2009. március 1., vasárnap

Aktuális





Életközeli középkor
Szombathely (tk) - Együttműködési megállapodást kötött egymással a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium és a Károly Róbert Középkori Történelmi és Kulturális Hagyományőrző Egyesület. Ennek értelmében a hagyományőrzők részt vesznek az iskola egyes rendezvényein, élő történelemórákat tartanak, illetve soraikba fogadják a középkor iránt érdeklődő diákokat.
Elsőként február 27-én, pénteken reggel nyolc órától nyílt napot rendeznek a gimnázium tornatermében. Bemutatják a középkori ruházatot és fegyvereket, lesz lovagi párviadal, középkori táncház és vásári komédia.
(újságcikk, Vas Népe, 2009. február. 25.)

Szerintem egy gimnázium, amely a magyar történelem híres lovagkirályának nevét viseli ezzel a gesztussal is kifejezi a névadó iránti tiszteletét. A nyílt nap bizonyította, hogy a "hivatalos" történelmi tananyagot színesítheti és bővítheti ez az együttműködés. Én nagyon élveztem ezt a rendhagyó történelemórát. Csak remélni tudom, hogy így voltatok ezzel ti is. Hála az ügyes szervezésnek minden évfolyam minden osztálya részt vehetett rajta. Farkas Ferenc technikus nagyon sok jó kép készített, itt pár kocka ízelítőül, a többi a könyvtár 1. gépén megtekinthető.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése