2016. április 22., péntek

A Föld Napja






Április 22-én ünnepeljük a Föld napját. A nap elsődleges célja, hogy a környezetvédelem időről-időre az érdeklődés középpontjába kerüljön.
Magyarországon 20., a világban 40. alkalommal tartják meg április 22-én a Föld napját. Az életre hívója Denis Hayes, aki 1970-ben egyetemista volt, ma viszont az alternatív energiaforrások nemzetközi hírű kutatója. 40 év alatt elérte, hogy világszerte ezernél több szervezet vesz rész a Föld napja programjainak lebonyolításában.A mozgalom jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”.Ma már száznál is több ország kapcsolódott be a programba.Ezen a napon szerte a világban olyan programokat rendeznek, amelyekkel tanulmányozhatjuk a Földet és élővilágát, természeti környezetünket.

Mára a világ eljutott arra a pontra, hogy a Föld napját nem csak ünnepelni kell, hanem tenni, sokat tenni azért, hogy szűkebb és tágabb környezetünkben megóvjuk a levegőt, a vizeket, növényeket, madarakat, állatokat.
Nap, mint nap szembesülhetünk azzal, hogy a bolygónk veszélyben van. Elég csak az utcán, autópálya mentén, vagy erdőinkben végig menni. Mindenhol szeméttel találkozunk. Egyre aggasztóbb a helyzet.A legsúlyosabbak, a talajt, vizeket és a levegőt mérgező hulladéklerakók, az atomenergia használata, a szennyező ipari üzemek, az autópályákból és városi gépjárműforgalomból származó egyre súlyosabb légszennyezések, a fogyasztói társadalom által termelt hulladékok hegyei, a természeti értékek eltűnése, fajok kipusztulása, a vadon kiirtása...
A Föld Napja, és az ilyenkor szervezett programok, megpróbálnak kicsit rámutatni, milyen lenne a helyes és követendő életmód, és hogy egyénileg mit tudunk, tudnánk tenni környezetünk védelméért. A legfontosabb, hogy ne csak beszéljünk ezekről a dolgokról, hanem tetteinkkel, életvitelünkkel mutassunk példát.
Több mint 125 ország környezetért aggódó polgárai, civil szervezetei, falvak, városok, iskolák, környezetvédõ szervezetek a legkülönbözőbb módon, saját szervezésű programokkal tették emlékezetessé és világméretűvé ezt a napot. Célja, hogy tiltakozó akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.

A Föld nem a miénk, csak kölcsön kaptuk.
Gondoljunk gyermekeinkre, unokáinkra: hogy ők is szabadon lélegezhessék be a levegőt, futkoshassanak a mezőn, a patak parton, kirándulhassanak tiszta erdeinkben!Tanítsuk meg őket arra, hogyan védjék, tiszteljék környezetüket, és a Földet, amin élnek!

Márai Sándor: Füveskönyv
(részlet)
Arról, hogy az ember része a világnak

Az ember, mérhetetlen gőgjében és hiúságában, hajlandó elhinni, hogy a világ törvényei ellen is élhet, megmásíthatja azokat és büntetlenül lázadhat ellenök. Mintha a vízcsepp ezt mondaná: „Én más vagyok, mint a tenger.” Vagy a szikra: „Rajtam nem fog a tűz.” De az ember semmi más, mint egyszerű alkatrésze a világnak, éppen olyan romlandó anyag, mint a tej vagy a medve húsa, mint minden, ami egy pillanatra megjelenik a világ nagy piacán, s aztán, a következő pillanatban, a szemét- vagy a pöcegödörbe kerül. Az ember, testi mivoltában, nem is magas rangú eleme a világnak; inkább csak szánalmasan pusztulásra ítélt anyagok összessége. A kő, a fém is tovább él, mint az ember.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése