2012. március 7., szerda

Első városi gólyaavató -beszámoló


Az elmúlt hetünk szinte másról sem szólt, mint a Városi Gólyaavatóról. A határidő nagyon szorított, a szervezőktől csak egy hetet kaptunk. Egy hét alatt kellett összehoznunk egy műsort, elkészíteni a jelmezeket, megírni az ódákat. A téma adott volt: mesehősök. A mi csapatunk Mickey egeret kapta. A kihívás nagy volt az egész osztály számára, de szerencsére sikerült csapatként dolgoznunk. Egész héten készültünk, szorgalmasan próbáltunk. Mindenki kivette a részét a munkából, és hozzájárult a sikerhez a maga módján.

Elérkezett a szombat délután. Az egész csapat izgatott volt. A sportház előtt találkoztunk a mentorunkkal, Ferencz Noémivel, aki felkísért minket az öltözőnkbe. Kaptunk néhány percet, hogy átöltözzünk, de sietnünk kellett, kezdődött a vetélkedő. Rajtunk kívül négy másik iskola elsősei versenyeztek: kanizsaisok, hermanosok, orlaysok és savariások.

A verseny a műsorok bemutatásával kezdődött. Az előadásra a mi osztályunk kapta a legtöbb pontot. Utána következett a többi játékos feladat, mint például a limbó, egy rajzolt macska „leugatása” a tábláról, kártyavárépítés a fiúk hasára, vagy bonbonok kihalászása szájjal egy akváriumból. A vetélkedőn jól szerepeltünk, és persze közben nagyokat nevettünk egymáson és magunkon is. A feladatok között szerepelt a szépségverseny is. Minden iskolának két embert kellett kineveznie. A mi jelöltjeink itt is nagyon jó eredményt értek el. A lányok között Vira Kitti az első, a fiúk között Miklós Balázs a második helyen végzett.

Már esteledett, mire eredményhirdetésre került sor. Izgatottak voltunk. Nem tudtuk, mire számítsunk, hiszen a zsűri nem mondta el minden feladat után a kapott pontszámokat. Mikor a műsorvezető bemondta, hogy mi nyertünk, az osztály tagjai között hatalmas taps és ünneplés tört ki. Második helyen a Savaria, harmadikként a Kanizsai, negyedikként az Orlay, ötödikként pedig a hermanosok végeztek.

Este after party vette kezdetét. A jó hangulatról az Animal Cannibals és Dj Edo Denova gondoskodott.

Úgy gondolom, büszkék lehetünk az osztályunk győzelmére. Persze rengeteg olyan ember van, akik nélkül nem sikerült volna. Szerintem az egész 9/A nevében mondhatom, hogy hálásak vagyunk mindenkinek, aki hozzájárult a sikerhez! Köszönjük azoknak, akik eljöttek szombaton, és szurkoltak nekünk! Továbbá külön köszönet jár az osztályfőnökünknek, Hargitai Helga tanárnőnek, aki mellettünk állt, és mindenben támogatott minket!

Jene Boglárka 9/A

Hargitai Helga tanárnőtől megkaptam az osztály Mickey egérről írt költeményét. Szerintem annyira aranyos, hogy Nektek is feltétlenül el kell olvasni.

Mickey

Egy piros nadrág, nagy fekete fülek
Amerikából indult az őrület.
Egy rajzfilmtől ilyet már ki látott?
Miki egér meghódította a világot.
Már a háború előtt is futott a tévében,
Bár sok változás történt jellemében,
Régen gonosz volt, ma a Walt Disney sztárja,
Így lett minden gyermek jó barátja.

Az ember belefuthat jártában-keltében,
Saját műsort is kapott a tévében.
Műsorvezetőként is megállta helyét,
Elcsavarta közben Minnie egér fejét.
A show-ban néhány barátja is kapott szerepet,
Kedves arcok, kiket sok gyerek szeretett:
Plútó kutya, Donald kacsa sokszor feltűnt ott,
s minden gyerekszívet megdobogtatott.

Ennek az egérnek sehol nincsen párja,
Hollywoodot is már jópárszor bejárta.
Csak egy rajtfilmnek indult, de mára már szimbólum.
Egy csillagot is kapott a híresség-sétányon,
Hozzánk is eljutott, megszállta a 9/A-t,
Az osztályunkon izgatottság futott át.
Egy napra most mi is egerekké lettünk,
Nézz csak ránk, itt vagyunk, mi ma nyerni jöttünk!

És így lett. Még egyszer is gratulálunk az osztály győzelméhez.
Képeket ld.: NLG Királyi Képtárban

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése