2016. március 4., péntek

Sikerek a Szép Magyar Beszéd megyei döntőjén

A Szép Magyar Beszéd verseny megyei döntőjére 2016. március elsején iskolánk dísztermében került sor. A versenyzők hagyomány szerint egy szabadon választott prózai művel készültek, először ezt, majd a zsűri által választott szöveget /Deme László: Anyanyelvünkről, ápolóiról/ olvasták fel. Az idei mezőny erős volt, többségében szép hangú, szépen artikuláló diákok remek előadásait hallhatta a közönség. Ezért nagy büszkeség, hogy az első három helyezett közül kettő a Nagy Lajos Gimnázium tanulója: Köbli Luca /11.B, felkészítő tanára Tar Patrícia/ a harmadik helyezést, Németh Kinga /9.B, felkészítő tanára Szikszainé Pallósi Patrícia/ az első helyezést tudhatja magáénak, ő fogja képviselni megyénket a győri, országos döntőn.
                                                 Gratulálunk!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése