2013. április 10., szerda

"Miénk itt a tér"



2013. április 4-én került sor az NLG és a Bartók Béla Zeneiskola közös hangversenyére. Ez az esemény nem először került megrendezésre, régen iskolánk rendszeresen szervezett ilyen jellegű bemutatókat.
A hangverseny ötletgazdája Pulai Teréz, iskolánk ének-zene tanárnője, egyben a zeneiskola igazgatóhelyettese. Külön köszönet a Tanárnőnek ezért a nagyszerű kezdeményezésért!
 A hangverseny megszervezésében a Nagy Lajos gimnázium diákönkormányzata is közrereműködött. A hangverseny házigazdája Antal Júlia, az NLG DÖK elnöke volt, ő konferálta fel az ifjú művészeket. A rendezvény iskolánk igazgatónőjének Gáspárné Zsolnai Zsuzsannának és a zeneiskola igazgatójának Braviz Mártonnak üdvözlő szavaival kezdődött. Mindketten kifejezték örömüket a hangverseny újra megrendezésével kapcsolatban, valamint reményüket, hogy ez az esemény is hagyománnyá alakul.
A mintegy másfél órás hangversenyen iskolánk diákjai mutatták meg azt, hogy az NLG nem csak a tanulmányi vagy sportversenyeken magas teljesítményt elérő diákjairól lehet híres, hanem remek zenei tehetségekkel is rendelkezik. A diákok a hangszerek széles skáláját vonultatták fel különféle formációkban, amivel hamar elnyerték a közönség tetszését. Egy-egy produkció után hosszú taps tükrözte hűen a fellépők teljesítményét. Ugyan a nézőtéren főként az idősebb generáció, öregdiákok, szülők, iskolánk tanárai foglaltak helyet, de a diákság is képviseltette magát. A fiatalabb közönség megnyerésének reményében könnyűzenei darabokat is hallottunk.Így olyan csodálatos hangszerek is  megjelentek  a színpadon, mint például a basszusgitár vagy a dob. Iskolánk együttese a „Nyúlon túl” is képviseltette magát. Az esemény zárásaként adtak elő két számot, s persze az ő produkciójuk után sem maradt el a tapsvihar.

Varga Bence (11/B)
Fotók: Varga Bogi (10/C) ld. NLG Királyi Képtár
A hangversenyről  Kecskés Zoltán tanár úr és Lengyel Liza (11//B) kép- és hangfelvételt készítettek, így  DVD-én is megtekinthető. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése