2011. október 24., hétfő

Mazsitúra 2011. október 19.Velem








Gyülekező az Ady téren, háromnegyed kilenc után öt perccel. Az osztályok együtt, az évfolyam össze vissza. A Romkertnél az A, a C-sek meg az információnál. Izgatottan tárgyalnak mind; nem igazán tudják mire számíthatnak. Az igazat megvallom; én sem tudtam, hogy hová tartunk; Vasvárra, mint évekkel ezelőtt, vagy Vasszécsenybe, mint tavaly az én évfolyamom?

Osztályfőnökök integetnek, kiabálnak; indulunk! Hargitai Helga tanárnő megkérdezte tőlem; nem szeretnék inkább kocsival menni? Erre én azt feleltem nem. Hiszen egy gimnazista osztálynak már maga a buszozás is a kirándulás egyetemes része. Én azt hiszem a B buszára keveredtem. Gyors létszámellenőrzés, aztán már indulunk is. Kőszeg felé tart az út, de a cél (nagy örömömre) Velem.

Az Alkotóház kertjében osztályokra szakadt a nagy tömeg, és Németh Júlia, Sümegi Brigitta, Kiss Cintia, valamint Halász Dorina, 12. évfolyamos tanulók vezényletével jobbnál jobb csapatépítő játékokban vehettek részt.

Vakon, egymás térdén ülve, egy övön átugrándozva, kiabálva, nevetve, forró teát szürcsölgetve szórakozták végig a 9.-esek, és csapatvezetőjük a délelőtt óráit, majd a nagy finálé, a fogadalom előtt belevetették magukat a számháborúzás izgalmaiba.

Mintegy zárásként, a két hete felavatott mazsik, jobb kezükkel szívükön, féltérdre ereszkedve, Sümegi Brigi szavait visszhangozva megfogadták, hogy gimnáziumunk hű, és szorgalmas diákjai lesznek.

Kustos Julcsi 10/A


Fotók(szintén): Kustos Julcsi 10/A

A többi képet hamarosan láthatjátok a Királyi Képtárban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése