2015. június 17., szerda

Pedálbuli 2015. június 10.



Az idén 11. alkalommal rendeztük
meg a tanítás utolsó hetében a már hagyománynak számító "Pedál-bulit", mely alkalom arra, hogy iskolánk a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium elismerje mindazon tanulóit, akik a tanév során kimagasló eredményeket értek el  a különböző versenyeken, pályázatokon, így öregbítve iskolánk hírnevét. Ebben a tanévben közel 130 diákunk kapott   meghívást erre a „bulira”.





Tanulmányi és kulturális versenyeken elért eredményekért oklevelet kaptak az alábbi diákok:

  9/A   
Horváth Áron – a Savaria országos történelmi verseny országos döntőjébe jutott és 4. helyet szerzett.
Tari Tamara - A megyei német nyelvi versenyen 1. helyezést ért el.
Tóth Éva - a Savaria országos történelmi verseny második fordulójába jutott.
Nagy Lola – az iskolai rendezvényeken való aktív  részvételéért.


9/B
Kondor Rebeka – a Középiskolások Képzőművészeti Kiállításán díjazott alkotásáért
Vincze Adél - a Középiskolások Képzőművészeti Kiállításán képeivel elnyerte a zsűri dicséretét


9/A
Jakab Bálint - az Öveges József Országos Fizika Csapatversenyen 3. helyezést szerzett csapat tagja. A Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaversenyen, az Irinyi János középiskolai kémiaversenyen és a megyei német nyelvi versenyen a második fordulóba jutott. Az Irinyi verseny második fordulójában megyei 3. helyezést szerzett.
Juhász Gergő és
Tóth Dávid – az Öveges József Országos Fizika Csapatversenyen 3. helyezést szerzett csapat tagjai, amely a II. Győri Tudományfesziválon végzett kiemelkedő és eredményes munkát.
 Koltai Kristóf – az Arany Dániel matematika versenyen és a Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaversenyen a második fordulóba jutott. A Bolyai megyei matematika versenyen 1. helyezést ért el.
Milisits  Máté – az Irinyi János középiskolai kémiaverseny második fordulójába jutott.
Németh  Adrián - A Bolyai megyei matematika versenyen 3. helyezést ért el.
Sulyok Botond – a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi versenyen országos döntőbe jutott.
Teket Ádám - a Középiskolások Képzőművészeti Kiállításán képeivel elnyerte a zsűri dicséretét
Varga Martin - az Irinyi János középiskolai kémiaversenyen és a megyei német nyelvi versenyen a második fordulóba jutott.


10/A
Horváth Anna – A megyei német nyelvi versenyen a második fordulóba jutott.
Kövesdi Dóra - a Savaria Országos történelmi verseny döntőjébe jutott és a 10. helyet szerezte meg. A megyei német nyelvi versenyen 1. helyezést ért el.
Vig Zsombor – a Szép magyar beszéd versenyen megyei 3. helyezést ért el.


10/B
Berta Anikó - az Irinyi János középiskolai kémiaverseny második fordulójába jutott és megyei 1. helyezett lett.
Gulyás Anett - a Savaria Országos történelmi verseny második fordulójába jutott.
Németh Attila – a II. Győri Tudományfesztiválon végzett kiemelkedő és eredményes munkájáért.


10/C
Bartalis Zoltán - A Bolyai matematika versenyen megyei 2. helyezést ért el.
Balhási Zalán - az Arany Dániel matematika versenyen, a Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaversenyen és a Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi versenyen a második fordulóba jutott.
Bödei Eliána,
Simon Krisztina és
Pászthory Júlia – a Tini Galopp című könyvtárhasználati és műveltségi vetélkedőn 2. helyet szerzett csapat tagjai.
Bödei Eliána a Balogh József Öröksége Alapítvány által szervezett versmondó versenyen arany minősítést kapott.
Kovács Eszter,
Kocsis Márton és
Ignéczi Dóra - A Tini Galopp című könyvtárhasználati és műveltségi vetélkedőn 3. helyet szerzett csapat tagjai.  
Ignéczi Dóra az iskolai blog fotósa, számos iskolai rendezvényt örökített meg képein.
Kelemen Flóra - A Bolyai matematika versenyen megyei 3. helyezést ért el.
Nagy Nándor Sándor - A Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Fizikaverseny második fordulójába jutott.
Sinkó Sára - az Arany Dániel matematika verseny második fordulójába jutott. A Nemzetközi Kenguru matematika versenyen megyei 2., országos 45. helyezett lett.
Vida Balázs - az Arany Dániel matematika verseny országos döntőjébe jutott. A Bolyai matematika versenyen megyei 1. helyezést ért el. A Zrínyi matematika versenyen megyei 1. helyezést ért el, az országos döntőben a 30. helyet szerezte meg. A Nemzetközi Kenguru matematika versenyen megyei 2., országos 45. helyezett lett. A Nemes Tihamér Országos Informatikai Tanulmányi versenyen második fordulóba jutott.


11/A
Némethy Zsófia – az Édes anyanyelvünk versenyen megyei 1. helyezettként országos döntőbe jutott. Az iskolai rendezvények aktív közreműködője.
Májer Alexandra,  
Pusztai Petra és
Szakály Judit – a Bábeli Zűrzavar nevű regionális angol nyelvi versenyen az 1. helyezést szerzett csapat tagjai.


11/B
Vincze Bence - az iskolai blog lelkes munkatársa. Januártól a Vas Népe gyakornoka. A Savaria Egyetemi Központ gondozásában megjelent Parazsak című szépirodalmi antológiában is olvashatjuk novelláját.

11/C
Bauer Márton – a matematika OKTV második fordulójába jutott.  A Bolyai matematika versenyen megyei 1., a Zrínyi matematika versenyen megyei 2. helyezést ért el. A VIII. Dürer matematika csapatversenyen országos 3. helyezést szerzett csapat tagja.
Horváth Gábor - a Jedlik Ányos komplex természettudományos versenyen országos 1. helyezést elért csapat tagja.
Pukler Márton - A Bolyai matematika versenyen megyei 3., a Zrínyi matematika versenyen megyei 1. helyezést ért el. Az országos döntőben a 15. helyet szerezte meg. A Nemzetközi Kenguru matematika versenyen megyei 1., országos 15. helyezett lett. A Jedlik Ányos komplex természettudományos versenyen országos 1. helyezést elért csapat tagja.
Nagy Kinga - A VIII. Dürer matematika csapatversenyen országos 3. helyezést szerzett csapat tagja.



12/A
Bazsó Dorottya,
Devecseri Gertrúd és
Vági Réka - a Kutatók éjszakája alkalmából rendezett kémia versenyen országos 4. helyet szerzett csapat tagjai. Vági Réka tagja volt a Jedlik Ányos komplex természettudományos versenyen országos 1. helyezést elért csapatnak is.


12/B
Koroknai Szandra – a Szép magyar beszéd versenyen a megyei első helyezettként az országos döntőbe jutott.
Károly Dorina – a Nagy Háborús Emlékév tiszteletére rendezett versenyen megyei 1. helyezést szerzett csapat tagja. A XXI. Országos József Attila Mese-, Vers- és Novellaíró pályázatra beküldött alkotása bekerült a pályázatra beküldött alkotásokból készült antológiába.
Farkas Adrienn - a Nagy Háborús Emlékév tiszteletére rendezett versenyen megyei 1. helyezést szerzett csapat tagja.


12/C
Baráth Noémi,
és  
Varga Boglárka - a Nagy Háborús Emlékév tiszteletére rendezett versenyen megyei 1. helyezést szerzett csapat tagjai. 
Baráth Noémi több képzőművészeti pályázat díjazottja is. 
Hargitai Emma – a Jedlik Ányos komplex természettudományos versenyen országos 1. helyezést elért csapat tagja.
Márkus Krisztián – az informatika OKTV-n országos döntőbe jutott és 27. helyet szerzett. A Bolyai matematika versenyen megyei 2-3. helyezést ért el.
Mézes Márton - A Nemzetközi Kenguru matematika versenyen megyei 3. helyezett lett.
Tóth Mátyás – a matematika OKTV-n az országos döntőbe jutott és 31. helyezett lett. A Bolyai matematika versenyen megyei 2-3., a Zrínyi matematika versenyen megyei 1. helyezést ért el. Az országos döntőben a 7. helyet szerezte meg. A Nemzetközi Kenguru matematika versenyen megyei 1, országos 31. helyezett lett. A VIII. Dürer matematika csapatversenyen országos 3. helyezést szerzett csapat tagja.
Odonics András – az angol nyelvi OKTV-n a második fordulóba jutott.





Sportversenyeken elért eredményekért kaptak oklevelet a következő tanulók:

Országos Diákolimpia:
ATLÉTIKA  Egyéni bajnokság V. – VI. korcsoport

4x100-as váltó V-VI korcsoport                   1. helyezett
Csóka Eszter                          9. D
Varga Eszter                           9. D
Kiricsi Berill                           10. D
Varga Nikolett                       11. D
Kalapácsvetés VI. korcsoport                      1. helyezett
Gyurátz Réka                         12. D
Diszkoszvetés VI. korcsoport                       2. helyezett
Gyurátz Réka                         12. D
Kalapácsvetés V.korcsoport                         2. helyezett
Varga Barbara                                    10. D
 Távolugrás V. korcsoport                            3. helyezett
            Varga Nikolett                       11. D
Kalapácsvetés V. korcsoport:                       3. helyezett
Rába Dániel                           10. D              
Súlylökés VI. korcsoport:                             3. helyezett
Gyurátz Réka                         12. D              
100m gát. V. korcsoport:                              4. helyezett
Varga Eszer                            9. D               
Kalapácsvetés V.korcsoport:                        4. helyezett
Móricz Roland                       11. D              
Diszkoszvetés V. korcsoport                         4. helyezett
Varga Barbara                                    10. D              

Kalapácsvetés VI. korcsoport                      4. helyezett
Érszegi András                       11. A
Diszkoszvetés V. korcsoport                         4. helyezett
Rába Dániel                           10. D
Súlylökés V. korcsport                                  5. helyezett
Rába Dániel                           10. D              
100m gát VI.korcsoport                                6. helyezett
Kiricsi Berill
Országos Diákolimpia  csapatbajnokság
Diszkoszvetés leány                                                 2. helyezett
Gyurátz Réka                         12. D
Varga Barbara                                    10. D
            Szabó Réka                            10. B
Németh Kitti                          11. C
Őri Zsófia Anna                     9. D               
távolugrás leány                                                       3. helyezett
Varga Nikolett                       11. D
            Varga Eszter                           9. D
Csóka Eszter                          9. D
Kiricsi Berill                           12. A
Csépke Dominika                   9. D

svédváltó leány                                                         4. helyezett    
            Tóth Boglárka                        10. A                         
            Varga Eszter                          9. D                          
            Varga Nikolett                       11. D                         
            Kiricsi Berill                           12. A  

diszkoszvetés fiú                                                      4. helyezett

            Rába Dániel                            10. D
Érszegi András                       11. A
            Móricz Roland Béla               11. D
Újvári Tamás                          12. D
            Rózsa Olivér                           11. D
súlylökés fiú                                                             8. helyezett
            Rába Dániel                            10. D
Újvári Tamás                          12. D
            Érszegi András                       11. A
Móricz Roland Béla               11. D
            Rózsa Olivér                          11. D

súlylökés leány                                                         10. helyezett  
            Gyurátz Réka                         12. D
Varga Barbara                                    10. D
Őri Zsófia Anna                     9. D
Szabó Réka                            10. B
Németh Kitti                          11. C


Mezei futás V. korcsoport

leány csapat                                                              16. helyezett

Horváth Loretta                     10.D               
Tóth Boglárka                        10.A
Baranyai Dóra                                    9.B
Gulyás Anett                          10.B
Tóth Bianka                           9.B

fiú csapat                                                                  19. helyezett

Péter Ábrahám                       9. A
Varga Soma                           10. B
Tóth Márton                           10. D
Auer Milán                             10. D
Németh Gábor                       9. B
Röplabda V. korcsoport                            6. helyezett csapat

Schrödl Enikő                        9. A
Varga Réka                            10. D
Halmosi Noémi                      10. B
Kiss Laura                              10.A
Tóth Bianka                           9. B
Zoltán Anna                           9. A
Pászthory Júlia                       10. C
Farkas Dóra                            10. A

Kosárlabda VI. korcsoport                 2. helyezett csapat

Galambos Mátyás                              12/A
            Kozma Márk                           12. A
            Nagy Márton                          12. A
            Bagó Martin                           12. B
            Popgyákunik Balázs               12. B
            Zrínyi Viktor                          12. B
            Gőczi Norbert                        12. C
            Bán Tibor                               12. D
            Zábó Dániel                           12. D
            Szanati Gergő                         11. D
            Rónai Rudolf                         10. C
            Kozma Gergő                         10. A

Kosárlabda V. korcsoport                           4. helyezett csapat

            Dancsecs András                   9. D
            Horváth Barnabás                  10. D
            Horváth Mátyás                     10. D
            Kozma Gergő                         10. A
            Körmendi Bence                    9. D
            Molnár Levente                     10. D
           Németh Bence                        9/C
            Rónai Rudolf                         10. C
            Sulyok Gergő                         10. C
            Szerencsi Kristóf                    9. D
            Zsámár Zsolt                          9. C
            Zsebe Máté                            9.A

Vívás V.-VI korcsoport                              4. helyezett

            Kovács Kornél                       10. B
            Málics Marcell                        12. C
            Horváth Mátyás                     10. C
            Gajdán Viktór                                    11. C

Labdarúgás V. -VI. korcsoport leány     3. helyezett

            Szakonyi Emese                     11. D
            Magyar Vanda                       10. D
            Kiss Zsófia                             10. B
            Táncsics Zsófia                      11. A
            Csépke Dominika                   9. D
            Asbóth Mónika                      12. D
            Pungor Laura                         11. C
            Peitli Viktória                         10. A
            Horváth Natália                     10. A

Torna V.-VI.  korcsoport                           1. helyezett

            Jelencsics Dorina                    12. B
            Tóth Boglárka                        11. D
            Papp Katalin                          11. D
            Nardai Borbála                       10. C

Gyorskorcsolya

            Bejczy Botond                       9. D                                       1. helyezett
            Singer Erik                             10. D                                      3. helyezett


Úszás VI egyéni 100m gyors

            Hajós Kornél                          12. B                                      4. helyezett

            váltó  „A” 4x50 m gyors                                                      6. helyezett
            Juhász Máté                           11. D
            Jenei Dániel                            11. D
            Hajmási András                     11. D
            Úr Valér                                 10. D

            váltó  „B” 4x50 m gyors                                                       8. helyezett
            Aradi Benedek                       12. B
            Piroska Tamás            12. B
            Hajós Kornél                          12. B
            Wágner Péter                         10.B


Az oklevelek kiosztása után a Pedálbuli hivatalos része befejeződött. A jelenlévőket a büfében várták már a finom falatok és a frissítő üdítők. Nagy köszönet érte a Szülői Munkaközösségnek, az iskolai büfé jelenlegei üzemeltetőjének, Zsoldos Tibornak. 

Az esemény narrátora-nem fogtok meglepődni-Némethy Zsófia(11/A) volt. Az okleveleket igazgatónőnk, Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna valamint igazgatóhelyetteseink, Mórné Tóth Gabriella és Bartha Gábor adták át. 

Fellépésükkel színesítették a "bulit:Valaska Fanni(11/A) gyönyörűen énekelt, megcsodálhattuk Szakály Judit Sarolta (11/A) virtuóz hegedűtechnikáját, Piri Melinda(11/A),Sinkó Sára(10/C), Tanai Gabriella(9/A) Giovanni Accai: Zenedoboz című fülbemászó dallamú művét mutatták be.
A fotókat -nem meglepő módon- Ignéczi Dóri készítette./ld.még Királyi Képtár/

           

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése