2015. május 2., szombat

Ballagás 2014. április 30.







Tisztelt Igazgató Asszony, Tanáraink, diáktársaink!
Kedves Szülők, Rokonok és Barátok!

Szeretettel köszöntök mindenkit a most ballagó tizenkettedikes diákok nevében!

Amikor felkértek a végzősök ballagási beszédére, szinte egyből igent mondtam és csak később döbbentem rá, hogy ez nem is olyan könnyű feladat. Mindenképp szerettem volna egy elgondolkodtató idézetet beleírni és találtam is egy megfelelőt, ami szerintem tökéletesen összefoglalja, hogy is tekintünk az elmúlt 4 évre. „Az idő relatív és a hossza nem az átélés sebességétől, hanem az átélt élmények minőségétől függ.” Ha kicsit elgondolkodunk ezen, tökéletesen egyet tudunk érteni. Visszagondolva milyen hosszúnak éreztünk egy 7 tanórás napot reggel 8-tól délután 2-ig, 2 témazáróval meg 2 röpdogával, tényleg soknak tűnt, viszont ez a 4 év mégis gyorsan eltelt. Hogy miért? Mert ez a 4 év nem feltétlenül a tanulásról, magolásról és a dolgozatokról szólt, hanem jellemfejlődésünk egyik legfontosabb időszakáról, a felnőtté válásról. Önállósodtunk, egyre több mindent ismertünk meg a világból, barátságok és szerelmek szövődtek, amik egy életre a részünkké váltak. Ezek között a falak között tudtuk meg mi az a binomiális együttható vagy éppen az alkaioszi-strófa, de ugyanígy megismertük, mi a barátság, a szerelem, a csapatmunka, a kitartás, a tisztelet. Lehet, hogy 2 év múlva már elfelejtjük, hogy mikor volt a spanyol örökösödési háború de az értékeinket és az átélt élményeket már senki nem veheti el tőlünk. Hiányozni fognak a közös rendezvények, a karácsonyi készülődés, a sítábor, a diáknap, az óraközi zenés szünetek egyszóval hiányozni fog a Nagy Lajos. Búcsúzáskor hinni szeretnénk, hogy amikor az ember elmegy, betölthetetlen űr marad utána. Ez részben igaz, mert mind egyediek vagyunk, és nyomott hagytunk itt, de helyünket új diákok fogják betölteni, akik szintúgy nyomot hagynak maguk után és ettől lesz ez a gimnázium igazán egyedi, hogy nemcsak az iskola formálja a diákokat, de a diákok is a Nagy Lajost. Tudjuk, hogy magunknak kell megtalálni további utunkat, megélni életünket. Nem teszünk úgy, mintha nem félnénk az előttünk álló próbáktól, de szeretnénk megköszönni tanárainknak, hogy átadott tudásukkal, gondolkodásmódjukkal segítettek és megkönnyítették ezt az utat. Még nagyobb köszönet osztály- és évfolyamtársainknak, akik a mindennapokat tették színesebbé és a 4 évet felejthetetlenné. Szüleinknek pedig a rengeteg gondoskodást és támogatást céljaink eléréséhez.

Az utánunk következőknek kitartást, magunknak pedig bátorságot és sikeres érettségit kívánok!

Köszönöm a figyelmet!
A végzős tanulók nevében Gőczi Norbert 12/C  (ld. fenti képen) búcsúzott iskolánktól


A ballagáson adja át igazgatónőnk, Gáspárné Zsolnai Zsuzsanna, az NLG ezüst- és bronz emlékérmeit, melyeket azok a 12. osztályos tanulók kapnak, akik a négy év alatt önzetlen közösségi munkájukkal sokat tettek iskolánkért, személyiségükkel megtestesítették és erősítették szellemiségét, eredményeikkel öregbítették hírnevét.

AZ NLG EZÜST EMLÉKÉRMÉT kapták

a 12/A osztályból

Galambos Mátyás  és Kozma Márk, a kosárlabda diákolimpián országos bajnok csapatnak és a ciprusi középiskolás kosárlabda világbajnokságon 6. helyezett csapat tagjai.
Kiricsi Berill, aki 4 éven át többször éremszerző helyen végzett az atlétika diákolimpia országos döntőjében.

a 12/B osztályból

Jelencsics Dorina : többszörös diákolimpiai bronz, ezüst és aranyérmes egyéniben és csapatban. Tornász.
Popgyákunik Balázs és Zrínyi Viktor válogatott kosárlabdázók, az országos diákolimpián bajnok csapat és a ciprusi világbajnokságon 6. helyezést elért csapat tagja.

a 12/C osztályból

Márkus Krisztián, aki tehetségét több tantárgyból is bizonyította. A matematika és a fizika versenyek elmaradhatatlan résztvevője, megyei versenyek helyezettje. Legkedveltebb tárgya mégis az informatika: az OKTV országos fordulójának 8. helyezettje.
Tóth Mátyás, aki 4 éven át át példát mutatott tanulmányi eredményeivel. A matematika versenyel állandó résztvevője, többszöri megyei győztes. Idén az OKTV országos döntőjében 31. helyezést ért el.
Fehér Márk, aki a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium ünnepségeinek állandó, pótolhatatlanul kreatív résztvevője. Zongorajátékát és énekesi tehtségét a fiúkar mellette az egész iskola is hiányolni fogja. Tanulmányi eredménye és szorgalma ugyancsak kiemelkedő, példamutató.
Dömötör Marcell, aki az iskolai rendezvények önzetlen, elmaradhatatlan szereplője. Az iskolai énekkar és az öttagú fiú kar oszlopos tagja. Kedvességével, udvariasságával a Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium szellemiségének megtestesítője.
Gőczi Norbert, aki a gimnázium korcsoportos kosárlabda csapatával többször nyert bajnoki címet. Négy éven át kitűnt tanulmányi eredményével és az iskolarádió szervezésével.

a 12/D osztályból

Gyurácz Réka válogatott atléta, az ifjúsági világbajnokság 1. helyezettje kalapácsvetésből.


Az NLG BRONZ EMLÉKÉRMET kapták

a 12/A osztályból

Devecseri Gertrúd, aki középiskolás évei alatt meghatározó játékosa volt iskolánk leány kézilabda csapatának.
Nagy Márton, az iskolai kosárlabda csapat országos bajnoki címet szerzett csapatának tagja.
Szőnye Alexandra és Várhelyi Zsófia, akik az iskolai ünnepélyek, művészeti fesztiválok daloló lányai voltak 4 éven át.

a 12/B osztályból

Bagó Martin: kétszeres diákolimpiai ezüstérmes kosaras.
Hajós Kornél, aki négy éven át eredményesen szerepelt az úszás diákolimpián.

a 12/C osztályból

Horváth Ádám, aki négy éven keresztül kitűnő tanuló volt. A diákönkormányzat munkájának lelkes segítőja, minden problémánál, megoldandó kérdésnél lehetett rá számítani. Az iskolarádió meghatározó személyisége.
Baráth Noémi, aki az iskola fotóművésze, számos megyei verseny díjazottja. Az iskola blog segítője.

a 12/D osztályból


Bán Tibor, országos diákolimpiai bajnok kosárlabdázó.


A Szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium szeretettel köszöni meg ezüst emlékérmével Várhelyi Zoltán -szülő- 8 éven át tartó munkáját, önzetlen segítségét, bízva abban, hogy jó emlékeket őríz iskolánkról, és az együttműködés második gyermeke elballagása után sem szakad meg.

Fotók: Ignéczi Dóri (10/C)
 +fotók a II. Királyi Képtárban. A könyvtár 6. gépén pedig az összes kép (több, mint 600!!!) látható. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése