Tanárportrék 4. Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna igazgató

V.B.: Az első kérdésünk, hogyan teltek a gimnáziumi évei?

G.Zs.Zs.: Nagyszerűen! Életem egyik legszebb időszaka volt, amikor Nagy Lajosos gimnazista voltam. Egy csodálatos osztályközösségnek lehettem a tagja, és nagyszerű tanáraim voltak. Amiért nagyon szívesen emlékszem arra az időre - emellett egy kicsit sajnállak bennetek, hogy ebben nem lehet részetek, vagy nem olyan formában, mint nekünk volt -, hogy mi nagyon sok időt töltöttünk az iskolában a tanórákon kívül is. Volt mindenféle program, ami még jobban összehozta a közösségünket, például irodalmi színpad, osztályok közötti versenyek és még sok más.

V.B.: Mi volt a kedvenc tantárgya, és volt-e olyan, amit egyáltalán nem szeretett?

G.Zs.Zs.: A kedvencem a magyar volt, már a kezdetektől fogva, de nagyon szerettem a nyelveket is - oroszt és latint tanultam. Igazság szerint nem állt tőlem távol a természettudomány sem, főleg a földrajz és a biológia. Olyan, amit egyáltalán nem szerettem, nem volt, ami leginkább távol állt a szívemtől az a fizika.

N. Zs. : Mi szeretett volna lenni diákkorában?

G. Zs. Zs. : Ez érdekes folyamat volt az életemben, mert amikor óvodás voltam, óvó nénit játszottam, általános iskolában tanító nénit, és ahogy belenőttem a gimnazista éveimbe, egyre határozottabban tudtam, hogy középiskolai tanár szeretnék lenni. Volt egy kis megingásom a gimnáziumi évek alatt, amikor elgondolkoztam rajta, hogy építészmérnök legyek.

N. Zs.: Utólag örül, hogy ezt a pályát választotta?

G. Zs. Zs.: Határozottan.

N. Zs.: Mit szeret leginkább a tanári pályában és mit legkevésbé?

G. Zs. Zs.: Nagyon sok mindent szeretek. Egyrészt, mint tanár, benne lenni a fiatalok közösségében, másrészt óriási öröm látni azt, mikor az ide érkező gyerekekből értelmes, intelligens, érett és művelt felnőttek lesznek. Amit legkevésbé kedvelek, az a dolgozatíratás és -javítás, ez utóbbi nem is annyira az erősségem.

V.B.: Az NLG-ben kezdte a pályafutását, vagy később került ide?

G.Zs.Zs.: Óriási szerencsém volt, mert itt kezdhettem. Az egyetem után azonnal a volt iskolámban taníthattam, és ezt az élet nagy ajándékának tartom.

N. Zs.: Gondolt valaha arra, hogy egyenruhát kapjanak a nagylajosos diákok?

G. Zs. Zs.: Arra, hogy egyenruhát kapjatok, soha nem gondoltam. Sokat hallottunk a régi diákoktól arról, hogy régen egyensapkát kellett hordani, ilyesmi kötelező elemei voltak a viseletnek, és azzal egyetértek, hogy lehet például iskolai ünnepélyeken egy-egy ruhadarab mindenki számára kötelező, ami jelképezi az összetartozást. Ezt testesíti meg jelenleg az NLG-s sál vagy nyakkendő.

N. Zs.: Ön először diákként, majd tanárként és most igazgatóként van jelen az iskolában. Mit gondol, mennyit változott a Nagy Lajos Gimnázium az évek alatt?

G. Zs. Zs.: Apróságokban sokat, de szerintem a legfontosabb dolgokban nem változott. Úgy hiszem, ugyanaz a szellemiség maradt, ami az én diákkoromban jellemezte a gimnáziumot, és ezen is dolgozunk, hogy ez még sokáig megmaradjon. A következetes követelmények mellett igyekszünk figyelni a diákokra, a személyiségükre, véleményem szerint ezek a dolgok nagyon fontosak. Gyakran hallani azt, hogy ez a Nagy Lajos Gimnázium már nem az a régi Nagy Lajos Gimnázium. Nem is lehet ugyanaz, hiszen folyamatosan változnak a diákok, és a tanári kar is kicserélődött, de úgy gondolom, a céljaink és az eredményeink változatlanok.

V.B.: Van valami, amin változtatna, ha lenne lehetősége?

G.Zs.Zs.: Úgy gondolom, hogy nagy változtatásra nincs szükség, talán a feltételek azok, amelyek jó lenne, ha javulhatnának. Ez attól is függ, hogy milyen lehetőségeim lennének. Nagyon szeretném például, ha lenne egy olyan természettudományos laborunk, amely megfelel a kor igényeinek, és ezáltal a természettudományos oktatás feltételei is igazán korszerűek lehetnének. Ami még jó lenne, ha változna, az az iskolán belüli diákélet pezsgése - ez számomra egy kicsit hiányzik néha, de ennek leginkább ti lehettek a kezdeményezői.

V.B.: Úgy tudjuk, Ön magyar-orosz-német szakos. Melyik áll legközelebb Önhöz?

G.Zs.Zs.: A magyar! Az egyetemről magyar-orosz szakosként jöttem ki, és azzal, hogy elsősorban magyart szeretnék tanítani, aztán úgy hozta az élet, hogy ez nem így történt. Ebben az időszakban, a pályám legelején nagyon sok orosz órám volt, és egyetlen osztályban tanítottam magyart. Miután pedig visszajöttem a gyesről, megszűnt az orosz tanítás, ekkor váltottam a német szakra, párhuzamosan tanítottam a magyarral. Mióta viszont igazgatóhelyettes, majd igazgató lettem,  csak magyart tanítok.

V.B.: Sajnálja, hogy az orosz nyelvoktatás nincs benne a tantervben?

G.Zs.Zs.: Igen, ezt nagyon sajnálom, mert vele egyértelműen gazdagabb lenne a kínálat, és egyáltalán nem lenne baj, ha ma is tanulnák a fiatalok az orosz nyelvet. De sajnos nincsen rá olyan igény, hogy el tudjuk indítani, pedig mindig hirdetjük. Az utóbbi években sajnos már a francia nyelv iránt sincs akkora érdeklődés, mint korábban.

N. Zs.: Van kedvenc írója, költője?

G. Zs.Zs.: Több írót kedvelek, de kedvencem nincs. Kedvenc költőm annál inkább, már hosszú idő óta József Attila.

V.B.: Ön szokott zenét hallgatni?

G.Zs.Zs.: Ez érdekes dolog, mert mostanában nem hallgatok zenét. Régebben gyakorlatilag mindenféle zenét kedveltem. Szívesen hallgattam komoly- és könnyűzenét, az EDDA-tól kezdve Deák Bill Gyulán keresztül Koncz Zsuzsát, Bródyt, Queent, meg mindenfélét. Aztán jött egy időszak, viszonylag a közelmúltban, amikor nagyon megszerettem a Csík zenekar zenéjét, most pedig egy ideje magáért a zenehallgatásért nem hallgatok zenét. Ha valahol szól a zene, nem zavar, esetleg jól is esik, de mostanában jobban szeretem a csendet.

N: Zs.: Mivel tölti a szabadidejét?

G. Zs.Zs.: Kevés szabadidőm van, olyankor nagyon szívesen olvasok, színházba járok, szeretek kirándulni, és amennyi időt csak lehet, a családommal töltök.

N. Zs.: Mit tanácsolna a mai diákoknak, melyek a legfontosabb dolgok az életben, mit tartsanak szem előtt a gimnáziumi éveik alatt?

G. Zs. Zs.: Ne csak a tanulást tartsák fontosnak ez alatt a négy év alatt, hanem próbáljanak ki mindent, amit csak lehet. Fontos megélni ezeket a fiatal éveket, mert ilyenkor gyűlnek azok az impulzusok, amelyek a felnőtté válásban segítenek, és abban, hogy megtalálják helyüket a világban. Tudjanak és merjenek örülni. 

Talán még annyi – bár ezek túl nagy szavaknak tűnhetnek –, hogy nem szavakkal kell szeretni, és tudni kell megbocsátani.

Köszönjük a beszélgetést és diáktársaink nevében is BOLDOG NÉVNAPOT KÍVÁNUNK!

Némethy Zsófia (11/A), Vincze Bence (11/B)

Fotó: Czirók Zoltán