2012. szeptember 13., csütörtök

Mazsitúra 2012. szeptember 11.




Kedd reggel. Az NLG környékét izgatott elsősök csoportjai kezdik megszállni. Egyre többen és többen érkeznek. De vajon mi az oka ennek a szokatlan gyűlésnek? Ez egyszerű. Az ok a mára hagyománynak számító, évente megrendezett MAZSITÚRA.
Miután végre minden szervező megérkezett, és a tanárok is összeszedték az osztályukat, az egész társaság buszra szállt. Az úti cél: Velem. Idén igazán hűek voltunk a program nevében szereplő „túra” szóhoz, ugyanis a választott helyszín jóval magasabban volt, mint amire számítottunk. Ki is merült mindenki, mire felértünk a Szent Vid kápolnához. A hegymászás ellenére úgy tűnt, az elsősök lelkesedését semmi nem töri le.
Rövid pihenő és tízórai szünet után a négy osztály külön vált. A délelőtt további része játékos feladatokkal, vetélkedőkkel telt. Iskolánk legfiatalabbjai – legalábbis a fiúk nagy része – láthatóan a számháborút élvezték a legjobban. A játék után még beletelt pár percbe, mire mindenki előkerült, és újra teljes lett a létszám.
Összetereltük az osztályokat az eredményhirdetéshez. Első helyen végül holtversenyben a C és a D, második helyen pedig az A és a B osztály végzett. Az oklevelek kiosztása után a „gólyák” elmondták az esküt. A túra végén kicsit fáradtan, de már „igazi enelgésként” térhettek vissza Szombathelyre.
                                                                                Jene Boglárka
                                                                                    10/A 





A  Mazsitúra feladatait összeállították Sulyok Lonca és Kustos Julcsi (11/A). A játékok irányításában, lebonyolításában segítették őket még: Vira Kitty, Antal Júlia (10/A), Horváth Ádám(10/C) és Fazekas Viktor (11/A). Nagyon ügyesek  voltak, köszönet a fáradozásukért. 
A fotókat Jene Bogi és új oktatástechnikusunk, Endrész Ferenc készítette. ld. NLG Királyi Képtár


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése