2018. május 14., hétfő

„NE SZÚRD EL!”




Pénteken a 10.B és 10.A osztállyal az Agorában töltöttünk pár tanórát: Scherer Péter és Kovács Krisztián A gyáva című iskolaszínházi előadását néztük meg, ami egy drogos fiú és egy apa kapcsolatát, élethelyzeteit villantotta fel. Az előadás remek élmény volt: egyrészt nagyon jó volt, mint színház: megrázó, nem közhelyes, eszköztelenségében is hiteles, profi. Másrészt a kötelező iskolai programként már-már sablonos drogprevenciós előadások helyett láttunk valamit, ami kiemel a komfortzónánkból, ami az ingerküszöbünkön talán túl van, s talál el minket, azaz működik. Az előadást beszélgetés követte a diákokkal, közvetlen, nyílt, és cseppet sem didaktikus. Jó volt hallgatni a tanítványaimat, azt is, hogy viszonylag tisztán látnak az addikció témájában –mi vezethet ide, kitől lehet segítséget kérni, mik a jelek, következmények-, hiszen a legfontosabb eszköze a megelőzésnek talán ez. Felnőttként, szülőként persze más kapuk is nyíltak a darab értésében: megrázóak a jelenetek, ahol az apa tehetetlen, ahol a helyzet erőszakot szül, ahol azt látjuk, a drog hatására elveszítjük ronccsá váló gyermekünket. A Nézőművészeti Kft-t 2009-ben hozta létre Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Katona László és Gyulay Eszter – az alapító tagokhoz 2012-ben Kovács Krisztián is csatlakozott. Több iskolaszínházi darabjuk is van, például a Semmelweis, avagy a kézmosás fontosságáról című, ami remek egészségnapi program lehetne, de van előadás a sajnos egyre aktuálisabb és erősödő iskolai bántalmazásról is (Soha, senkinek). A Szkéné Színház vagy a Nézőművészeti Kft. oldalán informálódhattok! Köszönjük Németh Andrea tanárnőnek a szervezést!


Május 12-én, szombaton megint fel lehetett szállni a Fő téren parkoló Kult-Tour-Buszra, ahol most az Agora Ne szúrd el! drogprevenciós kampányára érkezett pályaművek voltak láthatók. A busz jelzése természetesen 30Y, és hamarosan megérkezett Beck Zoli is, aki rövid beszélgetés után átadta a fotópályázat díjait. Az első helyezett a Nagy Lajosból remek fotóiról és kisfilmjeiről már sokunk számára ismert Tóth Kristóf lett a 10. B osztályból Hátba szúrás című képével. A második helyezett  Bánhelyi Judit Léna 1., a harmadik Rozmán Barnabás Válassz jól! című művével. A 30Y frontembere végül mindannyiunk örömére, na meg az esti koncertre való ráhangolódásért zenélt is: utolsóként a témához remekül illő Azt hittem érdemes című dalt hallgathattuk meg. A 30Y-os buszon, mint általában ilyenkor, meleg volt, sok ember, levegőtlenség: de a téma fontossága, a fiatalok tehetsége és a baráti, közvetlen légkör miatt ez most senkit nem zavart. Gratulálunk, Krisi!
Tar Patrícia







Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése