2009. október 9., péntek

A Diákönkormányzati Elnökválasztás programtervei

A Diákönkormányzati Elnökválasztás pályázói közül a 10/B-sek (Sümegi Brigitta és Nagy Dóra) után közöljük Bokor Krisztina 10/A programtervezetét is.


A Nagy Lajos Gimnázium diákönkormányzatának éves munkaterve

Készítette:
Bokor Krisztina, 10/A.
Szombathely, 2009. szeptember 18.


Havi bontás


Október:

Diákelnök választás lebonyolítása:

A DÖK minden évben elnökválasztást tart. A választáson induló jelölteknek kampánybeszédet kell írniuk, melyben meggyőzik tanulótársaikat alkalmasságukról, ismertetik jövőbeli munkatervüket, programjavaslataikat és újító kezdeményezéseiket.
A diákok ezek alapján szavazással döntik el, hogy kit találnak a legmegfelelőbbnek erre a pozícióra.

Új NLG logó:
Szeretnénk felkérni egy grafikus végzettségű “Nagy Lajosos” öregdiákot az iskola logójának megtervezésére. Napjainkban nagyon fontos, hogy egy adott intézménynek karakteres, jól használható logója legyen.
Terveink szerint ez a logó jelenne meg aztán egységesen az iskola honlapján, a nyílt napokra készített kiadványokon, jelvényeken és a pólókon is, akár még az iskola által kiküldött hivatalos leveleken is.

Iskola pólók rendelése:
A pólók megrendelését Kovács Béláné tanárnő intézi minden évben. A DÖK támogatja őt munkájában, és segít a reklámozásban is.
Diákönkormányzati vezetőként szeretném ezt a terhet a tanárnő válláról levenni, és a teljes lebonyolítást elvégezni.

Nyílt napok az iskolában:
A leendő “mazsolákat” jelképes ajándékkal – NLG logós tollal, néhány kedves és vicces tanácsot tartalmazó levéllel – szeretnénk meglepni.

Halloween:
Erre az alkalomra a tavalyihoz hasonló jelmezbált tervezünk, jelemezversennyel egybekötve. A rendezvény megszervezésére és kivitelezésére pályázatot írnánk ki. A pályázaton osztályok, de akár tanulócsoportok is részt vehetnének. A nyertes a legalacsonyabb költségvetéssel a lehető legszínvonalasabb rendezvényt életre hívó csoport lenne. A rendezvény nyeresége is őket illetné.
A jelmezbálra, illetve a jelmezverseny zsűrijébe meghívnánk a helyi média képviselőit is, hogy tovább népszerűsítsék iskolánkat.


November:

Képzési vásár szervezése, részvétel:
Idén megpróbáljuk minél színesebbé tenni az iskola pavilonját, itt is megjelenhetne az iskola új logója. Ezt egy nagy színes kartonra ki is nyomtatnánk, melyre minden látogató ráírhatja majd a nevét és születési dátumát. Akit szeptemberben viszontlátunk a gimnázium tanulójaként, azt az aláírásokkal ellátott óriás logó kicsinyített másával ajándékoznánk meg.
A kiállítás alatt az iskola standján kivetítőn fotókat vetítenénk az iskola jelentősebb rendezvényeiről, a kirándulásokról, sítáborokról.


December:

Karácsonyi programok:
Az elmúlt évek hagyományait magunk után hagyva, az idén nem csak a tanárnőket és tanár urakat ajándékoznánk meg, hanem az iskola technikai dolgozóit is, és az osztályfőnökök által javasolt legszorgalmasabb, vagy valamilyen kiemelkedő teljesítményt magukénak tudó diákokat is.


Január:

Nagy Lajos-bál szervezése:
A 11. osztályosoknak segítséget szeretnénk nyújtani, hogy közösen minél színvonalasabbá tegyük az iskola bálját. Szponzorok és együtt működő partnerek keresésével próbálunk majd anyagi támogatást szerezni a minél gazdagabb és szórakoztatóbb program kivitelezéséhez.


Február:

Szalagavató:
Ismét szponzorok és együtt működő partnerek megnyerésével szeretnénk az est fényét emelni.

Sítábor:
Szeretnénk a sítábor előkészítésében aktívan részt venni, segítséget nyújtani a szervezőségnek. Javaslatokat tennénk újabb helyszínekre. A diákok ötleteit, kéréseit összegyűjtve és figyelembevéve emelnénk a táborozás színvonalát. Az odaútra rövid, de érdekes kirándulást szerveznénk egy előre felkészült diák idegenvezetésével.


Március:

Food 4 U videopályázat benyújtásának határideje:

A FOOD 4U elnevezésű, az egészséges és helyes táplálkozás fontosságát kiemelő, 16 európai ország középiskolai tanárjai és diákjai részére meghirdetett és az Olasz Agrár-és Erdőpolitikai Minisztérium által támogatott kampány 5. kiadásának keretében kiírásra került egy, a 2010-2011-es tanév során érvényes pályázat egy videospot elkészítésére. A spot célja: felhívni a fiatalok figyelmét az általuk fogyasztott élelmiszerek tudatos megválasztásának fontosságára.
A döntőbe jutott spot-okat alkotó csoportok – 10 diák és 2 tanár – a rendezők költségén részt vehetnek egy 4 napos olaszországi utazáson, valamint a fesztivál döntőjén és záróünnepségén, ahol a győztes kisfilm is kiválasztásra kerül.
2007-ben a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium, 2008-ban pedig az orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola csapata került be a döntőbe.
Szeretnénk egy vállalkozó kedvű csapatot felállítani és benevezni a versenyre, ezzel az NLG hírnevét tovább öregbíteni.


Április:

Diáknap szervezése:

Számos sport- és elméleti vetélkedővel készülünk. A hagyományokhoz híven az idén is egy előre elkészítendő, izgalmas feladat vár majd minden osztályra.

24 órás vetélkedő:
Gimnáziumunk kreatív és belevaló diákjai idén is képviseltetik magukat az “Aludj máskor” elnevezésű vetélkedőn. Sok érdekes feladat vár rájuk, melyeket előre kell elkészíteni vagy épp a helyszínen meghatározott időn belül.


Május–június:

Sportnap:
A sportnapra szeretnénk érdekes futball mérkőzést szervezni. Az iskola tanárainak focicsapata terveink szerint a Weöres Sándor Színház színészeinek, vagy a helyi média képviselőinek, esetleg egy másik iskola tanárainak csapatával mérkőzne meg. Ezzel reményeink szerint vonzóvá tehetjük a rendezvényt a sportot kevésbé kedvelő diákok számára is.
Osztálykirándulások:
Idén, minden osztálynak szeretnék egy kis szórakoztató feladatot kiosztani, ezzel is gondoskodva a jó hangulatról. Egy fotópályázatot hirdetnénk adott témát meghatározva, ezzel gondoskodva az amúgy is meglévő jó hangulatról. A kirándulás alatt egyedi fotókat készíthetnek a diákok, melyeket később megcsodálhatnánk az iskola falain, esetleg a honlapon. A jutalmazás sem marad el.

Tanévzáró ünnepély:
A tavalyi példát követve, idén is vidám ünnepséget szeretnénk. Néhány vicces momentumot beleszőve kívánnánk mindenkinek kellemes, jó pihenést a nyárra.




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése