Mesél benne, történeteket. Igazán megkapó stílusban, szívet melengetően, és Útközben.
A következő az én tollamból való, de remélem kedvet kaptok még az ilyen rövid olvasmányokhoz.
Épp vártam a buszt. A nap a szemembe sütött, nagyon meleg, őszi délután volt. Azt hittem, az oldaltáska bökködi a lábam, aztán észrevettem egy pici, idegen tenyeret, ami a szoknyámat kezdte húzogatni. Arrébb billentettem a táskát, és meglepődve, de csupa mosollyal néztem le a kislányra, aki még mindig a szoknyám virágmintáival volt elfoglalva. Fagyit evett, vagyis csak tölcsért, egy kis fagyi maradékkal.
Elképesztő merészséggel rohangálni kezdett a lábak között, nem érdekelte, kibe kapaszkodik. Végül egy idős nénihez döcögött, és a hasára tette a fejét.
Abban a pillanatban mindenki a szájához kapott.
Nagyjából 45-50 ember várta a körmendi buszt. Hosszú, fárasztó napon voltam túl, talán nemcsak én. Nyűgös diák, fáradt asszony, munkásember. Mindenki a „pici lányban” gyönyörködött.
Közben megjelent a papa is. Magas, nagy ember volt, csupa erő. Finoman kivette a lányát a tömegből, az ölébe kapta, és elkezdett mesélni a buszokról.
„Törpilla” még sosem utazott busszal.
Mohón nyalta a tölcsért, de közben már pásztázta a szemével a teret. Apa ölében mégis egész más az egész… Eddig csak lábak, cipők, szoknyavégek voltak itt, most meg... Uramatyám! Hatalmas kékesfehér tütük mindenhol! Megáll az ész.
Egészen belefeledkeztem, hogy fel kéne szállnom. A tömeg már a buszon volt, én is alig találtam helyet. Az apa-lánya páros is felszállt, egy néni mellé ültek. Lévén, hogy neki is volt unokája, végig gügyögte az utat. Mit neki reuma? Még kukuccs-osat is játszott vele, sietve kapkodta a fejét és kacsintgatott a kicsire.
Hamar elrepült az idő, a busz már Körmenden volt.
Az emberek mosolyogva szálltak le róla, utolsóként az apuka és a rajta szuszogó csöppség.
Papp Anna 12/A.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése