Második ciklusát tölti a Nagy Lajos Gimnázium élén Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna. Nincs könnyű helyzetben: az iskolának újra és újra bizonyítania kell, de a jelek szerint jól kezeli a helyzetet. Munkáját Szombathely Oktatásügyéért díjjal ismerte el nemrég az önkormányzat. A magyartanárból lett igazgató komoly képzésbővítési terveket dédelget.
Hogyan lett pedagógus?
Korán befészkelte magát a fejembe a gondolat, mindig tudtam, hogy gyerekekkel kell foglalkoznom. Középiskolában az is egyértelművé vált, hogy ezzel a korosztállyal tudnék jól bánni. Ami a szakokat illeti, biztos voltam benne, hogy a magyart választom, de a nyelvek is érdekeltek, az orosz lett a párja.
Egyértelmű volt, hogy hazajön?
Egyetemistaként szerettem Budapesten lenni, de magánéleti kötődéseim miatt hazajöttem. Ráadásul adódott az a remek lehetőség, hogy itt, az egykori iskolámban, a Nagy Lajosban kezdhettem el dolgozni. Óriási szerencsém volt, mert ez volt a titkos vágyam is. Amikor érdeklődtem, kiderült, hogy éppen szükség van magyar-orosz szakos tanárra, nagyon boldog voltam.
Milyen lendületet ad egy kezdő tanárnak az, hogy rögtön egy jó hírű iskolában kezdheti a pályát?
Amikor a saját iskolájába jöhet vissza az ember dolgozni, érzi a bizalmat. Ha pedig ez egy ilyen iskola, mint a Nagy Lajos, akkor még kiváltságként is éli meg. Hamarosan megszűnt az orosztanítás, én pedig a gyes ideje alatt elvégeztem a német szakot. Ez utóbbit már csak rövid ideig taníthattam, mert nem sokkal ezután igazgatóhelyettes lettem, és lecsökkent az óraszámom.
Voltak olyan ambíciói pályakezdőként, hogy iskolát vezet majd?
Nem gondoltam rá. A vezetői feladatokba csak belecsöppentem: 1999-ben nyugdíjba vonult az akkori igazgató, Kártyás László, és a nevelőtestület Rozmán Gyulát támogatta a posztra. Ő kért meg rá, hogy vállaljam mellette az igazgatóhelyettesi feladatokat. Nagyon meglepett vele, bár tény, hogy már korábban is segítettem a munkáját. Igent mondtam, és kilenc évig a helyettese voltam az intézmény élén. Amikor 2008-ban ő is nyugdíjas lett, ismét nyitott volt a kérdés, hogy ki legyen az utódja, és a kollégák a tudtomra adták, hogy szerintük alkalmas lennék a feladatra. Hosszú ideig érleltem magamban a gondolatot, nehéz volt döntenem. A munkától sosem féltem, és azt is szeretem, ha eredménye van, amelynek következtében minden a helyén van, és a normális kerékvágásban halad. A reflektorfény azonban, amivel ez a munkakör jár, dilemmát okozott. A kollégák véleménye végül meggyőzött.
Nem hétköznapi a Nagy Lajos Gimnázium története, főként az elmúlt egy-két évtizedben voltak nehézségek…
El kell ismerni, hogy az iskola megítélése változott a közelmúltban. Voltak nehéz időszakok az intézmény életében, amikor újra és újra bizonyítanunk kellett, hogy képesek vagyunk ugyanarra a színvonalra, mint régen. Az egyik ilyen, amikor a premontrei rend visszakapta a Széchenyi utcai épületet, és mi a Dózsa György utcába költöztünk. Sok volt a bizonytalanság, nem tudtuk, melyik osztály hol folytatja a munkát, a tantestület hogyan alakul át. A másik ilyen eset az volt, amikor hozzánk kerültek a Szent-Györgyi Középiskola osztályai. Nyilvánvaló volt, hogy nem egyformán teljesítenek a gyerekek, és ez az eredményeket évekig befolyásolja. Kell még ahhoz egy kis idő, hogy kialakuljon az új struktúra rendje, és minden hozzánk beiskolázott gyermek ugyanazt tudja nyújtani.
Mondhatjuk, hogy ez a legnagyobb kihívás most a munkájában, de mik voltak a legnagyobb sikerek?
Elégedettséggel tölt el például, hogy a csökkenő gyereklétszám ellenére növekedett az érdeklődés az iskolánk iránt. Úgy gondolom, hogy valamit mégis jól csinálunk, ha ilyen népszerűek vagyunk. Ugyanígy büszke vagyok arra, hogy 2011-ben felújítottuk az épületet, és ehhez kapcsolódóan eszközfejlesztést is végre tudtunk hajtani. Szép és modern környezetben tanulnak itt a gyerekek. A tanárok nagy része továbbképzéseken tudott részt venni, így fejleszthették módszertani ismereteiket.
A jövőre nézve milyen konkrét tervei vannak még?
A képzési kínálatunkat szeretném bővíteni. Régi tervem, hogy egy új természettudományos labort alakítsunk ki az iskolában. Bár most is van ilyen, és gyönyörű eredményeket produkálnak a gyerekek ezzel a háttérrel is, de a színvonala nem a mai kornak megfelelő. A kollégák is méltóbb körülmények között tudnának tanítani. Ehhez kapcsolódik a másik komoly tervem, hogy emelt szintű természettudományos oktatást vezetünk be. Az egyik osztály már most is több óraszámban tanulja ezeket a tárgyakat, de később egy teljes képzés épül majd erre. Tőlünk egyébként is sok diák megy olyan pályára, ahol szükség van erre a tudásra.
Említette, hogy kifejezetten a középiskolás korosztály nevelésére készült. Miben mások a mai kamaszok, mint az előző generáció fiataljai?
Másképp kell viszonyulni hozzájuk, ez biztos. Mindenhez értenek, és minden elérhető a számukra. Az iskolának ma nem egy adathalmazt kell átadnia a gyerekeknek, hanem arra kell megtanítania őket, hogyan tudnak tudást szerezni, és ezt a tudást hogyan tudják alkalmazni. Az is fontos, hogy tiszteljük őket. Szerencsére a mi tanáraink alkalmazkodni tudtak ehhez az új helyzethez. Az én munkám is az övékre épül, nélkülük nem tudnék eredményesen dolgozni.
Az Önök gimnáziumára különösen jellemző, hogy szoros kapcsolatban marad a régi diákjaival…
Így van. Ennek az iskolának van egy olyan szellemisége, amit az ide járók úgy fogalmaznak meg, hogy „nagylajososnak lenni életérzés”. Az öregdiákok visszavágynak ide. Ha összetalálkoznak egymással érettségi után bárhol a világban, azonnal közös nevezőn vannak. A nagylajososok összetartanak, és ez óriási öröm számomra.
A riport megjelent: Szombathelyi 7 / 2015-06-14
http://szombathelyi7.hu/hirportal/okos/6709-nagylajososnak-lenni-eleterzes
Korán befészkelte magát a fejembe a gondolat, mindig tudtam, hogy gyerekekkel kell foglalkoznom. Középiskolában az is egyértelművé vált, hogy ezzel a korosztállyal tudnék jól bánni. Ami a szakokat illeti, biztos voltam benne, hogy a magyart választom, de a nyelvek is érdekeltek, az orosz lett a párja.
Egyértelmű volt, hogy hazajön?
Egyetemistaként szerettem Budapesten lenni, de magánéleti kötődéseim miatt hazajöttem. Ráadásul adódott az a remek lehetőség, hogy itt, az egykori iskolámban, a Nagy Lajosban kezdhettem el dolgozni. Óriási szerencsém volt, mert ez volt a titkos vágyam is. Amikor érdeklődtem, kiderült, hogy éppen szükség van magyar-orosz szakos tanárra, nagyon boldog voltam.
Milyen lendületet ad egy kezdő tanárnak az, hogy rögtön egy jó hírű iskolában kezdheti a pályát?
Amikor a saját iskolájába jöhet vissza az ember dolgozni, érzi a bizalmat. Ha pedig ez egy ilyen iskola, mint a Nagy Lajos, akkor még kiváltságként is éli meg. Hamarosan megszűnt az orosztanítás, én pedig a gyes ideje alatt elvégeztem a német szakot. Ez utóbbit már csak rövid ideig taníthattam, mert nem sokkal ezután igazgatóhelyettes lettem, és lecsökkent az óraszámom.
Voltak olyan ambíciói pályakezdőként, hogy iskolát vezet majd?
Nem gondoltam rá. A vezetői feladatokba csak belecsöppentem: 1999-ben nyugdíjba vonult az akkori igazgató, Kártyás László, és a nevelőtestület Rozmán Gyulát támogatta a posztra. Ő kért meg rá, hogy vállaljam mellette az igazgatóhelyettesi feladatokat. Nagyon meglepett vele, bár tény, hogy már korábban is segítettem a munkáját. Igent mondtam, és kilenc évig a helyettese voltam az intézmény élén. Amikor 2008-ban ő is nyugdíjas lett, ismét nyitott volt a kérdés, hogy ki legyen az utódja, és a kollégák a tudtomra adták, hogy szerintük alkalmas lennék a feladatra. Hosszú ideig érleltem magamban a gondolatot, nehéz volt döntenem. A munkától sosem féltem, és azt is szeretem, ha eredménye van, amelynek következtében minden a helyén van, és a normális kerékvágásban halad. A reflektorfény azonban, amivel ez a munkakör jár, dilemmát okozott. A kollégák véleménye végül meggyőzött.
Nem hétköznapi a Nagy Lajos Gimnázium története, főként az elmúlt egy-két évtizedben voltak nehézségek…
El kell ismerni, hogy az iskola megítélése változott a közelmúltban. Voltak nehéz időszakok az intézmény életében, amikor újra és újra bizonyítanunk kellett, hogy képesek vagyunk ugyanarra a színvonalra, mint régen. Az egyik ilyen, amikor a premontrei rend visszakapta a Széchenyi utcai épületet, és mi a Dózsa György utcába költöztünk. Sok volt a bizonytalanság, nem tudtuk, melyik osztály hol folytatja a munkát, a tantestület hogyan alakul át. A másik ilyen eset az volt, amikor hozzánk kerültek a Szent-Györgyi Középiskola osztályai. Nyilvánvaló volt, hogy nem egyformán teljesítenek a gyerekek, és ez az eredményeket évekig befolyásolja. Kell még ahhoz egy kis idő, hogy kialakuljon az új struktúra rendje, és minden hozzánk beiskolázott gyermek ugyanazt tudja nyújtani.
Mondhatjuk, hogy ez a legnagyobb kihívás most a munkájában, de mik voltak a legnagyobb sikerek?
Elégedettséggel tölt el például, hogy a csökkenő gyereklétszám ellenére növekedett az érdeklődés az iskolánk iránt. Úgy gondolom, hogy valamit mégis jól csinálunk, ha ilyen népszerűek vagyunk. Ugyanígy büszke vagyok arra, hogy 2011-ben felújítottuk az épületet, és ehhez kapcsolódóan eszközfejlesztést is végre tudtunk hajtani. Szép és modern környezetben tanulnak itt a gyerekek. A tanárok nagy része továbbképzéseken tudott részt venni, így fejleszthették módszertani ismereteiket.
A jövőre nézve milyen konkrét tervei vannak még?
A képzési kínálatunkat szeretném bővíteni. Régi tervem, hogy egy új természettudományos labort alakítsunk ki az iskolában. Bár most is van ilyen, és gyönyörű eredményeket produkálnak a gyerekek ezzel a háttérrel is, de a színvonala nem a mai kornak megfelelő. A kollégák is méltóbb körülmények között tudnának tanítani. Ehhez kapcsolódik a másik komoly tervem, hogy emelt szintű természettudományos oktatást vezetünk be. Az egyik osztály már most is több óraszámban tanulja ezeket a tárgyakat, de később egy teljes képzés épül majd erre. Tőlünk egyébként is sok diák megy olyan pályára, ahol szükség van erre a tudásra.
Említette, hogy kifejezetten a középiskolás korosztály nevelésére készült. Miben mások a mai kamaszok, mint az előző generáció fiataljai?
Másképp kell viszonyulni hozzájuk, ez biztos. Mindenhez értenek, és minden elérhető a számukra. Az iskolának ma nem egy adathalmazt kell átadnia a gyerekeknek, hanem arra kell megtanítania őket, hogyan tudnak tudást szerezni, és ezt a tudást hogyan tudják alkalmazni. Az is fontos, hogy tiszteljük őket. Szerencsére a mi tanáraink alkalmazkodni tudtak ehhez az új helyzethez. Az én munkám is az övékre épül, nélkülük nem tudnék eredményesen dolgozni.
Az Önök gimnáziumára különösen jellemző, hogy szoros kapcsolatban marad a régi diákjaival…
Így van. Ennek az iskolának van egy olyan szellemisége, amit az ide járók úgy fogalmaznak meg, hogy „nagylajososnak lenni életérzés”. Az öregdiákok visszavágynak ide. Ha összetalálkoznak egymással érettségi után bárhol a világban, azonnal közös nevezőn vannak. A nagylajososok összetartanak, és ez óriási öröm számomra.
A riport megjelent: Szombathelyi 7 / 2015-06-14
http://szombathelyi7.hu/hirportal/okos/6709-nagylajososnak-lenni-eleterzes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése