Egy kis történelem -A 65 éves békeszerződés

Márai Sándor Párizsban olvasta a hazánkra vonatkozó II. világháborút lezáró békeszerződést: "Benesék kispolgári, nacionalista, demokráciának álcázott sovén propagandája megint győzedelmeskedett" - írta le.

A szombathelyi származású történész-politológust, szerkesztőt, Békés Mártont kértük, válaszoljon kérdéseinkre.

- Az első világháború utáni békeszerződéshez képest ez az 1947. február 10-ei kedvezőbb volt-e?

- Az 1947-es, újabb párizsi béke lényegében minden ponton megerősítette a huszonhét évvel korábbi trianoni békediktátumot. Szigorúan véve a béke területi értelemben szigorúbb volt, egészen pontosan méltánytalanabb, hiszen nemcsak újra deklarálta annak határokkal kapcsolatos rendelkezéseit, hanem Csehszlovákia katonai-stratégiai és gazdasági-politikai igényeit kielégítve Pozsony környékén hídfőt adott az ismételten összeragasztott államnak. Míg ugyanis Ausztria, Románia, Jugoszlávia tekintetében visszaállította az 1920-as vonalakat, Kárpátalja pedig immár nem Prága, hanem közvetlenül Moszkva felügyelete alá került, addig Csehszlovákia megkapott három falut. A 43 négyzetkilométernyi terület Dunacsun, Horvátjárfalu és Oroszvár községeket foglalta magába. Ezzel a Duna egy szakaszának mindkét partja Benes államának ellenőrzése alá került. A szerződés további rendelkezései kimondták, hogy Magyarország köteles minden fasiszta jellegű szervezet föloszlatására, és a revíziós propaganda megtiltására. A magyar hadsereget mindössze 65 ezer főben limitálták, és összesen 70 darab harci gépe maradhatott. A Vörös Hadseregnek azonban jogában állt csapatokat állomásoztatni hazánkban, névleg arra hivatkozva, hogy ezzel - az 1945 és 1955 között - Nyugat-Ausztriában állomásozó csapatainak biztosítja az utánpótlást.

- Miért volt a lakosságcsere a magyarországi szlovákok számára önkéntes, a szlovákiai magyarok számára pedig kötelező? Tudjuk-e, melyik országból hányan távoztak?

- A lakosságcsere egy régóta létező, soviniszta csehszlovák elképzelés része volt. Ahogyan a szovjetek haladtak előre Kelet- és Közép-Európában, úgy üldözték el a németeket Lengyelországban, Csehországban, Szlovákiában, majd Magyarországon is. A németek szervezett hazatelepítése , vagyis valójában Németországba deportálás mellett a szintén bűnös nemzetnek, a fasiszták utolsó csatlósának tekintett magyarokra is sort lehetett keríteni ebben a zavaros időben. Benes homogén csehszlovák nemzetállamot tervezett, amely nem volt Moszkva ellenére. Így került sor a magyar-szlovák lakosságcsere egyezmény megkötésére 1946 februárjában, amely annyi magyar áttelepítésére adott lehetőséget, ahány magyarországi szlovák Csehszlovákiába kíván távozni. A békeszerződés ezen túl azt mondta ki, hogy a még a Felvidéken élő, áttelepedni nem szándékozó magyarok kérdését is rendezni kell. Ezt alapul véve indult az erőszakot sem nélkülöző áttelepítés 1947 áprilisától. 1948 nyaráig összesen 110 ezer magyart telepítettek át, önkéntesen 60-70 ezer szlovák hagyta el hazánkat. A felvidéki magyarok közül azonban a háború után tízezreket vittek csehországi kényszermunkára is.

- Jóvátételként 300 millió dollár fizetésére kötelezte az országot a szerződés. Ebből 200 millió a Szovjetuniónak, 70 millió Jugoszláviának és 30 millió Csehszlovákiának járt. A Szovjetunió érthető, de a másik kettő miért?

- Jugoszláviával 1941 áprilisában hadban álltunk, a Délvidék visszafoglalása ugyanis nem ment véráldozatok nélkül, a délszláv államnak fizetendő összeget ez magyarázza. Csehszlovákia mindvégig úgy pozicionálta magát, mint áldozat és a győztes félhez tartozó ország. Annak ellenére, hogy Prága nem állt ellen a bevonuló németeknek és Szlovákia fasiszta államként jött létre Tiso vezetése alatt. A neki fizetendő jóvátétel egyértelműen politikai ügy volt, úgy is mondhatnánk, hogy Magyarország vesztes voltát húzta alá. Csehszlovákiának 4 millió dollárt fizettünk, majd 49-re a kitelepített magyarok vagyonából egyenlítették ki a számlát. Jugoszlávia felé 47-ig 26 millió dollárt teljesítettünk, a Szovjetunió többnyire gyárakat foglalt le, és a magyarországi német gazdasági tulajdonra, ingatlanokra tette rá a kezét.

- A háborús bűnösök felelősségre vonását ma hogyan értékelik a történészek? Jogosnak tartják-e például Szombathelyi Ferenc kiadatását Jugoszláviának, s azt, hogy őt ott karóba húzták?

- A háború utáni felelősségre vonás már 1945 tavaszán elindult - spontán és szervezett-intézményesített módon is -, és kompromisszum övezte azt, hogy jogi úton felelősségre kell vonni azokat, akik a háborúért és a népirtásért felelősek. Ennek módja, politikai befolyás alá vonása, nem jogállami körülmények közötti lefolytatása, koncepciós elemekkel való átszövése már más kérdés. Amennyiben teljes mértékben jogállami körülmények között folyt volna le a népbírósági ítélkezés, ma nem lennének kérdések. Sok túlzás és szakszerűtlen, vagy aránytalan ítélet született. Szombathelyi kiadatása Tito Jugoszláviájának volt fontos. Az egyezmény úgy szólt, hogy az (életfogytiglanra szóló) magyarországi ítéletnél súlyosabb nem születhet ellene Jugoszláviában sem. Belgrád ezt egyértelműen megszegte. Amely nem volt meglepő: előtte már 40 ezer magyart tüntettek el a Délvidékről.

Vas Népe, 2012. február. 11. szombat | Szerző: Némethy Mária

Békés Márton nekem úgy tűnik, mintha csak most érettségizett volna (2011-ben érettségizett), pedig már elismert ifjú történész. Könyvek, cikkek, médiaszereplések fémjelzik nevét.