Meséljen diákéveiről!
A Pest megyei Nagykátán
a Damjanich János gimnáziumban végeztem. Bár Pest megyében éltünk, elég messze
laktam az iskolától, rengeteget vonatoztam minden nap, és persze még tanulni is
kellett. Így ezeket az éveket annyira nem élveztem, nagyon leterhelt voltam,
ráadásul emiatt külön programokon sem tudtam részt venni. Az osztályunk csak
lányokból állt, és elég klikkes volt, mert nagyon sok helyről jöttünk össze, és
akik egy helyről érkeztek, együtt is maradtak, de egyébként jól viselkedtünk,
természetesen én is a csendes, visszahúzódó diákok közé tartoztam.
Mindig tanár szeretett
volna lenni?
Nem. Nagyon érdekelt a
kertészkedés, szabadidőmben még ma is szívesen foglalkozom ezzel, ezért
eredetileg tárgy- és kertépítészeti szakra szerettem volna jelentkezni, de a
véletlenek összjátéka úgy hozta, hogy ide, Szombathelyre kerültem a Berzseny
Dániel Tanárképző Főiskolára.
Ha jól tudom a média és
rajz szak mellett biológia szakot is végzett. Miért ezeket választotta?
Rajzolni már általános
iskolában is nagyon szerettem, majd később egy rajzszakkörbe is jártam a
Képzőművészeti Szakközépiskolába, így a rajz egyértelmű volt, illetve
növényekkel és állatokkal is mindig szívesen foglalkoztam, tehát ez a szakpár
adott volt. Majd jóval később felvételiztem az Iparművészeti Egyetemre, ott
pedig a tárgy- és környezetkultúra tanári szakot végeztem el médiapedagógia
szakiránnyal, tehát így kerültem kapcsolatba ezekkel a tárgyakkal.
Hol kezdte a tanítást?
Mi volt a legnehezebb kihívás kezdő tanárként?
Először a Szentkirályi
Általános Iskolában tanítottam alsó tagozatban rajzot, délután meg napköziztem.
Itt nem éreztem azt, hogy valami rettenetesen nehéz lenne, inkább mikor az
egyetemen elkezdtem tanítani, akkor kicsit úgy éreztem, hogy nem vagyok elég
tapasztalt, csak 10 évvel voltak a diákok fiatalabbak nálam, ez picit
feszélyezett.
Említette, hogy Pest
megyéből került ide. Volt olyan emlékezetes pillanat, amikor észrevette a
nyelvjárásbeli különbségeket, vagy hallott olyan szót, amit nem ismert?
Dödölle nálunk nincs,
azt itt ettem először, illetve nálunk nem mondják, hogy leány gyerek, fiú
gyerek, csak simán fiú, lány, valamint, amit itt tócsninak hívnak, azt nálunk
görhönynek.
Ha jól tudom, Tanárnő
szabadidejében komolyan foglalkozik elektrografikával. Mesélne erről? Mikor
került vele kapcsolatba?
Mikor a médiapedagógia
szakot végeztem, akkor kerültem komolyabb kapcsolatba a számítógéppel, mert
elvárás volt, hogy filmet és számítógépes grafikát is csináljunk. Nekem ebből a
két területből, mint alkotási út, a számítógépes grafika, az elektrografika
maradt meg. Aztán otthon is elkezdtem ezzel dolgozni, és azóta is csinálom, már
több mint 15 éve. Az első kiállításom 2006-ban volt Szombathelyen a Művészetek
Házában. Nagyon szeretek ezzel foglalkozni, nekem nem kell műterem, bármikor,
akár főzés közben is tudom csinálni, és annyiszor javítom a képemet, ahányszor
akarom. Ez a tevékenység a tanítással, kitölti az életem.
Van olyan képe, ami
különösen fontos Önnek?
Igen, a Kékítőt old...
című sorozat. Pest mellett, ahol laktunk, az utcánk egyik végében egy templom
volt, a másikban pedig egy téglagyár. Amikor kimentem az utca végére ezeket
láttam a tócsákban. Ez nagyon kedves emlék számomra, a gyerekkoromat idézi, így
ez áll hozzám a legközelebb. A cím ötlet pedig József Attila verséből
származik, aki az egyik kedvenc költőm Radnóti mellett. (Tanárnő el is küldte
a sorozatnak az első képét.)
Melyik kiállításra,
meghívásra a legbüszkébb?
2015-ben Genovában, a
Palazzo Ducale-ban volt egy kiállítás, az volt a címe, hogy A művészet határai.
Erre 63 magyar és 63 olasz kiállítót hívtak meg, és a meghívottak között én is
szerepeltem. Talán erre vagyok a legbüszkébb. Illetve 3 évente rendezik meg a
Miskolci Grafikai Triennálét Magyarországon, itt beadásos rendszer van,
zsűrizik az alkotásokat, és a legjobbakat állítják ki; annak szintén nagyon
örülök, hogy 2017-ben is bent voltam a zsűrizettek között. (Itt a Melankólia
című sorozatból kerültek ki képek, egyik elemét szintén megkaptuk Tanárnőtől.)
Van kedvenc festője,
alkotója?
A kortársak között most
van két olyan alkotó, akiknek nagyon tetszik a munkássága. Az egyik Chiharu Shiota japán művésznő, a másik
pedig Ai Weiwei kínai művész. Úgy
érzem, hogy hasonlóan gondolkodnak, mint én, és nagyon örülök, hogy más is
majdnem ugyanúgy dolgoz fel egy témát, azt találja érdekesnek, mint amit én. De
persze rajtuk kívül szeretem Rembrandtot,
Picasso-t, tetszenek a szürrealisták: Dali,
Magritte.
Végül azt szeretném
kérdezni, milyen tárgyat hozott magával és miért?
Az egeremet hoztam, mert
ezzel készítem a képeimet, és a munkához is ezt használom, mikor rakom össze
órákra a prezentációkat, képanyagokat, tehát nagyon sokat dolgozom vele.
Kérésünkre Tanárnő
mutatott és elküldött még pár képet a fent említetteken kívül. A felső, az első képeinek egyike, a Szoba sorozat tagja, az utolsó képen a Vacsora után...I. című
alkotás látható.
Köszönjük a beszélgetést és a képeket! További szép sikereket és sok örömöt kívánunk az alkotáshoz!
Kővári Dorottya, Tóth Éva (12.A)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése