B.U.É.K!

Csípős a reggel. A buszon álmos beszélgetések foszlányát hallom, ha megerőltetem a tüdőm, talán még a leheletem is látszik a hideg reggeli ködben. Már megint itt van….
Hát már sosem száll le rólam?? …Újra beköszöntött az ősz.
Mindenki előtt ott lebeg a kép: szálingózó sárgásbarna levelek, színes esernyőkavalkád, meg persze… az iskola. Utóbbit van, aki várja, van, aki nem. Megmondom őszintén, én tartottam tőle.
Negyedik éve koptatom a Nagy Lajos padjait, (néha még firkálok is rájuk, de persze csak ceruzával!) –több-kevesebb sikerrel. Bár még korai, talán ki is emelném „azokat a csodás pillanatokat”: a sikeres dolgozatok megkaparintását, a felsikkantást, mikor kiderült, a kettesnek várt dolgozatra még csillagot is kaptam, a munka eredményét, a felejthetetlen csacsogásokat a büfében (imádunk, Ági néni!) futás tesi órára, átöltözés után futás angolra, töltögetni a handout-okat, nevetgélni a tanárral- nem megijedni!- MATEKÓRÁN!
Ó igen, Rozmán Igazgató Úr! Hogy mennyire hiányzik, az leírhatatlan.
Én az érettségim évét kezdtem meg, sok ezer diáktársammal egyetemben. Vannak köztünk magabiztosak, akik majd büszkén, felemelt fővel állnak A BIZOTTSÁG elé. Direkt CSUPA NAGY BETŰVEL. Mert ők olyan félelmetesek, meg a nevüket sem szoktuk kimondani. Pont, mint Tudjukki a Harry Potterben…. 
A témához visszatérve, vannak még a „nagyonlazák”,akik aztán semmibe veszik az egészet.
A „szimplánlazák”, akik könnyedén veszik a nagy vizsgákat is
A „magolósok”, akik az agyuk teljes térfogatát történelem évszámokkal és matek képletekkel töltik be, meg a „körömrágósok”, akik rájöttek, hogy azért még messze vannak a biztos tudástól- rossz szokásnak mondják, de mit lehet tenni, én is ide tartozom. Van terv, persze, a bizonyos „mindent bele”, ami egyenlőre jónak tűnik. Jól is kezdődik. Vagyis, kezdődött volna. A helyem más lett az osztályban, szégyenszemre utolsóból első padba kerültem. Rákényszerültem arra, hogy mindent megtanuljak, még azt is, ami nem érdekel.
Derhán Tanárnőt idézve „az érettségi szót úgyis többször fogjuk hallani az idén, mint azt, hogy matematika!”
Na persze, az érettségi. Az meg mire jó?
Szegény diák rájön, hogy 3 évet ellazsált, és majd’ beleszakad a pótlásba. Aztán persze mindenki jogra, orvosira megy. Hát én meg média-kommunikációra. 
Szegény elsősök. 8 év után, én mondom, nagy váltás ez. 9A, 9B, 9C.
104 diák, (???) tanár, sok-sok osztályterem. Kémia előadó, fizikaszertár, bioszlabor, médiaterem, informatikatermek, tornaépület, könyvtár, énekterem. Ott még zongora is van. Kis falusi iskolából jöttem, nekem ezek is újdonságot jelentettek.
Túl vagyunk az első héten. Megtörténtek az elsősök beilleszkedésének első mozzanatai. Ismerkedés a diákokkal, az új környezettel, a hatalmas épülettel. Elkezdték gyűjteni a tapasztalatokat.
Átélték a Gólya napot, kötöttek új barátságokat, gazdagodtak közös élményekkel. A tornateremben sportverseny, a könyvtárban irodalmi vetélkedő, az informatika termekben internetezési lehetőség várta a mazsolákat. A helyezések: 1. 9/B, a 2. a 9/C, a 3. a 9/A lettek.
Jó indok volt ez a nap is a kapcsolatteremtésre, de nem csak ezért olyan jó ide járni.
Az elsősök előtt, és előttünk, 12-esek előtt is nehéz év vár. Ők megtanulnak gimibe járni, mi megtanulunk elszakadni tőle. Előttük még ott vannak ezek az évek, mi már búcsúzunk tőlük. Mindannyian igyekszünk mindent a fejünkbe vésni. Ők még órarenddel és térképpel a kezükben keresik a termeket, mi az emlékeknek hagyunk helyet.
Kedves elsősök! Ti még csak ismerkedjetek, tanuljatok, kapcsolódjatok ki! Klassz dolog gimisnek lenni! Használjatok ki minden lehetőséget, zenéljetek, gyertek velünk színházba, könyvtárba, sportoljatok sokat, hogy ne csak az agyatok legyen kordában tartva! Csupa élményben gazdag napot, sikeres tanévet kívánok nektek!
És hogy mi lesz velem? Most épp írtam egy cikket a hazazötykölődő vonaton. 9 hónap múlva pedig .. belevágok. Leérettségizem. Kis lépés a Nagy Lajosnak, de nagy lépés lesz nekem. Remélem, sikerül!


Papp Anna 12/A.

u.i.: A gólyanapról és az évnyitóról készült képek a könyvtár 1. számítógépén is megtalálhatóak!

Ivett ajánlásával

Bartis Attila- A nyugalom

Korunk egyik legnagyobb írója egyes szám első személyben láttatja velünk egy másik író életét. Weér Andor alakjának megszületésében nagy szerepet játszott Bartis 1998-as lelki válsága, édesanyja halála, érzelmi gyengesége és szerelmétől való elszakadása.
Weér Andor színésznő édesanyjával s annak megannyi szeretőjével, valamint mesterhegedűs nővérével éli mindennapjait egy pesti lakásban. Történelmi múltjuk nem is annyira lényeges, mint családjuk ezernyi titka.
Történetek hosszú során át ismerjük meg anya és fia közel sem mindennapi kapcsolatát művészettel és őrültséggel körülvett világukban, a megszökött lány históriáját és Fehér Eszter mindent felkavaró szerelmi történetét a mélyebb kötődést mellőző író életében. Vidéki felolvasóestje során barátra talál egy pap személyében, ismeretlen nők rövid anekdotái szövik át a kalandos pesti éjszakákat, emberek tűnnek fel a semmiből majd vesznek el ismét, de mégis általuk látunk át igazán a férfi álarcán.
Kleopátra bukása és Judit diszidálása megható történet a politika útvesztőjében s végül a színésznő agyának megbomlásához és tizenötévnyi bezártságához vezettek.
A rövid narrációk által betekintést nyerünk a rendszerváltás idején élő emberek hétköznapjaiba, a Balkán Gyöngyének füstös ködébe, Weér Andornak szerkesztőjével való beteges viszonyába; az önmarcangolás és a szerelem határtalanságába.
Bartis szavai olykor mély megdöbbenést keltenek bennünk mégsem érezzük túlzásnak, hiszen írói nagyszerűsége talán pont ezen kegyetlenségek részletes, de nem eltúlzott ábrázolásában rejlik.
A férfi életébe hirtelen tör be a szerelem: Fehér Eszter sötét titkaival együtt bonyolódik bele a kapcsolatba, amiket csak jóval később tudunk meg.
Az igazi főszerep mégis a színházé. Weér Rebeka színdarabokból megmentett kellékekkel rendezi be otthonát, s a hősök élete is ugyanilyen megrendezett lesz majd. Hiába próbálja elhagyni fia, s megszabadulni a kínzó anyai nyomástól, sosem jut messzire. A történet keretét adó halál oldozhatja csak fel gúsba kötött lelkét.
Magával ragadó történet ez, tele kegyetlenséggel és szépséggel. Tódor János szavaival élve: „Nyugtalanító könyv ez, ám de mégsem nyomasztó.”

Gőcze Ivett 11.A

Könyvajánló

Márciusban Borsos Zsuzsanna (11/A) küldött könyvajánlót. Nicholas Sparks napjaink egyik legnépszerűbb írója. Romantikus regényeiből (Üzenet a palackban, Szerelmünk lapjai, Éjjel a parton) sikeres filmek készültek.
Zsuzsi másik írása pedig meggyőz(het) bennünket; a kötelező olvasmányok is adhatnak olyan szép és hasznos olvasási élményt, mint a nem kötelezők.

Nicholas Sparks: A leghosszabb út

Az én választásom Nicholas Sparks: A leghosszabb út című regényére esett. Egy nap valami olvasni valót kerestem, s ez a könyv akadt a kezembe. Azt gondoltam, hogy ez egy tipikusan olyan történet, melynek már az elején lehet tudni, hogy mi lesz a vége, hogy alakulnak az események. Tévedtem... Az író már az elején felkeltette az érdeklődésemet. Ez állt az első oldalon: „A nevem Landon Carter, tizenhét éves vagyok. Ez az én történetem. Ígérem, nem hagyok ki semmit. Először mosolyogni fognak, aztán sírni... Ne mondják, hogy nem figyelmeztettem önöket. Íme a történet.” Nem sejtettem, mit is akar jelenteni ez a pár sor, de tudtam, hogy el kell olvasnom, mert valami új, valami csodálatos élményben lesz részem. Így is történt...

A történet a jelenben kezdődik, amint egy 57 éves férfi visszaemlékezik arra az időre, amikor 17 éves volt, és állítása szerint megváltozott az egész élete. A történet sodort magával, már csak azért is, mert korom béli fiatalok állnak a középpontban. Az egyik főszereplő Landon Carter, aki kifejezetten népszerű a saját köreiben, sőt az egész városban. A másik pedig egy lány, Jamie Sullivan, aki ugyanebben a kisvárosban él és ugyanabban az iskolában tanul, mégis egy világ választja el a többi tizenévestől. Ebben közrejátszik édesapja, aki a helyi baptista lelkész és ennek megfelelően a legerkölcsösebb és legvallásosabb nevelésben részesítette egyetlen leányát. Landon olyan fiú, aki előítéletekkel közelít az emberekhez, mint, ahogy tesszük ezt sokan. A sors azonban kiszámíthatatlan, álmában sem gondolta volna, hogy a város baptista lelkészének lányába, Jamie- be szeret bele úgy istenigazából. A kezdeti meghökkenés és csalódottság után szép lassan rájön, hogy mennyire nem ismeri a lányt. Egyre közelebb kerülnek egymáshoz és olyan érzések kerülnek felszínre, amilyenekről azelőtt fogalma sem volt. Jamie mellett lassan felnő és férfivé válik. Ám nem is sejti, hogy a boldog napok száma véges…

A történetnek ekkor azonban még közel sem volt vége, s el sem tudtam képzelni, hogy mi történik majd. Olvasás közben egyre több olyan rész volt, amit nem értettem, nem tudtam hová tenni, így kíváncsian tovább olvastam. Aztán elérkeztem ahhoz a ponthoz, ahol a könyv minden sorát, minden gondolatát értelmezni tudtam, mert eljutottam a fordulatig, ami értelmet adott a korábban olvasottaknak.

A könyv magával ragadott, azon kaptam magam, hogy megszűnt a külvilág, csak az érzéseim irányítanak, s potyognak a könnyeim. Megértettem a könyv nyitólapján álló sorokat, és csak annyit tudtam mondani: így igaz, először mosolyogtam, aztán sírtam.

„Negyven év telt el azóta, és még mindig emlékszem mindenre, ami aznap történt. Idősebb lettem és talán bölcsebb, más életet éltem, de tudom, hogy amikor eljön az én időm, annak a napnak a képei lesznek az utolsók, amelyek emlékezetemen átvillannak. Tudják, még mindig szeretem Jamie-t és soha nem vettem le a gyűrűm. Évek hosszú során át soha nem éreztem szükségét. Mélyen beszívom a friss tavaszi levegőt. Bár Beaufort –akárcsak én- megváltozott, a levegő ugyanaz maradt. Gyermekkorom, tizenhét éves korom levegője – és amikor kifújom, ismét ötvenhét éves vagyok. De ez így van jól. Felnézek az égre, halványan elmosolyodom, mert tudok valamit, amit még nem említettem: hiszem, hogy történhetnek csodák!”

Ajánlom e regényt mindenkinek, aki szeretne átélni egy ilyen gyönyörű élményt, és részese szeretne lenni egy kicsit a történetnek. Megéri. Én nem csalódtam...

Tatjana formájára

„És férjhez mentem. Most pedig

Menjen, kérem, nem is kövessen;

Tudom, hogy lélekben nemes,

Becsületes, önérzetes,

Szeretem még (mit rejtegessem?)

De másnak szánt a sors oda,

S hűtlenné nem leszek soha.”

Ki más lehetne az én regényhősöm, mint Puskin Tatjanája. Hogy miért? Elmesélem. A regény maga akár játszódhatna a XXI. században is, ebben az esetben azonban, nem biztos, hogy a választásom rá esett volna. Legfőbb erényei az érzékenység, a büszkeség és a bátorság. Érzékeny, érzelmes fiatal lány, aki nem palástolja az érzéseit, még egy meghökkentő lépésre is képes, hiszen abban a korban nem volt „divat” az, hogy egy nő vallja be érzéseit egy férfinak, ő megtette... de visszautasították. Méltóságát nem veszítette el, talpra áll, új életet kezdett (Anyegin nélkül). A mai világban erre sokan nem lennének képesek. Sokan képesek térden állva könyörögni (gyakran, azért mert félnek attól, hogy mit gondolhatnak mások), megalázni magukat.

Ha mindenki úgy látná a világot, ahogy Tatjana... Csak egy rövid ideig bújhatnánk... Mennyivel másként látnánk mindent. Tatjana életében eltelik néhány év, s a Sors újra megkísérti őt, feltépi a régi sebeket. Ő azonban nem adja fel azt, amiben hitt, s amiért annak idején annyit szenvedett. Hiszen „hűtlenné nem lesz soha”... Ma képesek lennénk erre? Ellen tudnánk állni a kísértésnek. Mennyivel könnyebb lenne engedni és hagyni, hogy az érzések eluralkodjanak rajtunk, s feladjuk mindazt, amit addig elértünk. Helyette át kell vennünk az irányítást az életünk felett, hiszen csak így lehetünk boldogok igazán.

Persze a XXI. században is élnek Tatjanák, csak sajnos nagyítóval kell őket keresni. A legfontosabb azonban az, hogy : LÉTEZNEK.

Sugár Viktória: Lo-logopédusnál

Sajnos ezen én már nem tudok segíteni. - mondta egy ötéves kislány szüleinek az óvodai logopédus. A lány dadogott, és kivételes esetnek számított, ha egy hangot úgy ejtett, ahogy kellett volna. A beszédhibás kislány azóta szépen beszélő nagylány lett, de ez a mondat azóta is eszébe jut néha. Azon is el szokott gondolkodni, hogy mi lett volna, ha szülei nem viszik el egy kiváló kőszegi logopédushoz.
Ezt a kiváló logopédust, Kiss Gyulát invitáltam beszélgetésre, és faggattam ki a beszédhibák „természetéről”. Egy szerencsés ember dadogással maximum filmben találkozik, ahol sokszor ezzel fejezik ki egy karakter félszegségét, butaságát vagy gyávaságát. A valóság azonban ennél egy kicsivel bonyolultabb.
- Mikor kezdett el érdeklődni a logopédia iránt?
- Eredetileg általános iskolában tanítottam, 1959-ben helyeztettem át magam Kőszegre, az akkor alapult logopédiai intézetbe. Izgalmas volt, az egész ország területéről odaküldött nagyon súlyos beszédhibásokkal foglalkoztunk. 1962-ben fölkértek, hogy csatlakozzak a Fonetikai Logopédiai Társasághoz. Beleegyeztem, és tíz év múlva vezetőségi tag lettem. Itt már régen nem volt kérdés, hogy életem végéig a logopédiával fogok foglalkozni.
- Milyen okai lehetnek a dadogásnak, vagy a betűtévesztésnek?
- A beszédhibákat három fő csoportra lehet osztani. Az első az, amikor a beszédközpont sérül például agyvérzés során, vagy egy baleset következtében. Az „sz” „z” „c” és „r” betű hibáinak oka általában a száj téraránytalansága. Például túl rövid vagy túl magas a szájpad, esetleg túl nagy a nyelv. A harmadik csoportba soroljuk a pszichológiai alapú beszédhibákat, ide tarozik a dadogás és a hadarás. Ezek közvetlen oka lehet koraszülés vagy ijedtségélmény
- Maradjunk most a legutóbbi csoportnál. Mit értünk ijedtségélmény alatt?
- Ez gyakorlatilag bármi lehet. Egy mérges kutya, egy félelmetes figura a tévében. Találkoztam olyannal, aki egy robbanás után egyszerűen nem tudott megszólalni.
- Hogy lehet helyrehozni a dadogást?
- Ennek a beszédhibának két oldala van: a technikai és a pszichológia oldal. Mindkettő ugyanolyan fontos, de kezdetben a pszichológiai erősebb. Nagyon sok negatív hatás éri a beszédhibásokat a külvilág felől. A dadogás egy olyan tényező, ami meggátolja a társadalomba való beilleszkedést. Egy állásinterjún nincs esélye a dadogónak, egy szóbeli vizsgán is óriási hátrányt jelent. Ezért nem csoda, hogy egyre félénkebbé válik, pedig a kialakult helyzetért nem ő a hibás.
- Ha egy pszichológus feloldja ezeket a gátlásokat, előfordulhat, hogy a probléma magától megoldódik?
- Nem. Ugyanis a beszédhiba egy idő után beidegződik. Ezt a beidegződést olyan eszközökkel lehet feloldani, amit a logopédus ismer. Gyerekeknél nagyon könnyen fel lehet bontani egy rossz reflexet. Felnőttet nehezebb kezelni, hiszen ez a reflex már nagyon feszes és begyakorlott. Felnőttekkel is foglalkozom az egész ország területéről.
- Most is tanít?
- Ismerősöket, illetve olyanokat, akik kihívást jelentenek számomra. 74 évesen az ember már visszavesz a tempóból.
- Kapott kitüntetéseket, díjakat munkájáért?
- Igen. Ilyen például a Kempelen Farkas- emlékérem, az Arany Katedra Díj vagy a Szolgálati Emlékérem. Kiteszem őket a falra, de nekem nem ezek az igaz kitüntetések. Az igazi kitüntetés, hogy látom a munkám gyümölcsét, és érzem, hogy segítettem.
( Utóirat: Ezen a ponton szükséges megjegyeznem, hogy a cikk elején szereplő lány én vagyok. Ha valaki eddig még nem jött volna rá.)