a kő, hogy efiriszűd.”, ami azt jelenti, hogy „Éppen az kell, hogy elfűrészeld.” Rengeteg ilyen volt, én meg csak pislogtam, hogy ezek vajon mit jelenthetnek. A motor tárgyesetével szoktak még piszkálni, mert mi ezt úgy mondjuk, hogy motrot, itt viszont motort-nak mondják. Idővel persze én is áttértem az utóbbira. Illetve nagyon furcsa volt, a „Kérem az ajtót betenni!” kifejezés. Hova tenni be?! Nálunk az becsukni.

Mit csinál szívesen szabadidejében?

Szeretek moziba és színházba járni, a Weöres Sándor Színházba a kezdetektől fogva bérletünk van, jó kis elfoglaltságnak tartom. Nem a kimondott kacagtató vígjátékokat szeretem, hanem azokat, amik egy hónap múlva is eszembe jutnak, mert annyira elgondolkodtató és mély a mondanivalójuk. Ilyen darab volt például a Hosszú út az éjszakába. Emellett rendkívül szeretek utazni. Közelre, távolra, biciklivel, repülővel. Pár nap alatt például körbetekertük a Balatont, a Fertő-tavat, ezeket is nagyon élveztem. Szívesen kertészkedem és olvasok, szeretek mindenféle könyvet, mostanában inkább krimifaló vagyok, legtöbbször  skandináv krimiket olvasok.. Vannak kedvenc együtteseim, akiknek a koncertjeire szeretek eljárni, ilyen például a Kispál és a Borz, a Kiscsillag, a Pál Utcai Fiúk, a Honeybeast vagy Szabó Benedek bandája.

Illetve van egy Bichon Havanese kiskutyánk, Benett, aki igazi benti és utazó kutya. Az összes nyaralásra visszük magunkkal, nagyon szeretjük. Családtag teljes mértékben.

Milyen tárgyat hozott magával? Miért ezt választotta?

Egy könyvet hoztam, Jane Austen Büszkeség és balítélet című művét.

 Nekem ez az egyik kedvencem, ehhez bárhol, bármikor vissza tudok nyúlni. Vannak olyan filmek, könyvek, amiket, ha az ember sokszor lát és olvas, akkor szinte kívülről tudja. Nekem ez a regény ilyen. Nyolcadikban olvastam először, pont akkor, amikor magyarórán előadást kellett tartanunk a kedvenc könyvünkről, és arra a feladatra is „őt” választottam. Több példányom van belőle, sokféle fordításban, de ez áll a legközelebb a szívemhez. Mikor otthon lapozgattam, találtam benne egy nem olyan régi Kiscsillag koncertjegyet, ez is csak azt bizonyítja, hogy tényleg gyakran előveszem, most már többnyire nem olvasom végig, inkább célzottan keresgélek benne, például a Darcy vallomását. :)

Ha üzenhetne nekünk valamit, mi lenne az?

Fedezzétek fel az apróságokban is a szépet, az örömöt! Legyetek boldogok, szeressétek az életet és ápoljátok a kapcsolataitokat! Talán a kiegyensúlyozott boldogság a kulcs ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat a bőrötökben. Tudom, hogy most nem olyan könnyű meglelni azt a szűk ösvényt, amit úgy éreztek, hogy szeretnétek csinálni a jövőben, amiben majd megtaláljátok magatokat, de kívánom nektek, hogy fedezzétek ezt fel. És, amit még nagyon fontosnak tartok, hogy fogadjátok el önmagatokat a hibáitokkal együtt. Ez tinédzser korban különösen nehéz, de, ha sikerül, akkor talán másokat is sokkal jobban el tudtok fogadni.

Köszönöm a beszélgetést!

Kővári Dorottya 12/A

Tanárportrék 21. : Szikszainé Pallósi Patrícia

Meséljen a diákéveiről!

Nagyon jó emlékeim vannak róla! A Nagy Lajos Gimnáziumba jártam, ami akkor egy másik épületben működött a Széchenyi utcában. Abban az időben még úgy volt, hogy oroszt tanultunk általános iskolában kötelezően mindenhol, viszont volt három olyan iskola Szombathelyen, ahol emellett német oktatást is elindítottak, a Hámánban, a Derkovitsban meg a Désiben. Én az utóbbiba jártam, mert ehhez laktunk közel a szüleimmel. Fantasztikus némettanárom volt, nagyon megszerettem ezt a nyelvet, és akkor még volt a Nagy Lajos Gimnáziumban haladó németes osztály, úgy gondoltam, hogy mindenképpen oda szeretnék menni. Nagyon féltem az elején attól, hogy hogyan fogom megállni a helyemet, de imádtam azokat az éveket. Nem voltam egy nagy bulizós típus, leginkább tanulással töltöttem az időmet, viszont nagyon jó osztályközösségünk volt, sokat mentünk a Balatonra, osztálykirándulásokra, amiket nagyon élveztem. Ezen kívül mi szerveztük az iskolabüfét, ami nagy szónak számított.

Emlékszik valamilyen komolyabb diákcsínyre?

Nem voltam igazán „csínytevő”, de egyre emlékszem, amit csak úgy mertem megcsinálni, hogy az egész osztály rászánta magát. Valamiért úgy döntöttünk, hogy nem megyünk be az egyik órára, mert a fiatalság bolondságával azt gondoltuk, hogy mindent megtehetünk. Aztán persze ebből elég nagy balhé lett...

Mindig tanár szeretett volna lenni?

Nem, fogalmam sem volt róla, hogy mi szeretnék lenni. Egy dolog volt biztos, hogy a németet imádtam. Ez ilyen nagyon fura dolog, de hogyha nyelvtanilag nehéz mondatokat kell összeállítani, akkor azért oda vagyok, magával ragad a feladat. Minél bonyolultabb, annál jobb! Ezt korán észrevettem, így a német szak egyértelmű volt, de azt nem döntöttem el, hogy akkor tanár leszek vagy fordító, esetleg tolmács. A magyart is nagyon szerettem, olyan tanárom volt, aki rengeteget olvastatott, és úgy tanította az irodalmat, hogy beszélgettünk a művekről. Ezért mentem magyar-német bölcsészkarra. Szegedet pedig azért választottam, mert negyedikben ott voltunk osztálykiránduláson, és nagyon megtetszett a város, így a szegedi egyetemet jelöltem meg elsőnek. A magyar felvételi nagyon nehéz volt, de szerencsére felvettek. Az egyetem után Szentgotthárdon kaptam állást egy nyolc osztályos gimnáziumban, így 10 és 18 év közötti diákokkal találkoztam. Azt azonnal éreztem, hogy ez nekem nagyon tetszik, és főként a középiskolás korosztállyal jól tudok kapcsolatot teremteni. Visszagondolva úgy vélem, hogy fantasztikusan jó választás volt a tanári pálya, kedvelem hivatásomat, mert örömöt ad, folyamatosan kihívások elé állít.

Milyen érzés újra a „Nagy Lajosban” lenni?

Hihetetlenül jó érzés itt tanítani és ilyen motivált diákokkal foglalkozni! Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult, és itt lehetek. Előtte a vépi középiskolában dolgoztam, ami nagyon jó tapasztalat, és életre nevelés volt. Azt hiszem, nagyon fontos volt ahhoz, hogy ki tudjam alakítani a mostani önmagamat. Nehéz sorsú gyerekekkel találkoztam, akik nagyon hálásak voltak és annyi szeretet adtak, ha egy kis odafigyelést vagy a törődést érzékelték. Ott tanultam meg, hogy minden gyerek más képességű, és igenis adni kell lehetőségeket számukra, és fontos a tanulásra ösztönözni, mert azzal az eggyel lehet kitörni.

Említette, hogy Szegeden tanult. Emlékszik olyan szavakra, kifejezésekre, amik idegenek voltak?

Igen. Azt sosem felejtem el, amikor az első karácsonykor az évfolyamtársaimmal meg a csoporttársaimmal arról beszélgettünk, hogy hol szedték már le a fát, és akkor valaki közölte, hogy „Igen, mi már lebontottuk.” Én meg csak álltam előttük, nagyon meglepődtem. Mi lebontani házat meg falat szoktunk. Illetve tanítási gyakorlaton is szembesültem ezzel, az elemet mindenki két l-el írta, mert úgy ejtik. Ez olyan, mint nálunk a „szöllő”. Azt találtam még nagyon érdekesnek, hogy voltak szegedi évfolyamtársaim, akikkel összejártunk, és amikor egyesével velünk beszélgettek, akkor ugyanúgy szóltak hozzánk, mint ahogy mi is beszéltünk. Viszont abban a pillanatban, amikor egymáshoz fordultak, azonnal „ő”- zésre váltottak, és észre sem vették, csak nekünk volt furcsa. A nyelv-váltás az identitás fontos, értékes eleme, és ma is nagyon szívesen emlékszem erre a korai szembesülésre. Jó, hogy élményszerűen idézhetem.

Van kedvenc írója, költője? Esetleg olyan mű, ami különösen nagy hatást gyakorolt Önre?

Ez nagyon nehéz kérdés így magyar szakosként, mert tényleg olyan magyartanárom volt, hogy állandóan olvastunk, és én szerettem ezt. Amikor Shakespeare Hamletjét vettük, akkor  az egész életműre kíváncsi lettem, kivettem a Shakespeare összest, és elkezdtem olvasni a drámákat. Ugyanez történt Molière-nél. Nagyon nagy hatással voltak rám az orosz realisták, gimiben olvastam először a Háború és békét, amit nem tudtam letenni. Az egyetemen Kundera vonzásában éltem, illetve nagyon szeretem Thackeray, angol írót, Márai Sándort és természetesen a német regényeket. Középiskolában jártam versmondó versenyekre is, akkor Szilágyi Domokos és Hervay Gizella álltak hozzám közel, most Szabó T. Annáért rajongok, valamint Kiss Judit Ágnest is nagyon szeretem.

Úgy tudom, hogy Tanárnő járt ritmikus sportgimnasztikára (RSG). Mesélne róla egy kicsit?

Nagyon imádtam! Három éves koromtól kezdve hordtak a szüleim, akkor még RSG-nek hívták, most már csak RG. Úgy szerettem zenére mozogni, teljesen elvarázsolt a finomságával és a lágyságával. 18 éves koromig nem is hagytam abba. Gimnazista koromra egy annyira jó társaság kovácsolódott össze, hogy akkor már nemcsak a sport miatt, hanem emiatt is minden edzésre elmentünk, pedig nagyon későn voltak. Nagy Veronika tanárnővel jártam együtt, volt egy 6-os, 8-as csoportunk, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot. Pár évvel ezelőtt újra összeálltunk, megcsináltuk a legutolsó szalag gyakorlatunkat, és tényleg annyira szerettük csinálni, hogy ennyi év távlatából még mindig emlékeztünk rá. A szalag a kedvenc szerem azóta is. (Ezen kívül van labda, buzogány és kötél, illetve szer nélkül is lehet gyakorlatot csinálni, amit szabadgyakorlatnak hívnak.) Nagyon örülök neki, hogy a lányom is kedvvel műveli ezt a sportágat.

Mit csinál szívesen szabadidejében?

Legszívesebben a családommal töltöm. Elmegyünk kirándulni, túrázni, síelni, vagy csak szánkózni, ha véletlenül van hó. Vagy kimegyünk a “hegyre” -ott Sótony környékén csak így hívják-, és dolgozgatunk, sütögetünk, egyszerűen csak együtt van a család. Nagyon szívesen megyek a gyerekeim meccseire, bemutatóira, varázslatos dolog nézni őket, anyai büszkeséggel tölt el. Igyekszem kihasználni azt az időt, amíg még itthon van a lányom is. Most fejeztem be egy három évig tartó tanulást családom és munkám mellett, ezért mást nem is nagyon szeretnék csinálni, a feltöltődést részesítem előnybe.

Mit tanácsol a korosztályunknak?

Próbáljátok meg megtalálni mindenben az örömöt, a boldog pillanatokat, és maradjatok hitelesek! Illetve nagyon fontos, hogy ápoljátok emberi kapcsolataitokat, és tanuljatok meg megbocsátani.

Milyen tárgyat hozott magával? Miért?

 

Ezt a nyakláncot hoztam. Eddig egyszer voltam itt osztályfőnök, a kapcsolat nehezen indult, viszont a végére úgy éreztem, hogy nagyon egy hullámhosszra kerültünk, és rátaláltunk arra az útra, amin közösen tudtunk haladni. És ez az ajándékuk annyira melengette a lelkemet, a szívemet, azóta is úgy érzem, hogy ennél jobb és tökéletesebb ajándék nincs, hiszen mindannyian ott vannak rajta, és azt is észrevették, hogy szívesen viselek nyakláncokat. Benne van az egész szeretetük. Hálás vagyok tanítványaimnak, hogy több, hasonlóan egyedi meglepetésben lehetett részem. Ezért is érzem azt, hogy nagyon jó pályán vagyok, mert ilyen visszaigazolásoknál nagyobb öröm egyszerűen nincsen. Úgy érzem, segíthetek elindulni diákjaimnak jövőbeli útjukon, át tudok nekik adni valamit a saját értékeimből. Én meg egy kicsit talán fiatalosabb maradhatok ebben a környezetben.

Köszönöm a beszélgetést.

Kővári Dorottya 12/A

Nagyon büszkék vagyunk Rád, Veronika!

Feltétlenül olvassátok el:

https://l.facebook.com/l.php?u=http%3A%2F%2Fmoderniskola.hu%2F2017%2F11%2Flegjobb-konyvtarosok-interjusorozat-kaman-veronika%2F&h=ATOiheIbhziSAynUFwiltNiIkLbqFnIAU1scf95t4iGF2YC27PwmTfLa7uet1k-hAJvDxz2PBcOlkm4Psp3clwxkpbWnTgOUf38L8vpCIYz8ZHLup3MGH2jFijyHEVs5fQgDxiT5X

Vera a 2004/2005-ös tanévben a Bod Péter Országos Könyvtárhasználati Verseny első helyezettje volt. 

Tanárportrék 20. Szeltner Anita

Hogy teltek a diákévei?

Dombóváron a Gőgös Ignác Gimnáziumba jártam, ami elég konzervatív iskola volt. Így utólag visszagondolva nem teltek olyan jól ezek az évek. Egyik általános iskolás osztálytársammal sem kerültem egy osztályba, kivéve egy fiút, aki mellől az első nap elültettek, mert külön padsorba rakták a fiúkat és a lányokat. Olyan iskolai rendezvények sem voltak, mint például itt a pályaorientációs nap, az egészségnap, a sportnap vagy a sítábor. Amire emlékszem, a szecskaavató(nálunk így hívták a mazsi avatót), illetve a bolondballagás. Ez a rendes ballagás előtti napon volt, amikor már nem volt tanítás a negyedikeseknek. Beöltöztünk mindenféle maskarákba, és korán reggel azzal kezdtük, hogy végigjártuk a várost, akkor még volt lovaskocsi, azon húzták végig az osztályokat, közben lehetett csörömpölni, dobolni, sípot fújni.

(Tanárnő egy érdekességet is mesélt a gimnáziumról: ma már Illyés Gyula nevét viseli, ő is ott tanult a gimnáziumban, de nagyon nem szerette. Matekból kihívták felelni, és tájszólása miatt kigúnyolták. Aztán persze később megszerette a várost, a gimnázium pedig felvette a nevét.)

Van olyan diákcsíny, amire szívesen emlékszik vissza?

Diákcsíny abban az iskolában elképzelhetetlen volt, arra emlékszem, hogy elmertünk vinni egy üveg bort osztálykirándulásra, és az egész osztály együtt itta meg azt az egy üveget.

Melyik sportágban jeleskedett?

Gerelyhajításból országos döntős voltam 14 évesen, illetve az Úttörő Olimpia országos döntőjére is bejutott a csapatunk (ez a mai Diákolimpiának felel meg), amit akkor Zánkán rendeztek. Ezen kívül nagyon szerettem kézilabdázni és futni, amikben különösebb eredményt nem értem el, de a mai napig a kedvenc sportágaim közé tartoznak.

(Az Úttörő Olimpián kapott jelvényről fotót is kaptunk Tanárnőtől.)

Mindig tanár szeretett volna lenni?

Igen, már általános iskolában éreztem késztetést arra, hogy tanár legyek. Nem voltak nálunk foglalkozásokat bemutató rendezvények, így eszembe sem jutott más. A testnevelés szak pedig egyértelmű volt, mert nagyon szerettem, és elég jó is voltam belőle, illetve általános és középiskolában is nagyon jó tanáraim voltak, igazi tanáregyéniségek, akikre fel lehetett nézni. Igazából miattuk lettem testnevelő tanár.

Hol kezdett tanítani? Mi volt a legnehezebb kihívás kezdő tanárként?

A Zrínyi Ilona Általános Iskolában kezdtem, és egyrészt nagy kihívást jelentettek a kamaszok, mert az elején még nem tudtam mit kezdeni a szemtelenségükkel, másrészt pedig az alsósok. Az egyetemen például megtanultunk mindent a gimnasztikáról, mi a szaknyelv, hogyan kell levezényelni, csak azt nem tudtuk, hogy ezt egy elsős gyereknek, aki még az életben nem gimnasztikázott, hogy kell megtanítani. Így mikor először azt mondtam, hogy tarkóra tartás, nem tudta mit jelent, így csinált egy tarkóállást, vagyis gyertyát. Ez érdekes kihívás volt.

Említette, hogy Dombóvárról került ide. Volt olyan emlékezetes pillanat, amikor észrevette a nyelvjárásbeli különbségeket, vagy hallott olyan szót, amit nem ismert? Számomra a legfurcsább az volt, mikor megkérdezték tőlem, hogy hány családom van. Ezt sosem hallottam előtte, ezzel arra voltak kíváncsiak, hogy hány gyerekem van. Nálunk nem mondják, hogy fiú gyerek, lány gyerek, csak fiú, lány, illetve nem ismertem a tócsnit, a dödöllét, a mácsik kifejezést sem, és nem tudtam, hogy mit jelent a grenadírmars (krumplis tészta). Vargánya gomba sincs felénk, azt itt láttam életemben először. Furcsa volt még számomra az a szóalak is, hogy méhe, mert mi csak méhnek hívjuk, valamint gyakran a szülők azt mondták a kisebb gyerekeknek, mikor találkoztunk, hogy: „Köszöntsél!” Persze olyan szó is volt, aminek itt nem ismerték a jelentését: mi bimbinek is szoktuk hívni a bilit.

Mit csinál szívesen szabadidejében?

Nagyon szeretek gombászni, kirándulni, kertészkedni, van két kutyám és egy macskám, velük is szívesen foglalkozom, illetve régen szerettem kézimunkázni is: kötni, horgolni, de aztán ez valahogy elmaradt. Ezen kívül sokat olvasok, színházba járok, és szeretek filmet nézni, főként művészfilmeket.

(A legutóbbi gombaszedés terméséről képet is kaptunk Tanárnőtől.)

 

Végül azt szeretném kérdezni, hogy milyen tárgyat hozott magával?

Nincsenek kabalatárgyaim, így egy újságcikket hoztam magammal. Ez egy építőtáborban készült, ahogy nagyon jól éreztük magunkat. Kedves emlék a középiskolás diákéveimből.

 Köszönjük a beszélgetést.

Kővári Dorottya 12/A

Interjú Willel

Gimnáziumunkból minden évben mennek ki cserediáknak, és olykor szerencsére ide is jönnek külföldről. Idén a 11. évfolyamba érkezett Will Hoover az USA-ból, akivel már magyarul tudtam beszélgetni!

-          Honnan jöttél?
Gainesville-ből, azaz Floridából.

-          A Rotary Klub által jöttél, ugye?
Igen.

-          Ahogy hallottam, már múlt januárban elkezdted tanulni a nyelvünket?
Igen, amikor megtudtam, hogy Magyarországra megyek elkezdtem tanulni magyarul a Floridai Egyetemen a magyar tanárnővel. Először még nem tudtam hova kerülök, melyik országba; vagy egyáltalán melyik kontinensre, sok lehetőség volt. Nem lehetett megválasztani, hogy hova tegyenek. Fontosnak tartottam, hogy valamennyire már értsem a nyelvet az emberek miatt, akikkel majd találkozom. A magyar nehezebb, mert nincs annyi lehetőség tanulni, mint például a spanyolt vagy a franciát.

-          Mik voltak itt az újdonságok?
Amerika is hasonló, de itt minden kisebb. A magyar nyelv nagyon nehéz, de szeretem. Mindenki kedves, segítenek tanulni. Nagyon örülök, hogy ide jöhettem.

-          A tanulás milyen, osztályoznak is?
Dolgozatokat még nem írok, de szeretnék, ha már jobban tudok magyarul. A tanórán még nem értem az anyagot. A történelem és az etika a kedvenc óráim, mert értem egy kicsit, és persze az angol óra, ami könnyű.

-          Hol voltál, vagy hova mész még a cserediákoknak szervezett utazásokon?
Voltam már Bécsben és Prágában, ami nagyon jó volt. Novemberben pedig Párizsba utazok, ahol már jártam egyszer, úgyhogy különösen várom. A következő félévben is lesznek még különböző úti célok.

-          Már voltál korábban Magyarországon vagy Európa más országában?
Magyarországon még sosem jártam, de Olaszországban, Franciaországban és Angliában már igen.

-          Melyik tetszett a legjobban?
A kedvenc városom London, persze csak New York mellett. Budapestre még nem mentem, de szeretnék, és majd fogok is.

-          Mik a tapasztalataid ebben a másfél hónapban itt nálunk?
Mindenki nagyon kedves és segít, már sok barátom van. A többi cserediákkal is összebarátkoztunk, vannak például Budapesten, Hódmezővásárhelyen és Miskolcon, a Balatonnál volt egy találkozónk. Szeretem az iskolát, mert szerintem itt jobb, mint Floridában.

-          Miben más a két iskola?
Floridában többet tanultam, persze így könnyű, hogy itt nem írok dolgozatokat. Viszont mindennap tanulok magyarul.

-          Szerintem nagyon jól haladsz a nyelvünkkel. Az értés vagy a beszéd a nehezebb?
A beszéd is bonyolult, de inkább megérteni és olvasni a nehezebb.

-          Otthon van valami hobbid, kedvelt időtöltésed?
A floridai iskolámban sokat kell tanulni, de amúgy szeretek zongorázni és futni. A nyelvek tudása számomra nagyon értékes, valamint érdeklődök a divat iránt is.

-          Milyen nyelven beszélsz még?
Az angolon kívül spanyolul, mert Floridában sok spanyol anyanyelvű él.

Köszönöm a riportot, remélem továbbra is élvezni fogod az itt töltött idődet!

(Tóth Éva, 12.A)

Amerikai álom? Már nemcsak álom többé!

Csendes Fannival(11/B) beszélgettem, aki az USA-ban töltött majdnem egy évet, pontosabban az Ohio állambeli Oakwood-ban.

Egy családnál laktál?
Igen, vagyis a tanév alatt sorban 3 családnál- kb. háromhavonta költöztem- majd még nyáron kettőnél voltam.

Ez így nem volt rossz? Mert általában arról hallani, hogy egy család fogadja be a cserediákot.
Jó volt, mert ott annyi ember van, és nagyon különbözőek. Így többféle családot megismerhettem.
De ugyanabban a városban laktam, szóval nem kerültem messzire.

A nyelvtudásod gondolom gyarapodott.
Igen, nekem az volt a legfőbb célom, hogy akcentussal tudjak beszélni. Ez sikerült is, bár már kicsit kopik. Most voltam felsőfokú nyelvvizsgán, ahol megkérdezték honnan jöttem, mi ez az akcentus.

Nem mindenki megy ki egy teljes tanévre külföldre. Már régóta tervezted?
Kéttannyelvű általános iskolába jártam, eközben kétszer is elvittek minket Angliába. Már középiskolába is szívesen mentem volna oda, de mivel felvettek az NLG-be, ezt elvetettem. Amikor elkezdtem a gimit még mindig bennem volt a vágy, hogy szeretnék kiutazni. Ismertük jól a Rotary Klubbot, a cserediák programot, ezért belevágtam. 3 országot kellett megjelölnöm- ahova szívesen mennék, és hármat; ahová semmiképpen nem.

Milyen volt megszokni az ottani életet, beilleszkedni?
Ismertem már néhány cserediákot - akik az előző években kinn voltak, tőlük tudtam, hogy ez a legklasszabb dolog. Ezért amikor kimentem, úgy döntöttem, hogy nem fogok félni. Bemutatkoztam, hogy Magyarországról jöttem, ezután hihetetlen volt, de úgy kezeltek, mintha sztárok lennénk. Például sétáltam a folyosón, és ismeretlenek köszöntek már az év elején is. A fogadótesóim is segítettek, valamint az is, hogy sportoltam és jó tanuló voltam. Az emberek nagyon befogadóak, nyitottak és mindenben támogattak.

Milyen különbségeket fedeztél fel?
Egy kertvárosban laktam, ahol a környezet rendkívül ápolt. A házak, a kertek mind olyan képre készen állnak. A politikáról mindenki annyit beszél, az elnökválasztáskor az utcánkban minden kertben ki volt rakva, hogy kire fog szavazni a tulajdonos.

Mennyire volt honvágyad?
Az elején mindennap beszéltem a családommal, de aztán rájöttem, hogy úgy nem fejlődik az angolom, ezért inkább csak a hétvégékre tértünk át. Nem éreztem nagyon honvágyat, mert el voltam foglalva, és a cserediák barátaimmal szinte egy családot alkottunk.

Mit sportoltál?
Először kipróbáltam az amerikai focit, de azt csak egy jótékonysági meccsen. A fogadóapukám próbált oktatni- ő a tipikus amerikai apa, már a meccs elején beállítottak, de mivel nehéz volt követnem a szabályokat, később kiállítottak. Bár nem úgy sült el, ahogy terveztem emlékezetes élmény maradt.
Ezután kosaraztam, és az őszi szezon végére én lettem a csapatkapitány. Ezzel először mindenkinek kételyei voltak, hogy csináljam-e, de mindennap volt edzésünk, és gyakran még otthon is kosaraztam.
Tavasszal softball-oztam. Sok barátom lett, jöttek a meccseinkre is, ami kb. három volt egy héten.

Több helyre elutaztál az országon belül. Mesélnél kicsit erről?
Persze, az USA district-kre (kerületekre) van felosztva, a miénkben minden hónapban volt egy ottalvós buli; pl. Cincinnati-ben. Ezekre minden cserediák jött. Ezenfelül 3 út közül egyre lehetett menni, én a leghosszabbat választottam, ami a nyugati parton haladt végig. Volt egy Rotary-s keresztanyám, akinek bármikor szólhattam, ha kellett valami. Vele New York-ba is eljuthattam, ahova nagyon vágytam.

Milyen volt az iskola? Sokat tanultál?

Akikkel beszéltem- akik itt voltak előtte Magyarországon-azt mondták, hogy nem olyan fontos bejárni, nem fogok semmit se érteni. Az elején tényleg így volt. Azt hallottam, hogy nem baj, mit számít ez nekem. Az, hogy nem hittek bennem arra ösztönzött, hogy tanuljak keményebben. Így év végére kitűnő tanuló lettem. Ezért sokat kellett tenni, a tantárgyaimat magam választhattam. Főzés órán-ami a könnyebbek közé tartozott- azt is leosztályozták, hogyan tudja valaki elkeverni a tojást a liszttel. Az iskola augusztus 16-án kezdődött, és június 2-án lett vége.
Mivel Ohio államban egy érettségi a 11. osztályban ingyenes-ugye ott többször lehet - és nagyon ajánlották, ezért leérettségiztem, ami nagyon jól sikerült. A diákokat hihetetlenül motiválják; fogalmazásban is mindenkinek a saját véleményére kíváncsiak.

Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok!

(Tóth Éva, 12. A)

Tanárportrék 19. Loblerné Enyedi Zsuzsanna

Meséljen diákéveiről!

A Pest megyei Nagykátán a Damjanich János gimnáziumban végeztem. Bár Pest megyében éltünk, elég messze laktam az iskolától, rengeteget vonatoztam minden nap, és persze még tanulni is kellett. Így ezeket az éveket annyira nem élveztem, nagyon leterhelt voltam, ráadásul emiatt külön programokon sem tudtam részt venni. Az osztályunk csak lányokból állt, és elég klikkes volt, mert nagyon sok helyről jöttünk össze, és akik egy helyről érkeztek, együtt is maradtak, de egyébként jól viselkedtünk, természetesen én is a csendes, visszahúzódó diákok közé tartoztam.

Mindig tanár szeretett volna lenni?

Nem. Nagyon érdekelt a kertészkedés, szabadidőmben még ma is szívesen foglalkozom ezzel, ezért eredetileg tárgy- és kertépítészeti szakra szerettem volna jelentkezni, de a véletlenek összjátéka úgy hozta, hogy ide, Szombathelyre kerültem a Berzseny Dániel Tanárképző Főiskolára.

Ha jól tudom a média és rajz szak mellett biológia szakot is végzett. Miért ezeket választotta?

Rajzolni már általános iskolában is nagyon szerettem, majd később egy rajzszakkörbe is jártam a Képzőművészeti Szakközépiskolába, így a rajz egyértelmű volt, illetve növényekkel és állatokkal is mindig szívesen foglalkoztam, tehát ez a szakpár adott volt. Majd jóval később felvételiztem az Iparművészeti Egyetemre, ott pedig a tárgy- és környezetkultúra tanári szakot végeztem el médiapedagógia szakiránnyal, tehát így kerültem kapcsolatba ezekkel a tárgyakkal.

Hol kezdte a tanítást? Mi volt a legnehezebb kihívás kezdő tanárként?

Először a Szentkirályi Általános Iskolában tanítottam alsó tagozatban rajzot, délután meg napköziztem. Itt nem éreztem azt, hogy valami rettenetesen nehéz lenne, inkább mikor az egyetemen elkezdtem tanítani, akkor kicsit úgy éreztem, hogy nem vagyok elég tapasztalt, csak 10 évvel voltak a diákok fiatalabbak nálam, ez picit feszélyezett.

Említette, hogy Pest megyéből került ide. Volt olyan emlékezetes pillanat, amikor észrevette a nyelvjárásbeli különbségeket, vagy hallott olyan szót, amit nem ismert?

Dödölle nálunk nincs, azt itt ettem először, illetve nálunk nem mondják, hogy leány gyerek, fiú gyerek, csak simán fiú, lány, valamint, amit itt tócsninak hívnak, azt nálunk görhönynek.

Ha jól tudom, Tanárnő szabadidejében komolyan foglalkozik elektrografikával. Mesélne erről? Mikor került vele kapcsolatba?

Mikor a médiapedagógia szakot végeztem, akkor kerültem komolyabb kapcsolatba a számítógéppel, mert elvárás volt, hogy filmet és számítógépes grafikát is csináljunk. Nekem ebből a két területből, mint alkotási út, a számítógépes grafika, az elektrografika maradt meg. Aztán otthon is elkezdtem ezzel dolgozni, és azóta is csinálom, már több mint 15 éve. Az első kiállításom 2006-ban volt Szombathelyen a Művészetek Házában. Nagyon szeretek ezzel foglalkozni, nekem nem kell műterem, bármikor, akár főzés közben is tudom csinálni, és annyiszor javítom a képemet, ahányszor akarom. Ez a tevékenység a tanítással, kitölti az életem.

Van olyan képe, ami különösen fontos Önnek?

Igen, a Kékítőt old... című sorozat. Pest mellett, ahol laktunk, az utcánk egyik végében egy templom volt, a másikban pedig egy téglagyár. Amikor kimentem az utca végére ezeket láttam a tócsákban. Ez nagyon kedves emlék számomra, a gyerekkoromat idézi, így ez áll hozzám a legközelebb. A cím ötlet pedig József Attila verséből származik, aki az egyik kedvenc költőm Radnóti mellett. (Tanárnő el is küldte a sorozatnak az első képét.)

Melyik kiállításra, meghívásra a legbüszkébb?

2015-ben Genovában, a Palazzo Ducale-ban volt egy kiállítás, az volt a címe, hogy A művészet határai. Erre 63 magyar és 63 olasz kiállítót hívtak meg, és a meghívottak között én is szerepeltem. Talán erre vagyok a legbüszkébb. Illetve 3 évente rendezik meg a Miskolci Grafikai Triennálét Magyarországon, itt beadásos rendszer van, zsűrizik az alkotásokat, és a legjobbakat állítják ki; annak szintén nagyon örülök, hogy 2017-ben is bent voltam a zsűrizettek között. (Itt a Melankólia című sorozatból kerültek ki képek, egyik elemét szintén megkaptuk Tanárnőtől.) 

Van kedvenc festője, alkotója?

A kortársak között most van két olyan alkotó, akiknek nagyon tetszik a munkássága. Az egyik Chiharu Shiota japán művésznő, a másik pedig Ai Weiwei kínai művész. Úgy érzem, hogy hasonlóan gondolkodnak, mint én, és nagyon örülök, hogy más is majdnem ugyanúgy dolgoz fel egy témát, azt találja érdekesnek, mint amit én. De persze rajtuk kívül szeretem Rembrandtot, Picasso-t, tetszenek a szürrealisták: Dali, Magritte.

Végül azt szeretném kérdezni, milyen tárgyat hozott magával és miért?

Az egeremet hoztam, mert ezzel készítem a képeimet, és a munkához is ezt használom, mikor rakom össze órákra a prezentációkat, képanyagokat, tehát nagyon sokat dolgozom vele.

Kérésünkre Tanárnő mutatott és elküldött még pár képet a fent említetteken kívül. A felső, az első képeinek egyike, a Szoba sorozat tagja, az utolsó képen a Vacsora után...I. című alkotás látható.

 

 

 Köszönjük a beszélgetést és a képeket! További szép sikereket és sok örömöt kívánunk az alkotáshoz!

Kővári Dorottya, Tóth Éva (12.A)

Egy év Németországban

Kajtár Eszterrel (11/B) beszélgettem tavalyi, külföldi tanévéről.

Először is azt szeretném kérdezni, hogy hova utaztál pontosan?

Hamburg mellett egy kisebb faluban laktam, ami körülbelül 10km-re volt a várostól, szóval nagyon sokszor jártam Hamburgban. 

Honnan jött a kiutazás ötlete?
Az iskolában tartottak előadást a külföldi tanulásról, ez alapján nagyon megtetszett a gondolat. Már kiskoromtól kezdve szerettem volna utazni, de addig nem volt rá lehetőség. Elhatároztam, hogy most megragadom az alkalmat a tapasztalatszerzésre és a nyelvtanulásra.

Hol laktál, és hogyan tudtál beilleszkedni?
Egy fogadó családnál éltem. A beilleszkedés jól ment, mert nagyon aranyosak voltak hozzám. Én itthon egy olyan sztereotípiát hallottam, hogy a németek elég tartózkodók, de ez egyáltalán nem igaz. Az is segített, hogy a nyelvtudásom már nem a nulláról indult, hiszen németül már itthon is tanultam.

Ezt akartam is kérdezni: jól jöhetett, hogy már az elején is tudtál velük kommunikálni.
Igen, így könnyebb volt.

Milyen volt a család?
3 fogadó testvérem volt-mind fiú-de már csak a legkisebb lakott otthon. Ő 14 éves, egy évvel alattam lévő évfolyamba járt. Vele buszoztam reggelente suliba, és haza is, sokat segített.

Milyen volt az iskola?
A 11. évfolyamba jártam. Olyan voltam, mint egy ottani diák, ugyanúgy számon kértek.

Ez hogy ment?
Az elején nehézkesen. A földrajznál gondoltam arra, hogy „te jó ég, most inkább haza megyek”. De aztán nem volt sok gond a tanulással; az osztálytársaim támogattak, elmagyarázták a dolgokat, megértően viselkedtek.

Más ország is felmerült, vagy Németország volt az egyedüli befutó?
Még Svájcot is megjelöltem, de elsőként Németországba szerettem volna menni.

Milyen különbségeket vettél észre Magyarországhoz képest?
Iskolán belül voltak főleg; például egy politikára épülő órát tudnék kiemelni,amin mindenki kinyilváníthatta a véleményét.

Gondolom sokat fejlődött a nyelvtudásod?
Igen, novemberben megyek is felsőfokú nyelvvizsgára.

A jövőben még tervezel utazni?
Igen, látogatóba mindenképpen visszamegyek, már tervezem. Később szívesen járnék más országokban is.

Tudom, hogy itthon és kint is fociztál. Arról mesélnél kicsit?
Igen, az úgy volt, hogy a fogadó anyám talált nekem egy csapatot, egy elég erős csapatot. Heti háromszor jártam edzésre, de mindig volt időm előtte vagy utána tanulni.Mindenki segített a másiknak a csapatban, ez nagyon jó volt.

Magyarországról is kérdeztek?
Igen, nagyon sok szót megtanítottam nekik, például szeretlek vagy az örülök szó különösen tetszett nekik. Érdeklődtek a hazámról, és majd eljönnek meglátogatni.

Még valamit ki tudnál emelni?
Rengeteg élményben volt részem, mindenkinek csak ajánlani tudom a külföldi tanulást, akinek van lehetősége és ideje-mert mégiscsak egy teljes év.

Köszönöm a beszélgetést, sok sikert kívánok a továbbiakban!  Tóth Éva (12.A)