2016. április 12., kedd

Lyukaskő-díj 2016

Horváth Gábor (12/C) lett az idei díjazott. Az alábbiakban olvashatjátok verseit, melyekkel pályázott a Lyukaskő-díjra. Szerintem megérdemelten lett ő az idei legjobb.


Verselj másképp!

Nem kenyerem
eme versek
s nemes
mesterek,
E remek emberek
embertelen vesztegetése.

Maga majma,
Ha más malma
átkát hajtja,
S álmává
magának azt
andalgatja.

„Ím, így írt
Ő! ős Hős!
Most másold, marha!”
Még hogy mű,
mi más mondatát mondja! Mesterkélt
munkát majd
magasztal
mennyei malaszttal
más majma.

Ha vár
mesterkéltet,
Hamis hamvast,
Megkapja, ha akarja.
De más tollát
nem forgatom;
Inkább leszek
magam s kóbor barom.


Eljön egyszer majd a nap…

Eljön egyszer majd a nap,
Óra, vagy pillanat,
Mikor már nem lesz szép nő e földön.
Nem lesz oly édes a bor mámora.
Nem zaklat majd többé ősi ösztön,
Halkká lesz a muzsika moraja.
Nem hallod többé koccanását
Korsóknak barátaid kezében,
Mikor megérzed lobbanását;
Szerelmednek szerelmét szép szemében.




Ébredés

Tizennyolc év kellett,
Hosszú megpróbáltatások mellett,
Mire ráébredtem
kinek kell megfelelnem.

Önmagamnak.

Nem érdekel, mások mit akarnak,
Lehullt az álca
Sanyarú átka.
Már nem kell arra kelnem,
Hogy a rám erőltetett jellem
rabrácsai mögül figyelve
várjak megváltó jelre,
Mert e jel ÉN vagyok.
S nem a nagyok,
Kik szeretik szabadnak hinni magukat,
Miközben test börtönében mossák agyukat.
De ÉN már szabad vagyok:
Csak azt akarom, amit én akarok.
Készen kapott álmok ezer hamis fénye
nem csalogat már a messzeségbe,
Mert látom már sajátom.
Nem baj, ha te nem, barátom!
Hívhatod ezt lázadásnak,
Röpke változásnak;
Mert mind igaz.
De nem kell e grimasz,
Mert magam, a felszín-én ellen lázadok,
és nem érdekel már, áldotok vagy átkoztok.
Kivívtam szabadságom,
Ahogy őseim tették vala;
S ha újra elvesztem, hadd aludjam igaz álmom,
Mert akkor már csak egy senki térhet haza.



Buzdításnak való

Mondj öt mondatot, s tudom, miként beszélsz.
Meséld el öt történeted, s tudom, miért élsz.
Mondd el öt gondolatod, s ismerem észjárásod,
mesélj öt barátodról, s ismerem összes barátod.

Álmodozz kedvesedről, de nem fogom megérteni.
Miért? Mert ha igazán szereted, szívedből és tisztán,
szívedben és álmaidban mindig meg fogod szépíteni;
ezért teremhet neki vers csak tieden, s nem más száján.

Mondd el álmaid, minden apró vágyadat, nem fogom érezni.
Miért? Mert ez mind tiéd, s ez tesz téged egyedivé, naggyá;
ezek mind hiába hasonlók, mint másoké, mindig fog különbözni.
Ne is próbáld magad más szavába burkolni, nem válsz ugyanazzá.

Ne akard másnak szép emlékeid meséltetni, úgysem fog menni.
Miért? Mert mind-mind egy érzés vagy másik őrzött mementó,
melyek szívedben és elmédben élnek. Nem fog ez másképp lenni.
Hisz’ ezekkel nem rendelkezik más, csak te; se Isten, se Mephisto.

Így hát kérdem én, minek vársz, hogy papírra vessenek? Mit remélsz?
Miért próbálod ócska költő tollába vetni ihleted, miért nem írsz?
Más nem fogja leírni szerelmed szeszélyét, emléked vagy álmod;
úgyhogy pennát a kézbe, érzést a szívbe! Ezt javasolja kötő barátod.


Fiatal a nyár
Az élet sűrűjében
Levelek vagyunk mi egy almafán.
Némán ingunk a csendes szélben
A létnek ezernyi mámorán.

Nem nézzük a fát, sem a tájat,
Nem nézzük, mi minket áthat,
Hisz, az még várhat.

Szétnézni ráérünk zuhanva
Ha friss szellő lágyan suhanva
Görget a tikkadt őszi földön,

Mikor a szabadság lesz a börtön
S visz a lét szélsebesen rohanva.
Árkok-bokrok közt fel-felbukkanva
Látjuk még mi egymást néha.

Az élet sűrűjében
Levelek vagyunk mi egy almafán.
Tépjen minket bármi,
Majd csak fenn akadunk a világ ág-bogán.



Búcsú a barátoktól

Ó mondd, látod-e még
A nyíló ibolyát;
Ó mondd, hát hallod-e még
A parknak zsivaját?

Ó mondd, hát lát-e még
Minket a világ;
És mondd, látjuk-e mi még
Egymás mosolyát?

Megszakadt száz emlék,
Sorsunk kusza már.
Bár létünk titkos létét
Elfeledni fáj,

Tudjuk már réges-rég,
hogy mégis muszáj.
Visz az élet, cél a lét,
De addig a fény vár,

Mi örök lánggal ég
S mi magába zár.
Dicsfény ez; szép türkizkék,
Mit nem fog már a sár.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése