Össze-vissza
cikáztam a könyvtárban – hisz tudja mindenki, milyen az, amikor konkrét
elképzelés nélkül keres valami olvasnivalót. (Hát, én aztán jó sok könyvet
összeszedtem ismételten… )
Valahogy (hat könyvvel megpakolva) betértem a „t” betűsök
sorába is végül, s először csodálkozva fedeztem fel Tóth Krisztina Magas labda
című verseskötetét (melynek létezéséről fogalmam sem volt), majd csak úgy
mellékesen végigfuttattam a szemem a polcokon. Akkor találtam meg Tóth Máriát.
Sok könyv volt tőle; hosszasan nézegettem azokat, de végül arra nyúltam rá,
amelyiket már a válogatás elején kiszemeltem magamnak.
Kutyák tele. A könyv
hátulján rövid részlet volt az egyik benne található novellából. Nem azért a
részletért vettem ki. (Pedig, zárójelben megjegyzem; eléggé félreérthető,
felcsigázó részlet volt. Olyan fél részt vonzó, fél részt taszító.)
Mágnesként vonzott
az a könyv, és nem bántam meg, hogy kivettem.
Benne voltak a
hétköznapok, a romániai rendszerváltás előtti és utáni idők, szegény nyugdíjas
nénik, kultúrák és szokások találkozása, pár határozott, kiforrott novellában,
melyek átadták a befogadónak azt a hangulatot, amit ugyan soha nem élhetett át,
de a sorokban megtapasztalhatta.
S mindez humorral
átszőve; egy kanál cukorra csepegtetve a keserű valóságot.
Kustos Julcsi
11.A
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése