2014. október 21., kedd

Őszi versenyeredmények


I.


A Kanizsai Dorottya Gimnázium laborjában 2014 október 9-én országos fizika csapatversenyt szerveztünk középiskolások részére.
A versenyre szombathelyi iskolákon kívül Fonyódról, Győrből, Kőszegről, Sárvárról neveztek.

(Az NLG-ből 3 csapat indult,  a 9., 10., és 11. évfolyamból.)
 A vendégeket az ún. Csodák Folyosója Kiállítással fogadták a gimnázium tanulói. 
A verseny több részből állt. A csapatok előzetes feladata egy kísérleti eszköz elkészítése volt, melyek kiállításra kerültek a gimnázium folyosóján. A verseny első részében egy tesztet kellet megoldani a diákoknak, majd ezt követően Öveges professzor egy-egy érdekes kísérletét mutatták be. Ebéd után a csapatoknak mérési feladatot kellett elvégezni és a kapott eredményeket elemezni, értelmezni. 
A verseny befejező részében átlátogattak a közeli Iseumba.Itt a csapatok egy, a kiállításhoz kapcsolódó feladatlapot kaptak, melynek megoldása szintén a verseny részét képezte.
A Nagy Lajos Gimnázium 9. évfolyamos  csapata  az országos verseny 3. díját nyerte el. A csapat tagjai: Jakab Bálint, Juhász Gergő, Tóth Dávid, valamennyien a 9/C osztály tagjai.
A tudósítást Horváthné Finta Zsanett küldte.
Fotók: Németh Attila 10/B 



II.


Október  15-én, szerdán általános, illetve középiskolás tanulók szállták meg a Nyugat-magyarországi Egyetem auláját. 30 csapat mérhette össze tudását az oktatási intézmény által rendezett "Tini galopp" című információkeresést, önálló kutatást telősegítő könyvtári versenyen. 
Iskolánk két csapattal nevezett,  a 3-3 fős csapatokat a 10/ C osztály tanulói alkották.  
1) csapat, neve: 30/Y
    Kovács Eszter
    Kocsis Márton
    Ignéczi Dóra 

2) csapat, neve: KLIKK 1
    Bödei Eliána
    Simon Krisztina
    Pászthory Júlia
A nap egy fotókiállítás megnyitóval kezdődött, melynek címe’ Utazó olvasó’. Juhász István a tömegközlekedési eszközökön és az utcán olvasó embereket örökítette meg. Képei ösztönzően hathatnak: olvassunk, amikor csak lehetőség van rá! Aki teheti, mindenképp tekintse meg a képeket, október 31-ig  várják az érdeklődőket.
Ezután a csapatok egyik fele indult a város felé, ahol  mindenféle kalandos feladványt kellett megoldaniuk. A feladatok nagyrészt városunk történelmével volt kapcsolatos, de természetesen az irodalmi kérdések sem maradhattak el.  Az utasítást ötletesen versbe szedve kaptuk. Az 5 csapat, amelyik 50 percen belül visszaért az egyetemre, plusz két ponttal gazdagodhatott. Visszatérés után még három irodalmi totó kitöltésével kellett megbirkóznunk.
Ameddig 15 csapat a várost járta, az egyetemen maradtak számára előadást tartott a Savaria Slam Poetry. Ez egy Szombathelyen tanuló egyetemistákból álló csapat, akik verseket írnak és ezeket legtöbbször zenei aláfestéssel adják elő, olykor kávézói estjeiken. A bemutatót követően a versenyzőkkel együtt heten dolgoztak. Tíz megadott szót kellett belecsempészni egy versbe, majd előadni a költeményt. Ez a foglalkozás nagy sikert aratott. Aki pedig lájkolta facebook-os oldalukat egy Sponge Bob-os zászlóval gazdagodhatott.
Az eredményhirdetés 2 óra körül volt. Nagy meglepetésünkre az NLG KLIKK 1 csapata megosztva a 2. helyezést nyerte el, a 30Y pedig a 3. lett a középiskolások kategóriájában.




A képes beszámolót Ignéczi Dórinak (10/C) köszönhetjük.

 GRATULÁLUNK!!!


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése