2011. május 8., vasárnap

FELÚJÍTÁS - BALESETVÉDELEM






KÖRLEVÉL

(Balesetvédelmi oktatás)

2011. március 7-én a Nyugat-dunántúli Operációs Program keretében megkezdődnek az iskola épületének felújítási munkái. A felújítás egészen a következő tanév kezdetéig tart, ez alatt az idő alatt az iskola területe munkaterületnek minősül, ami fokozott figyelmet és óvatosságot követel minden dolgozótól és tanulótól.

A munkálatok az alagsorban és az épület mögötti udvarrészen kezdődnek. A kivitelező feladata, hogy a munkavégzés helyét biztonságosan lezárja, ezzel gondoskodik arról, hogy a baleseteket megelőzze. A területek lezárása miatt megváltozik az iskolában való közlekedés rendje: az alagsori kijáratokat nem tudjátok használni, ezért csak a főbejáraton lehet ki-be közlekedni.

A felújítási munkák további ütemezéséről folyamatosan tájékoztatunk Benneteket, minden esetben felhívjuk figyelmeteket a változásokra.

A munkák nagy zajjal, porral, sok kényelmetlenséggel járnak majd, kérünk Benneteket, hogy viselkedjetek fegyelmezetten, türelmesen. Igyekszünk mindent úgy egyeztetni a kivitelezővel, hogy a legnagyobb zajjal járó munkákat tanítási időn kívül végezzék.

A felújítási munkáknak köszönhetően megnő a balesetveszély az iskolában, ezért megfogalmaztuk azokat a legfontosabb szabályokat, amelyeket mindenkinek be kell tartania a saját és mások testi épségének érdekében. Ezek a következők:

- Tilos belépni az elkerített munkaterületre.

- El kell kerülni az udvarnak azt a részét, ahol munkák zajlanak, ahol építési anyagokat vagy bontási törmeléket tárolnak.

- Tilos az épületben vagy az udvaron tárolt építési anyagokhoz, bontási törmelékhez nyúlni.

- Tilos az épületben vagy az udvaron esetlegesen szabadon hagyott gépekhez, szerszámokhoz nyúlni.

- Fokozott figyelemmel kell közlekedni az iskola egész területén.

A szabályok betartása mindannyiunk érdeke, hiszen csak így tudjuk megelőzni a baleseteket. A szabályok be nem tartása fegyelmi vétség, amely fegyelmező intézkedést, fegyelmi büntetést von maga után.

Előre is köszönöm türelmeteket, segítőkész hozzáállásotokat, remélem, hogy fél év múlva együtt örülhetünk megújult, szép iskolánknak.

Szombathely, 2011. március 7.

Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna
igazgató




2.sz. KÖRLEVÉL

Kedves Tanulóink!

Köszönöm, hogy az épület felújítása miatt kialakult szokatlan helyzetben és körülmények között fegyelmezetten, türelmesen viselkedtek, és – kérésünknek megfelelően – elkerülitek a veszélyes helyeket, helyzeteket.

Ahogy tapasztaltátok, újabb munkálatok kezdődtek: részben a tető felújítása, másrészt az udvaron a lift alapozási munkái. Ezek a munkák még több veszéllyel járnak, mint az eddigiek. Az épület felállványozása már egy hete megtörtént, és a munkák is zajlanak. Láthatjátok, hogy a kivitelezők igyekeznek a munkaterületeket lezárni, az udvar és az épület adottságai miatt azonban ezt nem tudják folyamatosan megtenni.

Az új helyzetben újabb veszélyekre kell figyelnetek:

- A bejáratot óvatosan közelítsétek meg, és igyekezzetek minél gyorsabban tető alá érni!

- Az épületet kb. 5 méteres körzetben ne közelítsétek meg azon az oldalon sem, ahol nincsenek állványok, a tetőről ugyanis bármelyik irányba leeshet egy cserép, egy szerszám vagy lehullhat a törmelék!

- A tantermek szellőztetésekor is legyetek óvatosak! Veszélyes, ezért tilos kihajolni az ablakon, bármikor lehullhat valami az állványok között is!

- Várhatóan még ezen a héten elkezdik a földszinten (a tanárival szemben) egy ajtónyílás kialakítását. Ez a régi konditerem (új előadóterem) galériájára vezet majd. A nyílást le fogják zárni, ezt is el kell kerülni, a lezáráshoz hozzányúlni nem szabad.

- Hamarosan elkezdődnek az ablakcserék, ekkor újabb épületrészeket fogunk lezárni. Erről tájékoztatunk Benneteket.

És még egyszer az általánosan érvényes szabályok:

- Tilos belépni az elkerített munkaterületre.

- El kell kerülni az udvarnak azt a részét, ahol munkák zajlanak, ahol építési anyagokat vagy bontási törmeléket tárolnak.

- Tilos az épületben vagy az udvaron tárolt építési anyagokhoz, bontási törmelékhez nyúlni.

- Tilos az épületben vagy az udvaron esetlegesen szabadon hagyott gépekhez, szerszámokhoz nyúlni.

- Fokozott figyelemmel kell közlekedni az iskola egész területén.

A szabályok betartása mindannyiunk érdeke, hiszen csak így tudjuk megelőzni a baleseteket. A szabályok be nem tartása fegyelmi vétség, amely fegyelmező intézkedést, fegyelmi büntetést von maga után.

Szombathely, 2011. április 11.

Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna

igazgató



Röpke hónap múlva véget ér a 2010/2011-es tanév. Reméljük, az időjárás is lassan tudomásul veszi és egyre szebb, naposabb tavaszi, majd nyári napok köszöntenek ránk. Többször és többet lehet az udvaron napfürdőzni, a sportpályákon focizni, kosarazni. Jóllehet ezek megközelítése most, a felújítás alatt nagyobb körültekintést és óvatosságot igényel. A fokozott balesetveszélyre való tekintettel, úgy gondoljuk, hogy a fenti körleveleket blogunkon is közzétesszük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése