2013. június 21., péntek

Diákolimpia - Második az NLG

2013. június 20., 18:11 szerző: Horváth Erika forrás: Vas Népe
 
Fonyód - Ezüstérmet szerzett a Nagy Lajos Gimnázium V-VI. korcsoportos lánycsapata a labdarúgó diákolimpia döntőjében.
A Nagy Lajos Gimnázium lánycsapata a megyei diákolimpia megnyerésével kvalifikálta magát a 20 csapatos országos döntőbe, amelynek tavaly is részese volt. Akkor kilencedik helyen zárt a szombathelyi csapat, most szeretett volna előbbre lépni. A mezőnyt négy ötös csoportra osztották, az NLG szekszárdi, tatai, egri és nyíregyházi riválist kapott. Az első mérkőzés volt a legkeményebb, színvonalát tekintve is beillett a döntőnek. A változatos, izgalmas csatában a vasiak 3-2-re múlták felül a nyíregyházi Vasvárit. A többi csoportmeccsen már könnyedén diadalmaskodtak: a tatai Eötvöst 3-0-ra,  a szekszárdi Szent Lászlót 6-3-ra, az egri Kereskedelmit 10-1-re verték. Csoportgyőztesként a B csoportban második helyezett szegedi Kereskedelmi következett a keresztjátékban. Parázs mérkőzésen 2-1-es NLG-győzelem született, így már az elődöntőben tudhatta magát a Boros András és Németh Attila testnevelők  által irányította gárda. Ellenfele a többszörös bajnok, tavaly bronzérmes győri Bercsényi gárdája lett. A két hasonló képességű csapat a rendes játékidőben nem bírt egymással (0-0), büntetőpárbaj döntött.  A kapus Földes Fanni remeklésével a szombathelyiek értek a fináléba. Ahol a korábbi csoportellenfelükkel, a nyíregyháziakkal találkoztak.  Hiába támadta végig az NLG a mérkőzést, a kontrákra játszó rivális egyszer betalált. A döntőben: NLG-Nyíregyháza 0-1. Így ezüstérmes lett a  Nagy Lajos Gimnázium csapata, amelyből Soós Adrienn vehette át a torna legjobb játékosának járó különdíjat.

Az ezüstérmesek. Állnak (balról jobbra): Pongrácz Alexandra,  Ték Flóra, Kopácsi Mirtill, Máté Szilvia, Bárdics Teodóra, Tancsics Zsófia, ....... Guggolnak: Földes Fanni, Szakonyi Emese,  Soós Adrienn.
- Bár egy döntőben veszíteni mindig rossz érzés, összességében teljesen elégedettek lehetünk a második hellyel - értékelt Boros András.



GRATULÁLUNK!!!

Fotó: Magyar Diáksport Szövetség

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése