1956

Jobbágy Károly  

A rádió mellett

 
Rólunk beszélnek minden nyelven
sikong az éter és csodál:
„Dávid harcol Góliát ellen." 

 Népmilliók aggódva nézik,
hányan indulnak halni még?
S küldi a nép ifjú vitézit.

Fiatalok, még alig éltek
s füttyőngő golyók hangja közt
támadnak neki a pribéknek. 

Nem akartunk híresek lenni,
ilyen áron meg semmiképp,
hisz' bánatunk már végtelennyi, 

de nekünk mindig az jutott,
hogy a világ minket csodáljon
s fiaink kapják a golyót: 

Kint ágyú szól, gyors lövés pattan,
a falról Petőfi figyel,
ahogy járkálok egymagamban. 

Így járkált ő is átkozódva
„Európa újra csendes..."
csak minket húz a sors karóba,

csak minket öl száz év után is
ugyanaz, aki hajdan ölt;
hogy hányan hullunk? - sose számít. 

M á s o k csodálják bátorságunk
mi meg naponta meghalunk,
dzsida, s golyó veri át hátunk, 

de megmutatjuk a világnak,
hogy mikor mindenki lapul
s csak a "rádiók kiabálnak, 

mint akinek már mindenképpen
minden mindegy, hát Életet
adunk Szabadságért cserébe. 

És ha a Sors minket így büntet,
mert hogy tűrtünk tíz éven át,
felmutatjuk véres fejünket, 

s tudjuk, hogy mindent megbocsát. 

 Budapest, 1956. október 29.
Irodalmi Újság, 1956. november 2.