2015. március 6., péntek

...és még mindig a bálról...




Báloztak az NLG-sek

Megrendezésre került idén is a Nagy Lajos Gimnázium iskolabálja február 27-én. Az estét a 11. évfolyam testnevelés szakos osztálya szervezte meg a Tóvendéglőben. 18-órától volt kapunyitás, majd 18:30-tól kezdődött a műsor, melyet Rimányi Táncstúdió növendékei Juhász Gergő és Kiss Anna Eszter, Fogl Barnabás és Magó Viktória- nyitottak egy csodás keringővel.
Ezt követően Tóth Dániel -a Művészeti Szakközépiskola tanulója- lépett fel, majd felszolgálták a vacsorát. Utána Vigh Gergő, Bakucz Dániel, Fehér Márk, Dömötör Marcell és Sulyok Gergő -a Nagy Lajos Gimnázium tanulói- uralták a színpadot kivételes énekhangjukkal.
Az iskola évente meghirdetett versíró pályázatának győztesét az előző évekhez hasonlóan a bálon hirdették ki,az idén Kocsis Márton 10/C osztályos tanuló kapta a "Lyukas-kő Díjat", majd a bálkirálynő és bálkirály jelöltek vonultak fel a zsűri előtt, akik Hargitai Emmát és Málics Marcellt -a 12/C osztály tanulóit- választották a bál legszebbjeinek.
Végül a szervező(11/D) osztály adott elő három táncot, ezek közt a bálozók egy Y.M.C.A-t és egy jelmezest láthattak, majd az utolsóba a tanárokat is sikerült felkérni a színpadra egy keringőre. Az este Dj-je Füzi Andor volt.
A műsorok végeztével elkezdték kisorsolni a tombolákat, később pedig kezdődhetett a buli nagyszerű zenével és pörgős tánccal a bálozó diákok és tanárok számára 23 óráig. 
Vincze Bence (11/B)

Ps:Bence cikkét és néhány fotóját a héten a vaol.hu  közölte. 
Blogunk csak ez után tehette  közzé. A legjobb fotókból az NLG Királyi Képtárban is  láthattok  egy összeállítást. A teljes "képállomány" a könyvtárban megtekinthető. 
A bál sikerét  a 11/D-nek és osztályfőnökének Boros András tanár úrnak köszönhetjük.Nagyon sokat dolgoztak azért, hogy kellemes estét szerezzenek nekünk. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése