2010. január 27., szerda

Kiállítás a könyvtárban


A Hajós Alfréd Emléknaphoz kapcsolódva a könyvtárban kiállítást rendeztünk.
Az olimpiai bajnok , a versenyszerű sportolás után mint diplomás építészmérnök, a kor neves építészei, Alpár Ignác, később Lechner Ödön mellett dolgozott. 1907-ben alapított önálló tervező irodát. 1909-ben (31 évesen!) készítette el a Szombathelyi Ifjú Vakok államilag segélyezett Tannevelő és Foglalkoztató Intézetének tervrajzait. Az eredeti rajzokat a Vas Megyei Levéltár őrzi. Az intézetet 1910 augusztusában adták át, és egészen 1950-ig a Vakok Állami Intézetének adott helyet. Ekkor a Magyar Dolgozók Pártja kapta meg. Később hosszú ideig általános iskola működött e falak között. A Nagy Lajos Gimnázium 1995-ben költözött ide.


Az épület kivitelezője Andráskay-Müller Ede (1897-1934) volt.
Az ő élete is "kész regény". Róla is olvashattok a kiállításon.


Szombathelyen még a Király utca sarkán található szép épületet tervezte Hajós Alfréd. Mi már csak úgy emlékszünk erre a házra, hogy a Savaria Tourist (volt itt), pedig anno mezőgazdasági bank és hitelintézet működött itt.


A kőszegi gimnáziumot is Hajós Alfréd tervezte1907-ben.

A kiállítás létrehozásában nagy segítséget nyújtott:
Biácsi Hajnalka tanárnő, a Gépipari és Informatikai Műszaki Szakközépiskolából, aki felhívta figyelmünket Andráskay-Müller Edére, az iskola megépítőjére
Mayer László levéltári könyvtáros, a Vas Megyei Levéltárból, aki rendelkezésünkre bocsátotta a tervrajzok másolatait
Molnár József nyugalmazott mérnök, akinek hatalmas gyűjteményéből lefotózhattuk a Hajós Alfréd által tervezett(szombathelyi és kőszegi) épületekról készült régi képeslapokat.
Nagyon köszönjük!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése