2013. december 7., szombat

Újabb öregdiák járt az NLG-ben: Papp Károly, országos rendőrfőkapitány

www.alon. hu (Kánya Dóra írása)

Becsületesség és tisztelet kell a munkához és az élethez – mondta csütörtök este a szombathelyi gimnáziumban a főrendőr.
Papp Károly, országos rendőrfőkapitány volt a Nagy Lajos Gimnázium Öregdiák Egyesületének vendége csütörtök este az iskola dísztermében. Az 1978-as évfolyam egykori diákja szigorú kronológiai sorrendet követve mesélt emlékeiről, hivatásáról és arról, mitől lehetnek a rendőrök a rend borítékolható vigyázói.

 
Valószínű, hogy nem az első és nem is azt utolsó olyan személy Papp Károly, aki sokra vitte a szombathelyi középiskola elvégzése után. Gondolt egy nagyot, és a szerencsével karöltve nekivágott a világnak. Nála ez szó szerint értendő: a három évtized alatt tizenegyszer költözött és tizenhét beosztásban menetelt előre. Nagy állomások persze voltak az életében: Szombathely, Szeged, Nagycenk, Sopron, Székesfehérvár. Sok az emlék, alig győzött válogatni.
Érdekes, hogy beszélgetőtársa is remek példa arra, hogy  sikeres pályafutás indítható el a Nagy Lajos Gimnáziumból. Popovicsné dr. Tisza Edit, a Vas Megyei Kormányhivatal igazgatója osztálytársa volt Papp Károlynak. Elsősként egyikük sem gondolta, hogy hova kerülnek, meddig jutnak el végül.

 
Hogy mi a jól bevált siker-recept titka? Kicsit a munkamánia - hiszen 15-16 órát dolgozik naponta Papp Károly -, amit a hivatás- és elhivatottság tudat egészít ki nála. Több évtized távlatából is tudja honnan indult és miken ment keresztül. A rendőr – mondja - az rendőr marad akkor is, ha nagyobb beosztásban szerepel. Az országos rendőrfőkapitány posztnál pedig nincs feljebb.
Fontosnak tartja a személyes kapcsolatokat és az akaraterőt. Kitüntetéses diplomája és szorgalma csak az első lépcsőfok volt, sosem jelentkezett, mindig kiválasztották az adott pozícióra. Persze nem kapta készen a sikert. Mikor a fehérvári megyei főkapitány lett, problémás helyzetet örökölt, de részt vett például a 2006-os MTV-székház ostromának megoldó bizottságában is.
 Következetes, precíz és nagy hangadója az emberi tisztességnek és becsületességnek. Azt mondja, hosszú távra kifizetődőek ezek a tulajdonságok. Ezt tanácsolja azoknak a rendőr kollégáinak is, akik miatt a rendőr szakma tekintélye néha meginogni látszik. A rendőrök a polgárokért vannak és nem fordítva - hangsúlyozta.
2011-től új munkakörben is kipróbálhatta magát: közfoglalkoztatási helyettes államtitkár lett. A kormány hozzá fűzött reményei beváltak. 132 milliárdot kellett beosztani és kiosztani a települések között. Lényegesnek tartotta, hogy értékteremtő munkára menjen a pénz, volt, hogy személyesen maga ellenőrizte az eredményt.
Öregdiák, Nagy Lajos GimnáziumÖregdiák-esthez méltón a diákoknak útravalóul azt mondta, hogy tanuljanak jobban még nála is. Példaképből itt úgy sincs hiány.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése