2017. június 6., kedd

Operakaland-Kultúrkaland



Az érettségi szünet alatt egy kisebb csoport operakedvelő diák Vigné Csordás Rita tanárnő buzdítására Budapestre látogatott, ahol az Erkel Színházban a Bánk bán című darabot tekintettük meg.
Az alkotók és művészek a fiatalságot megcélozva kifejezetten élvezhető feldolgozásban vitték színre az operát, újszerűen és modern stílusban jelenítették meg Katona József örök érvényű drámáját, mely történelmünk során hatalmas jelentőséggel bírt a magyarok számára.
A három felvonásban színre vitt mű minden pillanata zsúfolva volt energiával és szépséggel, akár a rengeteg táncosról, vagy a jelmezek igényes kidolgozottságáról beszélünk. A színpadkép hitelesen adta vissza a jelenetek drámaiságát, ez legfőképpen az opera végén volt látványos.
A nézőteret betöltő zene áthatotta a közönséget, így mi is, és rajtunk kívül még több mint ezer diák feltöltődve és meghatva hagytuk el a színházat, hogy visszatérjünk saját korunkba ezután a múltbéli utazás után.
Következő programunk az Iparművészeti Múzeumban volt, ahol interaktív tárlatvezetés mellett megtekintettük a Lechner Ödön által tervezett gyönyörű, felújításra váró szecessziós épületet, és megismerkedhettünk a 16-20. századi művészettörténeti korszakok sajátosságaival.

A nagysikerű kulturális programsorozat ősszel folytatódik, a következő Operakalandos előadás a Figaro 2.0 lesz. Ez a Mozart által írt darab új, modern feldolgozásban kerül az érdeklődő diákközönség elé, bízva abban, hogy felkelti érdeklődésüket a komolyabb zenés műfajok iránt.

Pintér Fanni 11//B

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése