2018. június 12., kedd

Tanárportrék 22. Pataki Ágnes tanárnő


Hogy teltek a diákévei?

Így utólag visszagondolva hihetetlenül gyorsan teltek. Alapból tatabányai vagyok, ott is jártam általános iskolába valamint gimnáziumba, és nagyon szerettem őket, szép emlékeim vannak ezekből az időkből. Gimiben kevesen voltunk, 24 fős volt az osztály, ebből 20 lány. Ez azért megadta az alaphangulatot, de jó kis közösség voltunk, sokat nevettünk, jól éreztük magunkat. Visszanézve kicsit érdekesnek találom, hogy nagyon csendes és visszahúzódó diák voltam, most már azért nem érzem magam annyira annak. 
Sajnos a kapcsolatokat a távolság miatt nem könnyű tartani, nem futok össze senkivel például a  boltban, de az osztálytalálkozókon mindig nagyon jó a hangulat, ilyenkor sokat beszélgetünk egymással. Mostanában szoktunk tartani általános iskolás évfolyam-találkozókat, ezeket is nagyon élvezem.

Mindig tanár szeretett volna lenni?

Nem mindig, de általános iskolában igen. Akkor még nem tudtam miért, mi tetszik benne, de sokat segítettem az osztálytársaimnak a matekban, vagy bármi másban, amiben kellett, és éreztem, hogy ezt nagyon szeretem csinálni. Aztán középiskolában eltávolodtam ettől az iránytól, akkor már gépészmérnök vagy vegyészmérnök szerettem volna lenni, jártam is a mostani Pannon Egyetem vegyészmérnöki felkészítő táborába. Itt viszont eldöntöttem, hogy ez mégsem szeretnék lenni, és valahogyan visszakanyarodtam a tanári pályához.

Miért a matematika és a technika szakot választotta?

Ez érdekes, én alapvetően egy orosz specializációjú osztályba jártam, ez azt jelentette, hogy heti 7 óránk volt oroszból. Viszont emiatt nem mehettünk fakultációra, hanem ezt a nyelvet kellett tanulnunk még nagyobb óraszámban. A matekot nagyon szerettem, bár ugye faktra nem mehettem belőle, viszont az osztályban jó matekosnak számítottam, így naiv tudatlansággal úgy gondoltam, hogy ez nekem megy, és elég lesz az egyetemre. Aztán persze emiatt a hiány miatt sokkal nehezebb volt, de valahol természetesen meg kell dolgozni a sikerért, amit mások középiskolában tanultak meg, nekem ottanra maradt. Viszont a matek mellé kellett még valamit választani. A vegyészmérnökséggel együtt a kémiától is eltávolodtam, abban pedig biztos voltam, hogy a fizikát nem szeretném. Elkezdtem keresgélni, hogy mivel lehetne még párosítani, és rátaláltam a technikára, amiről sokat nem tudtam, de ekkor eldöntöttem, hogy ezt a két szakot választom az ELTE-n. Ez jó döntésnek bizonyult, a technika szakot különösen szerettem az egyetemen. Ez kis létszámú csoport volt, nagyon családias. Volt külön tanszékünk, külön könyvtárral, még a folyosónk is le volt zárva, csak a technikások mehettek oda be. A tananyag nagyon színes skálán mozgott, az anyagismerettől kezdve a forrasztáson át az esztergálásig mindent csináltunk, én például készítettem autóriasztót. Olyan feladatot is kaptunk, hogy határozzuk meg, hogy tejből, vízből, tojásból és lisztből miket tudunk létrehozni különböző feltételek mellett, vagy fel kellett dolgoznunk egy tárgy történetét. Én a világítástörténetet választottam, és azért, hogy élethű ábrákat tudjak  hozzá készíteni, kimentem a Lánchíd végébe, és az ottani lámpákat rajzolgattam.
Emellett sokat jártunk kirándulni, rengeteg üzemet látogattunk, ahol végignézhettük a munkafolyamatokat. Ezek a csapatot is jobban összehozták, hiszen a túrázások alkalmával lehetőségünk nyílt többet beszélgetni egymással.

Hogyan került a Nagy Lajos Gimnáziumba?

Az egyetem után körülbelül két évig éltünk és tanítottunk Pesten a férjemmel, ahol nagyon élveztünk tanulni és utána pár évet elölteni, de azért azt éreztük, hogy hosszabb időre nem szeretnénk fent maradni. A férjem a Nagy Lajos Gimnáziumban végzett, az iskola pedig szerette visszahívni azokat a diákjait, akik tanárok lettek. Az akkori igazgató megkereste őt is, hogy lenne itt álláslehetőség mindkettőnk számára, ami rendkívül megtisztelő dolog volt, hiszen már akkor is jó hírnévnek örvendett az intézmény. A legjobbkor érkezett ez a lehetőség, ezután végleg elhatároztuk, hogy Szombathelyre költözünk.
Úgyhogy így kerültem ide, én voltam az első női matektanár a gimnáziumban.

Említette, hogy Tatabányáról származik. Voltak olyan szavak, kifejezések, amik furcsák, esetleg ismeretlenek voltak, mikor ide került?

Igen! Sokáig nem tudtam megérteni, hogy a tányér szót miért úgy ragozzák, hogy tányérat. Nekem az tányért. A nyílt „e” hang használatát is nagyon furcsa volt hallani. Apósomék erőteljesen helyi tájszólással beszéltek, olyan szavakat használtak, amiket nekem először még le kellett fordítani. A családban a kedvencem ez az „Ipp a kő, hogy efiriszűd.”, ami azt jelenti, hogy „Éppen az kell, hogy elfűrészeld.” Rengeteg ilyen volt, én meg csak pislogtam, hogy ezek vajon mit jelenthetnek. A motor tárgyesetével szoktak még piszkálni, mert mi ezt úgy mondjuk, hogy motrot, itt viszont motort-nak mondják. Idővel persze én is áttértem az utóbbira. Illetve nagyon furcsa volt, a „Kérem az ajtót betenni!” kifejezés. Hova tenni be?! Nálunk az becsukni.

Mit csinál szívesen szabadidejében?

Szeretek moziba és színházba járni, a Weöres Sándor Színházba a kezdetektől fogva bérletünk van, jó kis elfoglaltságnak tartom. Nem a kimondott kacagtató vígjátékokat szeretem, hanem azokat, amik egy hónap múlva is eszembe jutnak, mert annyira elgondolkodtató és mély a mondanivalójuk. Ilyen darab volt például a Hosszú út az éjszakába. Emellett rendkívül szeretek utazni. Közelre, távolra, biciklivel, repülővel. Pár nap alatt például körbetekertük a Balatont, a Fertő-tavat, ezeket is nagyon élveztem. Szívesen kertészkedem és olvasok, szeretek mindenféle könyvet, mostanában inkább krimifaló vagyok, legtöbbször  skandináv krimiket olvasok.. Vannak kedvenc együtteseim, akiknek a koncertjeire szeretek eljárni, ilyen például a Kispál és a Borz, a Kiscsillag, a Pál Utcai Fiúk, a Honeybeast vagy Szabó Benedek bandája.
Illetve van egy Bichon Havanese kiskutyánk, Benett, aki igazi benti és utazó kutya. Az összes nyaralásra visszük magunkkal, nagyon szeretjük. Családtag teljes mértékben.

Milyen tárgyat hozott magával? Miért ezt választotta?

Egy könyvet hoztam, Jane Austen Büszkeség és balítélet című művét.
 Nekem ez az egyik kedvencem, ehhez bárhol, bármikor vissza tudok nyúlni. Vannak olyan filmek, könyvek, amiket, ha az ember sokszor lát és olvas, akkor szinte kívülről tudja. Nekem ez a regény ilyen. Nyolcadikban olvastam először, pont akkor, amikor magyarórán előadást kellett tartanunk a kedvenc könyvünkről, és arra a feladatra is „őt” választottam. Több példányom van belőle, sokféle fordításban, de ez áll a legközelebb a szívemhez. Mikor otthon lapozgattam, találtam benne egy nem olyan régi Kiscsillag koncertjegyet, ez is csak azt bizonyítja, hogy tényleg gyakran előveszem, most már többnyire nem olvasom végig, inkább célzottan keresgélek benne, például a Darcy vallomását. :)

Ha üzenhetne nekünk valamit, mi lenne az?

Fedezzétek fel az apróságokban is a szépet, az örömöt! Legyetek boldogok, szeressétek az életet és ápoljátok a kapcsolataitokat! Talán a kiegyensúlyozott boldogság a kulcs ahhoz, hogy jól érezzétek magatokat a bőrötökben. Tudom, hogy most nem olyan könnyű meglelni azt a szűk ösvényt, amit úgy éreztek, hogy szeretnétek csinálni a jövőben, amiben majd megtaláljátok magatokat, de kívánom nektek, hogy fedezzétek ezt fel. És, amit még nagyon fontosnak tartok, hogy fogadjátok el önmagatokat a hibáitokkal együtt. Ez tinédzser korban különösen nehéz, de, ha sikerül, akkor talán másokat is sokkal jobban el tudtok fogadni.

Köszönöm a beszélgetést!
Kővári Dorottya 12/A












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése