A tavalyi tanév végén nagy örömmel írtam meg az iskola felújításáról szóló riportot. Az ember önkéntelenül is maga elé képzelte a Nagy Lajos Gimnázium új külsejét, a felújított belső tereket, és hitetlenkedve próbálta életre kelteni egy esetleges lift ötletét. Minden nap úgy léptem be az iskolába, hogy amikor jobbra néztem, szinte hallottam, hogy Hajós Alfréd emléktáblája így szól hozzánk: „Kellene már az új szín, ez a régi nem illik hozzám!”
A pályázati pénz rendelkezésre állt, kiírták a közbeszerzési pályázatot. A felújítás elméletileg júliusban kezdődött volna el, de ennek semmi jelét nem lehetett látni. Közben cikkeztek az újságok, több helyről kaptunk különböző információkat.
Egy idő után fel is adtam a meddő próbálkozást, hogy valamiképpen megértsem, mi történt. Az eredmény szempontjából úgyis mindegy. A pályázati pénz lassan elúszik, a szegény emléktábla pedig egyre kényelmetlenebbül érzi magát a sárga falon.
Aztán egy szeptember végi nap délelőttjén a földszinten leomlott egy vakolatdarab.Egy héten át „Omlásveszély!!!” tábla emlékeztette az arra járó diákokat, hogy 1.közlekedés a túloldalon, 2. az élet bizony nem habos torta.
Összefoglalva: felújítás még nincs, omlásveszély már nincs, de - mint tudjuk - a remény hal meg utoljára.
Sugár Viktória 12.C
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése