2012. december 31., hétfő

NLG-sek Gencsapátiban






A Nagy Lajos Gimnázium néhány tanulója december 15-én egy, már jó néhány éve kihalt hagyományt újított fel. A szombathelyi gimnazisták Gencsapáti Gyermekotthon rendszeres vendégei voltak karácsonykor, ám sajnos ez a kapcsolat valamely okból megszakadt… egészen az idei évig.
Néhány lelkes diák, tanáraik és igazgatónőjük, Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna támogatásával, Kovács Béláné vezetésével már novemberben elkezdték megszervezni a karácsonyi műsort.
A lázas készülődésben hamar eljött december 15. Gyerekek, és felnőttek egyaránt örültek, amikor a csapat megérkezett, és belefogott a betlehemezésbe.
Dömötör Marcell, Fehér Márk és Oletics Martin formálta pásztorok mindenkinek mosolyt csaltak az arcára. Hargitai Emma által előadott versek pedig kellően meghitt karácsonyi hangulatot idéztek. Mária szerepét Kovács Kata tanárnő vállalta magára, a zenét pedig Bertha Virág, Horváth Kitti (fuvola), Horváth Judit tanárnő, Várhelyi Zsófia és Várhelyi Zoltán (gitár) szolgáltatta.
Az előadást az NLG-sek által gyűjtött játékok és különféle ajándékok szétosztása követte.
Ezek után Baráth Noémi, Márkus Flóra és Varga Boglárka vezetésével a gyermekek kézműves foglalkozáson vehettek részt, melyet szintén rendkívül élveztek. Ez, és a közös játék alkalmat adott elmélyíteni a kapcsolatot az ottaniak és a gimnazisták közt, élettörténetek cseréltek gazdát, új barátságok születtek.
Mindenképp meghatározó élmény volt mindkét félnek, és az NLG-sek nem is szeretnék a felújított hagyományt megszakítani.
( westindex, 2012-12-20)   fotók: Baráth Noémi 10/C



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése