2013. június 21., péntek

Vendégek a Magyar Olimpiai Bizottságtól






A tanév utolsó hetében, pontosabban, kedden, június 11-én iskolánkba látogatott Lehmann László  és Tóth Gábor, akik a   Magyar Olimpiai Bizottság köznevelési típusú sportosztályainak  felelősei. Látogatásuk az volt a célja, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a sporttagozatos osztályok  (sportosztályok) életével.  Az országban 500 iskolában találunk  sportosztályokat. Sajnos a nem bővülő  pénzügyi keretek szükségessé teszik e szám csökkentését.  Nálunk komoly esély van  a „megmaradásra”, mert  a kötelező és szükséges hármas tagozódás itt jelen van és jól működik : alapszinten a Zrínyi Ilona Általános iskola, középszinten az NLG biztosítja az oktatást és speciális órarendet, mely lehetővé teszi, hogy az edzésekre reggel is járhassanak a sportoló tanulók. A harmadik,  az egyesületi szintet pedig a Szombathelyi Sportiskola jelenti.
Vendégeink bepillantást nyertek a sporttagozatos osztályok elméleti és gyakorlati képzésébe.
 A 2/D osztályban sporttörténet órán Gyurácz Réka az 1952-es helsinki olimpiáról tartott prezentációját tekintették meg, majd a 9/D testnevelés órájára mentek be. Ezt követően  két (kosárlabda és labdarúgás)  sportágági edzést néztek meg. A látottak után  került sor hosszabb beszélgetésre, vendégeink az iskola vezetősége és a testnevelő tanárok  között, melyen áttekintették és értékelték  a sporttagozat NLG-ben eltöltött két esztendejét.  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése