2011. december 12., hétfő

Egy e-kiállítás képei

Így december közepén már olyan természetes, hogy "rendeltetésszerűen" használjuk iskolánkat. Reggelente egy elegáns külsejű épületbe lépünk be. Birtokba vettük az osztálytermeket, voltak már rendezvényeink is az újonnan kialakított díszteremben, a folyosók mintha tágasabbak lennének, nem is szólva az igényesen kialakított és egyáltalán nem mellékes mellékhelységekről.
De!!! Mindez pár hónapja még egyáltalán nem volt ilyen egyértelmű. Nyáron azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy katasztrófa sújtotta területnek lehetett nyilvánítani az NLG épületét és udvarát.
Még az iskolakezdés sem tűnt egyszerűnek. Aztán apránként minden a helyére került. Ha visszalapoztok blogunk 2011. október 14-én írt Zárórendezvény című bejegyzésére pontosan megtudhatjátok, hogy mekkora horderejű munkálatok zajlottak.
E-galériánk három részben szeretné felvillantani hogy milyen volt és milyen lett iskolánk. A fotókat Senyei Zsolt oktatástechnikus és Pados Réka (10/C) készítették. Köszönet érte. Rengeteg jó kép készült, én itt a blogon csak ízelítőt tudok adni. A teljes kollekció rövidesen a Királyi Képtárban is megtekinthető lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése