2012. március 12., hétfő

Országos I. helyezés


Hétvégén került megrendezésre a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia országos döntője, Dombóváron. A megmérettetésen országunk 8 legjobb csapata vetélkedhetett. Csapatunk címvédőként indult azzal a nem titkolt céllal, hogy megvédje címét. A verseny 10 fordulóból tevődött össze, melynek része egy Vas megyei olimpikonról szóló prezentáció elkészítése is volt. Az első félidő végeztével holtversenyben az első pozíciót foglaltuk el a váci iskolával együtt. A megszerezhető 83 pontból 82-t sikerült megszereznünk. Ekkor még úgy hittük, szoros küzdelemnek nézünk elébe. Elérkezett a 7. forduló. Mint később kiderült, ez volt a verseny vízválasztó része. 4 képet kellett felismernünk az 1948-as olimpiával kapcsolatban. Sikerrel vettük ezt az akadályt is, azonban a többi csapat meglehetősen sok pontot hullajtott el. Így egy magabiztos 15 pontos előnyre tettünk szert, amelyet a verseny végére sikerült 16 pontra növelnünk. A versenyen elérhető 189 pontból 187-et értünk el. Így új rekordot állítottunk fel a vetélkedő történetében. Soha senki nem ért el ilyen kiemelkedő eredményt. Értékes könyveket nyertünk, amelyeket a verseny elnöke, Dr. Kovács Antal, olimpiai bajnok cselgáncsozó adott át.(ld. a fotón középen)
A csapat tagjai: Gálos Tas Csongor, Gasztonyi Ádám, Hargitai Bálint, Terták Dániel 11/C osztályos tanulók. Felkészítő tanár: Németh Attila.

A beszámolót írta: Németh Attila testnevelő tanár és Hargitai Bálint csapattag

GRATULÁLUNK A FANTASZTIKUS EREDMÉNYHEZ!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése