Csáth Géza nevére sokáig nem figyelt kellőképpen az irodalom, aztán hirtelen jött egy fiatal fiú Szombathelyről, jött Szász János a filmötletével és Elek Szilvia színházi darabjával, a Varázsló kertjével. Az elmúlt évek során egy maréknyi ember jelentős támogatások nélkül kiharcolta azt a helyet hazánk egyik legfigyelemreméltóbb polihisztorának, amit mindig is megérdemelt volna.
2005 óta újabb és újabb részletek kerülnek napvilágra Brenner József viharos életéből.
Az Ópium című film ismét ellátogatott Szombathelyre. A Nagy Lajos Gimnázium által szervezett csütörtöki (nov.19.) filmvetítésen és beszélgetésen sok érdekességet megtudhattunk keletkezéséről és magáról Csáthról is.
A közönség 2007-ben, a 38. Magyar Filmszemlén találkozhatott először az alkotással. Már akkor is hatalmas visszhangja volt, hideget – meleget egyaránt kapott, ahogyan maga az író is saját korában és mind a mai napig. Persze a film nem Csáth Gézáról szól és ezt sokan nem tudják. Szász János érdeklődését leginkább a pszichiáter (Brenner József, írói álnevén Csáth Géza) és a páciens (Klein Gizella) között kialakult különös kapcsolat keltette fel.
1913 – ban járunk, Magyarországon, egy elmegyógyintézetben. Az újonnan érkező orvos Freud-i pszichoanalízissel próbál segíteni a középkori - néhol kínzásnak tűnő – módszerek helyett betegein. Munkáját bonyolítja morfium függősége és ébredező vágya első számú betege iránt. Mégis, mire felkapcsolják a teremben a villanyokat nehéz eldönteni ki volt egyáltalán normálisnak mondható
a karakterek közül. Néhányak szerint maga Brenner sem volt teljesen épelméjű és negatív alakként jelenik meg. Mások – és szerencsére ők a többség – még a stáblista lepergése után is a székükbe kapaszkodva, leesett állal próbálják meg feldolgozni a sokk-hatást. Nehezen dönthető el, hogy a rendező kit szánt célközönségnek, hiszen korosztályokon kívül is és belül is megosztja a publikumot. Szerintem teljesen egyénfüggő, hogy ki mennyire végletesen vélekedik a látottakról. A kritikusok szerint az elnyújtott szexuális jelenetek és profán naturalizmus sokszor elvett a film értékéből; e nélkül is meg lehetett volna oldani. De Szász így sokkol, erős, kontrasztos képekkel, mindent feltárva, a test és lélek egyetlen pontját sem takargatva. A film utáni beszélgetésből megtudtuk, hogy sok helyen nem a valóságot tükrözik a körülmények – nem használtak középkori módszereket a gyógyításban -, de az érzelmi hatás eléréséhez talán mégis szükséges. Voltak, akiknek az nem tetszett, hogy külföldi színészek játszották a főszerepeket, de mint mindenre, erre is van magyarázat – hivatalos és nem hivatalos is. A norvég származású színésznő, Kirsti Stubo mégsem volt melléfogás. Ritka ennyire hiteles és merész színészi játékot látni, amit ő véghez vitt a filmben, annak ellenére, hogy még csak másodszor állt kamerák előtt. Bárki, aki látja ezt a fiatal hölgyet játszani akarva-akaratlanul a hatása alá kerül. Für Anikó hangja ezzel az arccal párosítva meghozta a kellő hatást és szakmai sikereket. Az Ópium 4 szemle díjat és számos külföldi elismerést is besöpörhetett.
A vetítés utáni beszélgetés Kéner Balázzsal, a film irodalmi szakértőjével már csak hab volt a tortán.
Balázs 2004- ben végzett iskolánkban és már egész fiatalon kiharcolta magának a hírnevet. 2005-ben elérte, hogy méltó emléket állítsanak Csáthnak a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás klinikán, ahol maga az író- orvos is dolgozott. Az ünnepségen Esterházy Péter is köszönetet mondott a nem kis munkáért. Balázs kapcsolatba lépett Brenner Olgával, ellátogatott Szabadkára, valamint próbálta minél inkább hitelessé tenni az orvos karakterét a filmben. Egy szó, mind száz, ennek az embernek egy teljesen újszerű Csáth-kultuszt köszönhet a magyar irodalom, Szász Jánosnak pedig egy lenyűgöző szerelmi – lélektani drámát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése