2017. május 19., péntek

Kenderzsupp - színházi előadás



Bizonyára sokunkat mélyen megérintett a fenti darab, melyet 2017. április 27-én délután az NLG társulata (hivatalos nevén: NLG A TÁRSULAT) adott elő a Weöres Sándor Színház stúdiószínpadán. Kétszer is 16.00 és 18.00 órakor. Nagy sikerrel.
Németh Andrea tanárnő a következőket szeretné a látottakhoz hozzátenni.:
"Az eredeti címe: Lengőgyakorlatok és Németh Ervin, drámatanár-rendező írta 2007-ben. Mi kicsit átformáltuk a magunk képére, s mivel központi motívumunk egy hinta lett, ezért a cím is változott: Kenderzsupp. ( Ráadásul a darabot megnézve lehet rájönni a cím többes jelentésére.) A zenében is vissza-vissza jön az ismert dallam. 
Voltunk vele már Fehérváron, ahol bronz minősítést kaptunk, Győrben( ott nem volt minősítés, mert találkozóként szervezték). Indulunk még Celldömölkre az Ezerlátó Fesztiválra, Szentgotthárdra, ahol középiskolai osztályoknak mutatjuk be és utána egy kis beszélgetést is tartunk róla. Illetve még a színházba is hívnak, mert a Tér-Erő ( színházi nevelési hét) programjában lettünk volna , de annyi egyéb elfoglaltság van , ami miatt most nem tudtuk vállalni. De azt az értesítést kaptuk, hogy lenne rá érdeklődés... Szóval most itt tartunk. És szeretjük a darabot, talán ez látszott is."


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése