- Milyen érzések
kavarogtak Önben, mikor belépett egykori iskolája kapuján mint pedagógus,nem
pedig diák?
- 1985-ben végeztem a
gimnáziumban, az egyetem után azonban nem itt kezdtem el dolgozni,csak 1999-ben
kerültem ide,mint tanár. Előtte a Berzsenyi Dániel Főiskola idegen nyelvi
lektorátusán dolgoztam. Természetesen nagyon izgultam, hogy egykori tanáraimmal
most kollégaként találkozom, de sokan közülük akkor már nyugdíjba mentek.
Illetve aggódtam amiatt is, hogy meg tudok-e felelni az iskola elvárásainak.
- Más szakmák iránt is
érdeklődött, vagy már rögtön tudta,hogy pedagógus szeretne lenni?
- Az volt az elsődleges célom, hogy a német
nyelvvel kapcsolatos pályára tudjak menni, mivel már akkor nagyon szerettem a
nyelvet. Ezért aztán két lehetőség volt előttem, vagy pedagógus leszek, vagy a
külkereskedelmi főiskolára jelentkezem. A tanári pályát választottam, és
egyáltalán nem bántam meg.
- Miért a németet és az
oroszt választotta?
- A németet, mint már
mondtam nagyon szerettem, illetve szombathelyiként volt annyi kiváltságunk, hogy
Nyugat-Európa kicsit nyitottabb volt számunkra. Gondolok arra, hogy lehetett
osztrák adót nézni, és meg szerettem volna érteni, hogy mit beszélnek. Az oroszt
inkább csak hozzá kellett választanom, ugyanis akkoriban a tanároknak kötelező
volt a két szak. Mivel jól tanultam nyelveket, így egyértelmű volt.
- Volt arra
lehetősége,hogy mint nyelvtanár,külföldön töltsön hosszabb időt?
- Az egyetem második
szemeszterét kötelező volt részképzés keretében az NDK-ban elvégezni. Az ELTE
német szakos hallgatóit a jénai Friedrich Schiller Egyetem fogadta. Ez jóval a
rendszerváltozás előtt volt, és a magyarországinál lényegesen feszültebb légkört
lehetett érezni. Amikor például az egyetem központi épületébe be szerettünk volna menni, nem tehettük meg
az arcképes igazolványunk felmutatása nélkül. Hasonlót Budapesten nem
tapasztaltunk.
- Vannak emlékei az
egykori osztályáról,vagy esetleg diákcsíny?
- Mi eléggé jó osztály voltunk. Az egyik tréfás
dolog amire emlékszem, hogy az egyik matematika órán, a tanár, Hargitai Sándor,
megkérte az egyik fiút hogy rajzoljon egy vízszintes vonalat a táblára. Az
osztálytársam pedig annyira lelkes volt, hogy még a szekrényre is húzott egy
kréta csíkot.
- És emlékszik olyanra,
amikor Önt viccelték meg?
- Ebből a szempontból a
diákjaim nagyon rendesek, nem tapasztaltam semmi durvát. Persze olyan volt, hogy
meg szerettek volna tréfálni, hogy aznapra dolgozatot ígértem nekik, pedig nem
is. Ezek azonban inkább csak megmosolyogtatják az embert, sem mint
felbosszantják.
- Mit szeret csinálni a
szabadidejében?
- Nagyon szeretek
színházba járni, van is bérletünk a szombathelyi Weöres Sándor Színházba, de
ezenkívül kedvelem a mozit is. Gyakran túrázunk a természetben, főleg a
Kőszegi-hegységben, az Írott-kő kedvelt úti célunk.
- Az évnek melyik részét
szereti, vagy várja a legjobban?
- A nyarat kedvelem. A
tanév végén már nagyon jólesik egy kis pihenés, az ember fel tud töltődni. A
karácsony pedig kétségkívül a legszebb ünnep, és mindig nagyon várom.
-Élete során volt
példaképe, vagy olyan ember, akire felnézett?
Németből ( itt a gimnáziumban) Bíró Árpád
tanított, aki nagy szókinccsel és szakmai tudással rendelkező pedagógus
volt. Felnéztem rá, sokat kaptam tőle. Őt mindenképpen egy követendő példának
tekintettem.
- Bónusz kérdés: 5
dolog,amit egy lakatlan szigetre magával vinne?
- A férjem.
Bibliám.
Füzetem, amelyben
naplóbejegyzéseim vannak, és minden fontos dolgot beleírok.
Laptop
Étel és ital.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése