„A csekély hőfokú, langyosan lírizáló érzelmesség mindvégig rí és ríkatni akar – és helyenként ríkat is – ebben a darabban, és teszi ezt méghozzá az alapjában azért-tisztaszívű vagányok és a szerelmes kiscselédek veszedelmesen olcsó sablon –romantikájával.”
Csekély hőfokról a szombathelyi előadáson szó sincs, Valló mélyről fogalmaz, átgondolt és átkonstruált munkát végzett. A végeredmény, állítom, bárhol megállná a helyét.
Valló átszabta az eredeti Molnár darabot, a mennyországot a halál utolsó pillanatába ágyazza, ezzel új kérdőjeleket épít bele. Lehet, hogy ez az egész csak Lilliom utolsó halál-közeli élménye, a tudatalatti számvetése, feloldozása? Érdekes játék mindenesetre.
A szombathelyi színház előadásán a körhintás-cukormázas díszlet a sarokba kerül (ténylegesen a színpad oldalába állított lomkupacba), a ligeti élet kerete kopottas deszkákból tákolt. Ebből a polgáritól messzi, csűrszerű, kopottas és szegényes világban két lófej tekint egymásra, az égből. A menny sem különb lakhelye a periférián élőnek, kicsit fényesebb, jó dohánytól szagos, de a szegény ott is szegény. Liliom látszólag a próbát sem állja ki, elveszett, gondolhatnánk, a nők szerelme-szeretete azonban feloldozza.
Valló nem ríkatni akar, Julija (Csonka Szilvi) sem egy érzelgős, mézeskalácsra írókázott szomorúszemű szende, árnyaltabb, ha kell konokabb és komorabb. A nagyjelenet tőle, Liliom halálos ágyánál meglepő: nem sír, és nem sirat, valami elmúlhatatlan, örök dolgozik benne, amitől a halál sem választhatja el a szerelmes lányt. Konok és feloldozhatatlan.
Liliomé a közhelyes felszín (a zord külső mögött érző szív, stb …) ellenére nehéz szerep. „Liliom szerepét nem tudja akárki eljátszani. Csak az a színész képes erre, akinek a lelke mélyén köze van a figurához…” nyilatkozta a rendező nem sokkal a bemutató előtt. Szabó Győző ilyen, tudja a titkot. Eleven a színpadon a bumfordi csibész, akiért titokban vagy vállaltan bolondulnak a nők: a deszkákon és a széksorokban egyaránt. Nélküle nem élne a darab. Méltó társ ebben a játékban Muskátné (Kiss Mari) is, az érett, emancipált, de a szerelmével szemben kiszolgáltatott özvegy.
Czapkó Antal keresztje az, hogy termete miatt mindig vele játszatják az erős embert (érzéketlen katona, verőlegény, kisszerű kültelki vagány). Megfejthetetlen mi teszi, de itt olyan mellékszereplő, akiről az előadás után is beszélünk. Emlékezünk rá, hogy Ficsúr tényleg sunyi, kialvatlan és rossz szájszagú bűnöző. Lenézzük, és egy kicsit félünk tőle, még ha messze van is.
Julika barátnője, Mari (Bálint Éva) a darab első felében az, aminek látszik: faluról felkerült liba, aki buta, naiv szemekkel néz bele a világba. (Tényleg nevetni kell azon, akinek a szívszerelme – egy Hugó!!!) Aztán alig vesszük észre, hogy avanzsál budapesti szépasszonnyá.
Molnár erre várt: magából formálta, gyúrta a kültelki ficsúr bonyolult karakterét, merthogy - jegyzik az irodalom-történészek -, erőszakos, verekedős, kártyázós, csajozós, kiszámíthatatlan férfi volt ő maga is. Ez az ő száz évvel ezelőtti elszámolása, életével és a nőkkel…
forrás: nyugat.hu
wssz.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése