2013. január 28., hétfő

A Váradi házaspár elismerései

Nem csak "hazai pályán", országosan is elismerik a Váradi házaspár munkáját. Váradi Attila irányíthatja az U20-as férfi kosárlabda-válogatottat, Szarka Ildikó az U16-osoknál edző. Utóbbi nemrégiben Pünkösty Csaba-díjat kapott.
Nincs tuti tipp arra,  mi jobb egy házaspár esetén: hogy azonos, netalán gyökeresen más az érdeklődési körük. Váradiéknál az előbbi működik nagyszerűen, közös szerelmük a kosárlabda. Középiskolás koruk óta (mindketten a Sabariában kosaraztak) együtt vannak; miután a feleség, Szarka Ildikó elvégezte a TF-et, 1986-ban házasodtak össze. Ildikó már a főiskolán is edzősködött. Hazatérte után testnevelőként dolgozott, illetve lány kosarasokkal foglalkozott.
Váradi Attila a Falcóban fejezte be játékos pályafutását; s 1989-től az akkori edzőnek, Déri Csabának segédkezett. 1990-re datálja, amikor elhatározta, hogy az utánpótlás-nevelésre koncentrál. És három szezontól eltekintve - 2003 és 2006 között, a klub konszolidációjának idején ő volt a felnőtt csapat vezetőedzője - máig ezt teszi.
A férj és feleség közös munkája 1995-ben kezdődött, akkor csábította át Attila Ildit a szombathelyi - a mára már a Falco, a Szombathelyi Sportiskola és Ifjú Sólymok égisze alatt működtetett - fiú utánpótláshoz. Az első országosan is jegyzett siker egy kadetbajnoki ezüstérem volt 1996-97-ben, s azóta csak sokasodtak a korosztályos érmek,  bajnoki címek, de ami a legfontosabb, a tehetséges játékosok.

Váradi Attila és Szarka Ildikó második otthonukban, az Arena Savariában, a kosárlabda pálya mellett (Fotó: Kiss Teodóra)
Szarka Ildikó a múlt év végi városi Sportkarácsonyon vehette át az utánpótlás- és versenysport, illetve a szabadidősport területén végzett kiemelkedő munkájáért a Pünkösty Csaba-díjat.
- Testnevelőként, a diákolimpiai sikerek kapcsán talán jobban fókuszban vagyok - mondta az edzőnő, aki a Nagy Lajos Gimnázium csapataival már ötször nyert diákolimpiai bajnoki címet -, de ezt a díjat jórészt az egyesületi utánpótlás-nevelésnek köszönhetem. Az pedig közös munka eredménye, hiszen egységes szemlélettel dolgozunk. Köszönettel tartozom az iskolának és a családomnak is, hiszen mindig támogatnak.
Nemcsak Szombathelyen - ahol kiépítették az utánpótlás-nevelés komplex rendszerét, és már 23 fős edzői stábbal húzzák egy irányba a szekeret - ismerik el a magukat folyamatosan képző, nemzetközi tapasztalatokat is felhasználó két szakember munkáját. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségében (MKOSZ) is számítanak rájuk. Ildikónál maradva:  először 2001-ben kapott feladatot az U15-ös fiúválogatott mellett, Szalai János vezetőedzősége idején. Azóta folyamatosan dolgozik korosztályos válogatottak stábjában edzőként, illetve a szövetség kiválasztó-képző programjában. Január 1-jétől megyei utánpótlás referens a nem kiemelt egyesületek mellett.
Attila az MKOSZ szakmai és utánpótlás bizottságának tagja,  a 12-15 éves korosztály  kiválasztó-képző programjának  vezetője.  És nemrégiben felkérték az U20-as válogatott irányítására.
- Korábban is volt már megkeresés, de nem akartam nyáron, amikor  a legtöbbet tudunk dolgozni, itt hagyni  a saját csapatomat. Most viszont már olyan az edzői garnitúra,  hogy nem érzem pótolhatatlannak magam. Nagy kihívás az U20-as korosztály. Egyrészt, mert ennek kell(ene) lennie a felnőtt válogatott előszobájának, másrészt, mert ez a korcsoport  az elmúlt évek teljesítménye alapján finoman szólva is gyenge. De ismerem ezeket a fiúkat, ennél többre érdemesek. Mindent megteszünk, hogy előbbre lépjenek.
A házaspár egyetért abban, hogy a nemzetközi szinthez képest  minden korosztályban  a mentális lemaradás a legnagyobb. Az elsődleges az, hogy a fiatalok eljussanak arra a pontra, hogy higgyenek a tehetségükben, akarjanak jobbak lenni, kilépni a középszerűségből, s ezért tegyenek is meg mindent.

vaol.hu.2013.jan.26.

Váradiné Szarka Ildikó tanárnő a 2000/2001-es tanévtől tanít iskolánkban. Talán kevesen tudjátok,  az NLG-ben  végezte középiskolai tanulmányait is. Blogunk igyekszik mindig hírt adni a "kosaras" sikereinkről, melyek Ildikó  tanárnő lelkes és kitartó munkájának is nagyrészt köszönhetők.

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése