2014. október 13., hétfő

Mazsitúra 2014




Mint minden évben, az NLG mazsolái – a kilencedikesek – az idén is útra keltek, hogy egy túra során vetélkedjenek egymással és tovább építsék osztályközösségüket. Most a Parkerdő volt a helyszín, ahol számos izgalmas feladat várt az újoncokra.
A gólyáknak tudásukról is számot kellett adniuk, kvízek formájában, továbbá a „Magyarország szeretlek” című vetélkedőhöz hasonló feladatok során. Megtippelték, hány téglából áll az Empire State Building, valamint megadott szavak felhasználásával kellett összefüggő történetet improvizálniuk. Volt malomjáték is, ahol az maguk a mazsolák szolgáltak  bábuként, majd a következő megmérettetés során osztálypiramist is kellett építeni.
 Mentoraik sem maradtak feladat nélkül. Pluszpont járt annak az osztálynak, akinek a pásztorai táncra perdültek.
A mazsitúra nem csupán verseny, az osztályközösségről is szól, így mazsoláink egy puszicsata során  még közelebb kerülhettek egymáshoz. A feladat következő volt: puszild meg a kör közepén ülő embert úgy, hogy ezt egy másik osztálytársad úgy próbálja megakadályozni úgy, hogy megpuszil téged. Aki nem tudott puszit adni, a kör közepére került. A játékot sok nevetés és még több puszi övezte.
Zárásként egy kalandos kincskeresésben vehettek részt az osztályok, ahol titokzatos rejtvényekkel kellett eljutni a következő helyszínig. A hagyományos számháborúra is sor került, melyhez a parkerdő vadregényes környezete remek helyszínnek bizonyult és az időjárás is nekünk kedvezett.
A mazsitúra nyertese a 9.C osztály lett, de minden osztály győztes, hiszen szép emlékekkel, egy jó hangulatú osztályprogrammal gazdagodtak.
A mazsolák napja azonban a túrával korántsem ért véget, hiszen beavatásukra, igazi NLG-sé fogadásukra este a mazsibulin került sor.
Beszámoló: Némethy Zsófia
Képek: Ignéczi Dóri (ld. még Királyi Képtár II.)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése