2012. február 28., kedd

Sportörténet - országos elődöntő

Hétvégén került megrendezésre Tatán a Dr. Mező Ferenc Szellemi Diákolimpia Országos elődöntője.
Ezen az elődöntőn 13 csapat szerepelt, a Karcagon megrendezett elődöntőn 11.

A feladatokról:

- az első feladat a csapatok által készített prezentáció volt. A mi csapatunk Pars Krisztiánról készített egy 2 perces kis filmet. Fontos volt, hogy a két percet nem lehetett túl lépni.
A megszerezhető 10 pontból 8 pontot kaptunk.
A második feladat 1908-as olimpia magyar pontszerzőiről szólt , ezt a maximális 26 pontra teljesítettük.
A következő egy képfelismerés volt, utána igaz-hamis feladat majd a pontfogyasztó.
Az 5. feladat után a csapat a második helyen állt, 7 ponttal lemaradva az első helyen álló csapattól.
A következő feladatokban ( MOB elnökei, keresztrejtvény, képfelismerés, kajak-kenu érmesek,végül megint egy pontfogyasztó) a megszerezhető 88 pontból sikerült 87 pontot megkapni az NLG csapatának.
Ezzel a regionális elődöntőt megnyertük 142 ponttal.
Igazi csapatként egymást segítve, koncentráltan versenyeztek tanulóink.
A verseny folytatása az Országos Döntő amit március 10.-én Dombóváron bonyolítanak le.
A versenyző csapat tagjai: Gasztonyi Ádám, Gálos Tas Csongor, Hargitai Bálint és Terták Dániel.

Felkészítő tanár: Németh Attila
GRATULÁLUNK!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése