2017. május 12., péntek

Hollywood kontra valóság avagy miért válasszuk a jogi pályát


Klisé 1.: Sármos ügyvéd heroikus beszédet rögtönöz az esküdtszék előtt. Az esküdtszék női tagjai zokognak, majd a  férfiak is, a bíró meghatott, a néző zokog, etc.

Klisé 2:: Sármos ügyvéd látszólag egyszerű ügyet vállalva tehetséges ifjú ügyvédjelöltnővel az oldalán világrengető korrupcióba botlik, s viszi győzelemre nagy küzdelemben a kisember ügyét.

Klisé 3.: Bombázó külsővel és briliáns elmével megáldott ügyvédnő, magánéleti válságba keveredve, hosszas küzdelem után nyer pert hímsovén férfikollégája ellen.


Szóval, vannak a filmek ( a hollywoodiak). És van a jogi pályán működők hétköznapi valósága, melyből -életkorukból adódóan- még nem sokat tapasztalhattak a gimnazisták. A fakultációválasztás előtt álló tizedikesek körében gyakori téma a pályaválasztás, az erről való gondolkodáshoz azonban több kell a filmeknél. Remek és jól működő kezdeményezés, melynek során diákok is betekinthetnek a  hazai jogrend működésébe, a Nyitott Bíróság Program, melyben a  résztvevők a bíróságokon tárgyalásokat, ítélethirdetéseket láthatnak, a 18 éves kort betöltött tanulók pedig  büntetés-végrehajtási intézményekbe is ellátogathatnak. Ami ennél is meggyőzőbb, az a személyes beszélgetés valakivel, aki sikeresen működik valamely jogi területen, így hiteles választ tud adni kérdéseinkre.
Május 2-án a 10.A osztály, ill. osztályfőnökük, Simonné Baranyai Zsuzsanna tanárnő meghívására 
Dr. Kovács Bálint tartott előadást. Előadónk a Sárvári Járásbíróságon bíró, illetve a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi karának oktatója. S hogy maga is tanít, az az első percben kiderült: humora és közvetlensége rögtön oldott hangulatot teremtett ( nem véletlen pozitív értékelése a markmyprofessor.com-on). Először is tisztázódott, az osztályból kik szánnák magukat már most jogi pályára, s kik érdeklődnek iránta; s kiderült az is, milyen prekoncepciók övezik az ügyvéd, sőt, a sztárügyvéd fogalmát.
A beszélgetés első felében Dr. Kovács Bálint felvázolta a jogi egyetem elvégzése utáni főbb lehetőségeket: mit jelent, ha valaki bíróként, ügyvédként vagy ügyészként helyezkedik el. Nem meglepő, hogy a diákok többségének az ügyvédi pálya a legvonzóbb/legnépszerűbb -bár kiderült az is, hogy több hamis sztereotípia tapad hozzá, főként a filmek, sorozatok közvetítésével. Miután előadónk ezeket a képeket leépítette -pl. az ügyvéd "cápa", "gonosz", "mindenkin átgázoló" :) -, rátért a jogi "életforma" előnyeinek, vonzerejének bemutatására -szó esett csábító fizetésről, társadalmi presztízsről-, de nem kerülte ki a "hátrányok" megemlítését sem. Mint minden sikeres életútnál, természetesen itt is hosszú, nehéz tanulás és munka eredménye az elismertség és a siker, míg eljutunk az ügyvédi iroda kibérlésétől a népszerűségig és a biztos megélhetésig. Ne felejtsük, ez nem hiányszakma, különösen itt, a nyugati határvidéken.
  Az előadás második felében a diákok feltették kérdéseiket. Többször szóba került az idegennyelv-tudás szerepe a gyakorlatban; megtudtuk, hogy a tárgyalóteremben nincsen kalapács és parókaviselet (itt két embert elvesztettünk :) ); hogy a hétköznapi élet peres ügyei jobbára milyen természetűek, s hogy a hétköznapi gyilkosok cseppet sem hasonlítanak a vászon briliáns gonosztevőire.
   A beszélgetés "impresszionista" struktúrát követett, s azt hiszem, a jogi pálya iránt érdeklődők megkapták a választ kérdéseikre,  de a legfontosabb, hogy hangulatát az is élvezte, aki nem ezt az irányt jelölné ki továbbtanulásában. És azért nem feltétlenül kell könnyes búcsút vennünk Hollywoodtól: a 10.A-ból több színészi kvalitással rendelkező embert ismerek. De erről majd legközelebb.

A beszélgetésről Tar Patrícia tanárnő számolt be nekünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése