2009. november 30., hétfő

Interjú Bokor Krisztivel, a DÖK új elnökével!

A Nagy Lajos Gimnázium diákönkormányzati elnökválasztása
során egy 10/A-s lány diadalmaskodott, a neve Bokor Krisztina.

Jövőbeli terveiről, elképzeléseiről faggattam.







Mi változott az életedben, mióta a diákönkormányzat elnöke
vagy? Hogy élted meg a győzelmet?

Nagyon örültem, hogy engem választottak meg diáktársaim. Az eddig is pörgős életem úgy érzem még pörgősebb lett, de nem bánom. Szeretem ezt csinálni. Mindig is jöttem-mentem egész nap. Szóval élvezem! 



Mi lesz az első intézkedésed? Miért?

Mint ahogy arról sokan értesültek már, az NLG lett a Borostyán Környezetvédelmi Oktatóközpont bázisiskolája. Így bekapcsolódtunk a környezetvédelem rejtelmeibe. Jelenleg a szelektív hulladékgyűjtés programján dolgozunk az oktatóközponttal közösen. December 3-án a 9. osztályosok számára rendeznek „környezetvédelmi napot”. 11 órától kb. 17 óráig tart majd a rendezvény különböző játékos vetélkedőkkel, melyeknek célja felhívni a figyelmet a környezetünk védelmének fontosságára.


Vannak-e segítőid? Milyen a kapcsolatod az osztályok
képviselőivel?


Igen. Természetesen nem egyedül intézek mindent. Szerencsére nagyon sokan segítenek, itt főként az osztályomra gondolok, akik mindig  ott vannak mellettem.  Úgy gondolom, hogy az osztályok képviselői is mind olyan emberek, akikkel lehet együtt dolgozni.

A választás után sikerült-e az NLG logót, pólóterveket
kivitelezni?


Sajnos nem. Nagy bánatunkra az NLG logó egy hivatalos dokumentum, amit nem változtathatunk meg. A pólókon viszont, sokak kérésére új betűtípus jelent meg. Jobb lett!


Hogyan szerepelt iskolánk a képzési vásáron? Milyen
újításokkal, programokkal álltatok elő?


Úgy gondolom, a visszajelzések alapján pozitívumként könyvelhetjük el a képzési vásárt. Sikerült sok érdekes és ötletes dologgal előállni. A leendő mazsoláknak készítettünk egy totót az iskoláról, melyet lelkesen töltöttek ki. Sokan olvasták a színes papírokra írt véleményeket is iskolánkról jelenlegi illetve volt diákoktól, tanároktól. Megkértük az általános iskolásokat, hogy egy „zászlóra” írják rá, miért is szeretnének a Nagy Lajosba jönni, névvel iskolával együtt. Ezeket egy kötélre akasztottuk fel a vásár idejéig. Terveink szerint, ha viszont látjuk őket a Gólyanapon, visszakapják ezeket, és meg lesz az első emlékük iskolánkról. Ezenkívül iskolai kisfilmeket kivetítve pillanthattak be az érdeklődők a hétköznapokba, táborozásokba, mazsi buliba, NLG bálba. Az ajándék sem maradhatott el, így aki kitöltötte a totót NLG-s matricát és naptárat kapott emlékbe.


Hogy alakul a karácsonyi műsor előkészítése? Dolgoztok-e már
rajta?


Ez még a jövő titka...
J  A legközelebbi DÖK gyűlésen fogunk erről beszélgetni, tervezni…


Mi a legfontosabb, amit szeretnél elérni?

Talán, hogy egy egységet alkossunk az osztályok képviselőivel, az osztályokkal, minden diákkal.  Fontos az összhang megteremtése, hogy utána könnyebben menjen a munka. Biztosan várnak ránk nehéz feladatok, de úgy érzem, hogy a jelenlegi csapattal ez nem megvalósíthatatlan, és tudunk együtt dolgozni.


Munkádhoz sok sikert, jó csapatot kívánok! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése