2011. október 26., szerda

Nyílt napok az NLG-ben 2011. október 24-25.








Hétfőn és kedden még többen jöttünk iskolába.
Vendégeink voltak. Szombathelyről és a környező településekről érkeztek az iskolánk iránt érdeklődő 8. osztályos tanulók és kísérőik (tanárok&szülők). Vendégeinket, ahogy illik vendégül is láttuk. A választék bőséges volt: tájékoztató előadások, óralátogatások és "kirakodóvásár" a tornacsarnokban. Az alábbi standok kínálták "portékájukat":
- sport és testnevelés
- idegen nyelvek
- sítábor és olasz tengerpart
- természettudományok
- humán tudományok
- diákönkormányzat
- az NLG Öregdiák Egyesület
Az "árusok" ötletes és főleg hasznos tudnivalókat kínáltak tesztek, játékok, kísérletek formájában, a tálcákon pedig finom, édes csemegékkel lehetett serkenti az agyak működését. Mint szorgos méhecske próbáltam én is egyik helyről a másikra röpködni, begyűjteni és/vagy kitölteni a teszteket, totókat, gyufaszálból építeni, tangramot, puzzle-t és sudokut összerakni/megoldani. Nagyon ízlett a tökös süti, elégedett voltam magammal, mert a humán standnál egész jól sikerült összehozni a zene+film párosításokat. Ahogy láttam, 8. osztályos vendégeink is hasonlóan jól érezték magukat.
Reméljük, közülük számosan jövőre már diákjaink lesznek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése