2013. április 16., kedd

A Holocaust Magyarországi Áldozatainak Emléknapja

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából ma megemlékezéseket tartanak országszerte, a programban sok helyen kiállításmegnyitók, konferenciák, rendhagyó történelemórák is szerepelnek. Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította emléknappá április 16-át, az e napi megemlékezéseket 2001 óta rendezik meg. 
forrás: hvg.hu


A tegnapi reggelt az NLG diáksága a Savaria mozinál kezdte, a holokausztról való megemlékezéssel. Az osztályok - 9.-től 11. évfolyamig- Szilágyi Andor A Rózsa énekei című 2003-as filmdrámáját tekintették meg. Az eddigi éveknél is jobban megragadta a fiatalság figyelmét az igaz történeten alapuló, látszólag gyermekien naiv köntösbe bújtatott, ám véresen komoly élet-halál harc. A burkolt szörnyűségek és a rendező fanyar humora közelebb hozta mindannyiunkhoz ezeket az éveket, a világháború szennyét, a 40-es évek zsidóüldözését, melyeket talán felfogni sem vagyunk képesek. Sajnos ez megint aktuális probléma. A filmet rövid beszélgetés követte Szilágyi Andorral, a rendezővel, aki egyben a film forgatókönyvét is írta. A velünk megosztott élményei, az eredetileg nem filmes múltja, s mindaz, amit ennek ellenére elért, talán egy kicsit közelebb hoztak minket is az álmainkhoz, amiket véleménye szerint sosem szabad feladnunk.

Vass Martina és Kormos Nikolett (11/A)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése